A gyurcsányizmus újjáéledése

A korrupciós ügyek, az MSZP-t valósággal beborító fehérgalléros bűnözés már keményebb diót jelent. A Zuschlag-perben csak első fokon született ítélet, a sukorói telekügylet még odáig sem jutott, mint ahogyan pontosan arra sem derült fény, hol értek célba a Hagyó-féle nokiás dobozok. A rács mögött ülő Hunvald György is tartogathat még meglepetéseket

Vajon minek kellene még történnie, hogy a magyar belpolitikai élet végre megszabaduljon Gyurcsány Ferenctől? Joggal támad ugyanis olyan érzése az embereknek – látva a bukott miniszterelnök elmúlt napokban bemutatott attrakcióit –, hogy talán még az MSZP-nek az Országgyűlésből való kiesése sem lenne elegendő a gyurcsánytalanításhoz.
Kezdésként vegyük röviden sorra, mi mindennel került újra a közérdeklődés fókuszába a „böszmeség” fogalmának szellemi atyja. Először a múlt hétfői MTI-interjúval hívta fel magára a figyelmet. Ebben élesen bírálta a párt vezetését, figyelmeztetve őket, hogy a vereség után „kellő mértéktartással illene a háttérbe vonulniuk”. Beszélt a frakcióvezetői és a pártelnöki funkció különválasztásáról is, ami a jelenlegi erőviszonyokat tekintve burkolt hadüzenetnek is tekinthető, amelynek címzettje ki más lenne, mint Mesterházy Attila. Gyurcsány ígéretet tett, hogy még a június 6-i kongresszus előtt részletesen elemezni fogja a bukás okait, a jövőre vonatkozóan pedig egy olyan néppárt megszervezéséről szólt, amellyel kapcsolatban a „nyitottól” a „demokratikusig” az összes pozitív töltetű jelzőt elpufogtatta, amelyet az elmúlt száz év baloldali közírói papírra vetettek. Szerinte egyébként az ő kormányzása mindössze egymillió (sic!) szavazót tántorított el az MSZP-től, ám a másik félmillió elvesztése már a jelenlegi vezetés sara.
Még egy nap sem telt el, és már pukkant is a következő kommunikációs petárda. Eszerint a szocialista párt vidéki középkáderei a tömeges kilépéstől sem riadnának vissza, amennyiben hőn szeretett kedvencük nem kapna valamilyen kulcspozíciót. A belső mozgolódás folytatását jelezte, hogy a Magyar Távirati Irodába lassan beköltöző exkormányfő április 28-án arról beszélt, hogy rövid idő alatt több mint ötszázan jelentkeztek arra az általa meghirdetett konzultációsorozatra, amelynek során a választási vereség okainak megmagyarázására kerülne majd sor. Közben a jócskán összezsugorodott létszámú frakció ellenjelölt nélkül választotta frakcióvezetővé Mesterházy Attilát, akiről tudvalévő, hogy a pártelnöki tisztségnek is egyedüli esélyese. A többi funkcióról – így az országgyűlési alelnökségről – nem született döntés, amiből arra lehet következtetni, hogy a színfalak mögött továbbra is folytatódik a kötélhúzás. Teljesen kiszámíthatatlan, hogy a Gyurcsány versus Mesterházy vetélkedésben kinek mekkora a tényleges tábora, ráadásul a szemben álló felek közül csak az utóbbinak ismertek a konkrét céljai.
Bár a frakcióvezető-választás eredménye azt sejteti, hogy az idei miniszterelnök-jelöltnél van az előny, Gyurcsány lehetséges támogatói körének nagyságát ezután sem szabad lebecsülni. A Magyar Demokratikus Charta értelmiségi bázisként még akkor is számottevő erőt jelent, ha tudjuk, hogy a zömmel megfáradt antifasiszta öregurakból álló szürkeállomány már közel sem képes olyan hatást gyakorolni a társadalomra, mint kilencvenes évekbeli elődje. Ugyanakkor bőven van még benne annyi tartalék, hogy ugródeszkaként szolgáljon a volt kormányfő későbbi manővereihez, amelyek hosszabb távon éppúgy jelenthetik egy új balliberális párt létrehozását, mint az MSZP valamelyik meghatározó tisztségének elfoglalását. A párttagság és a szimpatizánsok körében is létezik még a Gyurcsány-kultusz. A volt miniszterelnök zárt ajtók mögött megtartott rendezvényeinek és az ott elhangzottaknak változatlanul hírértéke van, szemben Mesterházyval, akinek sajtótájékoztatói alig rejtenek több izgalmat Kovács László délutáni teázgatásánál. Nem szabad elfeledkezni a Heti Válasz által a választások első fordulója előtt elkészített elemzésről sem, amely arra a megállapításra jutott, hogy a leendő parlamenti frakcióban többségbe kerülhetnek Gyurcsány lekötelezettjei. Tegyük hozzá, azóta összeállt a frakció, amelyik valóban tele van olyan emberekkel, akiknek 2004 után ívelt magasba a karrierje, azonban eddig nem mutatkoztak annak jelei, hogy valóban ők szabnák meg az irányvonalat. Vagy ha mégis erre készülnek, akkor mindezt gondosan titkolják.
Nem vitatható, hogy még mindig Gyurcsány a párt egyetlen olyan nagyágyúja, aki képes érzelmeket ébreszteni a hallgatóságában. Hiába lehet úton-útfélen érzékelni, hogy a társadalom nagy többsége mélységes ellenszenvvel tekint az ország tönkretevőjére, az a néhány százezer szavazóból álló kemény mag, amelyik jelen állapot szerint az MSZP túlélésének egyedüli garanciáját jelentheti, változatlanul kitart üdvöskéje mellett. Elsősorban nekik köszönhető, hogy a mai napig nem akadt ember, aki biztosan tudná a receptjét, miképpen lehetne végre múlt időbe tenni a baloldalnak a rendszerváltás utáni legsötétebb korszakát, annak jelképével együtt. Talán az önkormányzati választásokon elszenvedett, az eddiginél is súlyosabb vereség lenne a megoldás? Vagy egy olyan korrupciós ügy, amiből a kígyó síkosságával felvértezett Gyurcsány végre nem tudna kibújni? Esetleg egy ostobán kivitelezett, pártszakadásba torkolló belső puccskísérlet, ami kigyógyítja vakhitéből a korábban említett törzsszavazókat?
Nem tudni a választ. Az viszont sejthető, hogy Gyurcsány éppen arra építi a számítását, hogy a fentiek nem következnek be. A kormányzás népszerűtlen dolog, különösen gazdasági válság idején. Ha a Fidesz jelenlegi támogatottsága némileg csökken az őszi helyhatósági választásokra, miközben az MSZP majd olyan eredményt ér el, ami önbizalmat önthet a megtépázott lelkekbe, akkor a párt a vártnál gyorsabban keveredne ki a mostani gödörből. Ráadásul az a potentát, aki a megfelelő pozícióban ül, és képes elhitetni a támogatókkal, hogy az ő érdeme volt a „siker”, hosszabb távon is megalapozhatja a helyét Orbán Viktor 2014-es kihívójának szerepében. Ezen a téren nem rosszak Gyurcsány esélyei, hiszen nincs más dolga, mint odapozicionálni magát egy, a média szempontjából nézve látványosnak számító helyre.
A korrupciós ügyek, az MSZP-t valósággal beborító fehérgalléros bűnözés már keményebb diót jelent. A Zuschlag-perben csak első fokon született ítélet, a sukorói telekügylet még odáig sem jutott, mint ahogyan pontosan arra sem derült fény, hol értek célba a Hagyó-féle nokiás dobozok. A rács mögött ülő Hunvald György is tartogathat még meglepetéseket. Gyanítható azonban, hogy bármi történik a továbbiakban, ezen a téren nehéz lesz megfogni az exminiszterelnököt, miután a Bajnai-kormánynak köszönhetően bőven volt idő arra, hogy eltűnjenek a terhelő bizonyítékok. Ami a lehetséges pártszakadást illeti, az még jócskán a jövő opciója. Az MSZP-nek mély gyökerei vannak a magyar társadalomban, identitása változatlanul a jobboldaltól való, olykor páni félelemre épül (erre játszanak rá elemi erővel választási kampányai is), tagságát évtizedek óta létező kapcsolatrendszer tartja össze. Amennyiben sikerül túlélnie az önkormányzati választásokat, és az év végére, ha csupán kismértékben is, de javulnak a népszerűségi mutatóik, akkor borítékolhatjuk az egység megmaradását és Gyurcsány Ferenc ünnepelt s végleges visszatértét.
Ám ha az MSZP-t elsöprik az őszi helyhatósági választásokon is, a széthullás valósággá válna, és a legszívósabb törzsszavazókat leszámítva senki nem siratná meg a szocialista pártot. Már csak azért sem, mert ebben az esetben bőven lenne hely egy újonnan felemelkedő szociáldemokrata értékrendet valló szerveződésnek. Egy olyan pártnak, amelyik helyre tudná állítani a baloldali politizálás becsületét, bebizonyítva, mennyi mindent másképpen lehetne csinálni, mint 2002 és 2010 között.