Bár a Lehet Más a Politika (LMP) nem tekinthető régi politikai formációnak, bizonyos szempontból máris arra kényszerül, hogy megújuljon. A párt június közepén tartandó kongreszszusán nem csupán a parlamenti részvétel kapcsán felvetődő kérdésekről lesz szó, hanem tisztújításra is sor kerül.
A párt alapszabálya viszont már korábban megújul, hiszen az LMP-n belüli szabályozás számára „szokatlan” helyzetet jelent a parlamenti erővé válás. Magyarán: a dokumentum nem rögzíti a leendő frakció, a párt, a pártvezetés, illetve az LMP egyéb fórumainak együttműködési, munka-, felelősség- és feladatmegosztását. Valószínűleg – a szándék legalábbis ez – a parlamenti képviselőcsoport is szorosan együttműködik majd a párttal, illetve annak vezetésével. Jávor Benedek szóvivő az SZDSZ utolsó időszakát jellemző tragikomikus helyzetet klasszikus példaként idézve azt mondta: „nem akarjuk, hogy a frakciónak legyen pártja”.
Az alapszabály módosítása során viszont nem változik az a helyzet, hogy az „egyenlők tanácsa”, vagyis a tizenhárom fős választmány irányítja majd az LMP-t. Első tehát továbbra sem lesz senki az egyenlők között, pártelnöki pozíció nem jön létre. Jávor Benedek szóvivő mindezt azzal magyarázta lapunknak, hogy már a kezdetektől arra törekedtek, ne „egyszemélyes mutatvány” legyen a párt politizálása, hanem egy csapat mögé sorakozzanak fel az LMP-ben szerepet vállalók.
Az LMP-féle választmány egyébként lényegében a pártelnökséget jelenti, a más pártoknál megszokott választmány szerepét az úgynevezett országos politikai tanács nevű grémium látja el. Minthogy a frakció munkáját előkészítő belső tárgyalások még folynak, egyelőre nem tudni, ki fogja vezetni az LMP parlamenti képviselőcsoportját.
Még rágni sem tud, de már Furyra vágyik Jake Paul














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!