Legfontosabbnak a gazdaság fellendítését, illetve a közbiztonság helyreállítását tartja, és hangsúlyozta: a gazdasági stabilitás megteremtése érdekében még idén lesz adócsökkentés. Az új adórendszer azonban ebben az évben nem éri el a Fidesz–KDNP által tervezett végleges formáját, hiszen például a családi adózást érintő változások csak január elsejétől léphetnek életbe.
Feltehetőleg személyi kérdésekről is tárgyalt az elnökség, ezekről eddig hallgatott a párt. Csak a frakcióvezetőt és a külügyekért felelős tárcavezetőt nevezte meg a pártelnök. Semjén Zsolt, a KDNP jelenlegi elnöke kedden felkérte Harrach Pétert a KDNP-frakció vezetésére.
Az MSZP elnöksége a megyei elnökökkel kiegészülve tanácskozott, ahol személyi döntést is hoztak. Eszerint a pártvezetés egyhangúlag Mesterházy Attilát javasolja frakcióvezetőnek. A tisztújítási folyamatra azonban még nincsen kidolgozott menetrendje a szocialistáknak, erről a június elejére tervezett kongresszus dönthet majd. Az MSZP-ből származó információink szerint párton belül pillanatnyilag négy-öt érdekcsoport is van, amelyeknek különböző elképzeléseik vannak a megújulásról. Az igen bonyolult helyzetet tovább színezi, hogy a különböző érdekcsoportok eltérően vélekednek arról is, hogy az önkormányzati választások előtt vajon érdemes-e belekezdeni a belső feszültségek feloldásába. Több városi MSZP-szervezet vezetősége ugyanakkor írásban kereste meg Gyurcsány Ferenc exkormányfőt, közölve vele: ha rövid időn belül nem tér vissza a párt valamely vezető tisztségébe, kilépnek az MSZP-ből, és fel is oszlatják szervezetüket.
Bővebben a 3. oldalon
Újra a karácsonyi szimbólumok eltörlése miatt vitáznak Olaszországban















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!