Következő mérkőzések
Törökország
18:002024. június 18.
Grúzia
Portugália
21:002024. június 18.
Cseh Köztársaság

Bencze szerint a lejáratására törekednek

Munkatársunktól
2010. 05. 08. 22:00
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bencze József szerint alaptalan és nemtelen lejáratási kísérlet folyik ellene, ugyanúgy, mint a budapesti rendőrfőkapitány ellen. Az országos rendőrfőkapitány erről a távirati irodának nyilatkozott. Az altábornagyot támadó e-mailes feljelentés pár héttel ezelőtt érkezett a Központi Nyomozó Főügyészségre, amely hivataligépkocsi-használatával, lakásügyekkel és tanácsadói szerződésekkel kapcsolatos felelősségét is firtatta. A nyomozó hatóság kedden hűtlen kezelés bűntettének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen elrendelte a nyomozást.
Bencze József úgy véli, hogy az ellene indult támadások hátterében valószínűleg az elmúlt időszakban felderített, a BKV-s ügyhöz hasonlóan nagy súlyú bűnügyekben érintett személyek állhatnak. Fontosnak tartotta, hogy kiemelje: a támadásokat kifejezetten a kampányidőszakra, illetve a kormányváltásra időzítették.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.