Bringával a Házba. Kósa Lajos polgármester több hajdú-bihari képviselőtársával együtt ma reggel 9 órakor kerékpárral indul Debrecenből Budapestre, a parlament pénteki alakuló ülésére. A közel 250 kilométeres távot két nap alatt tervezi megtenni Tiba István, Tasó László, Arnóth Sándor és Szólláth Tibor. Hozzájuk menet közben csatlakozik majd Fazekas Sándor, Karcag polgármestere, az új kormány egyik miniszterjelöltje. Az akció célja felhívni a figyelmet arra, hogy a kerékpáros közlekedés feltételeinek, körülményeinek javítása fontos feladat nemcsak a városokon belül, hanem a települések között is, amely hozzájárulhat az ország turisztikai vonzerejének növeléséhez.
Patthelyzet alakult ki a parlament alakuló ülését előkészítő pártközi tárgyalások múlt heti fordulójában, amikor az ellenzék részére fenntartott bizottsági elnöki helyekről kellett volna dönteni. A 19 állandó bizottságból hatot vezethet ellenzéki politikus. Az előző tárgyaláson lényegében csak a Jobbik számszerű elvárásai látszódtak teljesülni: a szocialisták három posztot szeretnének, kettőt szánnak a Jobbiknak, egyet pedig az LMP-nek, az LMP viszont a 2-2-2-es felosztás mellett kardoskodott. A radikális párt tehát mindenképpen két bizottság élére jelölhetne vezetőt. Az elmúlt napok háttértárgyalásai nyomán úgy tűnik, lesz egyezség: a szocialisták három elnököt adhatnak, az LMP megelégszik eggyel, ezért cserébe az alelnöki helyek közül kaphat majd többet. Az ellenzék az ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási, a költségvetési, a pénzügyi és számvevőszéki, a foglalkoztatási és munkaügyi, a fenntartható fejlődés és a fogyasztóvédelmi bizottságokat, valamint a nemzetbiztonsági testületet vezetheti.
Arra, hogy az LMP már-már beletörődött a helyzetbe, az is utalhat, hogy a párt frakciójának tegnapi alakuló ülése után csak annyi hangzott el: a fenntartható fejlődés bizottságának elnöki tisztségét Jávor Benedeknek szánnák. A sajtótájékoztatón ugyan volt szó arról, hogy a fogyasztóvédelmi testületet is LMP-s politikus vezetné, de e poszt várományosát nem nevezte meg a párt. (Az LMP képviselőcsoportját egyébként Schiffer András vezeti, a három frakcióvezetői megbízatást pedig Jávor Benedek, Karácsony Gergely és Szabó Tímea látja el.)
Tegnap derült ki, hogy jogerős az áprilisi országgyűlésiképviselő-választás eredménye, miután valamennyi jogorvoslati lehetőség lezárult. A Legfelsőbb Bíróság érdemi vizsgálat nélkül elutasította az országos listás mandátumok kiosztásáról szóló, az Országos Választási Bizottság határozata ellen benyújtott felülvizsgálati kérelmet. Ezt követően ismertette a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH), hogy Sólyom László köztársasági elnök május 14-én 13 órára hívta össze az Országgyűlés alakuló ülését.
A jövő héten a T. Ház – a Fidesz terveinek megfelelően – egész héten ülésezni fog. Május 20-a és 25-e között pedig már a kormányprogram is a parlament elé kerülhet, legalábbis így értesült a távirati iroda. A program elfogadását követően az Országgyűlés megválasztja a miniszterelnököt, aki kinevezi minisztereit, majd a kormány leteszi az esküt. A nyár is munkával telik: a tervek szerint a képviselők egész júniusban és júliusban dolgozni fognak.
Radikális fiatalok. Szeretnénk bevinni a parlamentbe a fiatalok hangját, lendületét. A tabuk döntögetésétől sem riadunk meg – mondta Dúró Dóra Jobbik-szóvivő, a párt oktatási és kulturális kabinetjének vezetője, a párt szóvivője tegnap azon a sajtótájékoztatón, amit a leendő Országgyűlés négy legfiatalabb tagja tartott. A pénteken megalakuló új parlament korjegyzői éppen a legifjabbak lehetnek, ez alkalommal mindannyian a Jobbik padsoraiból kerülnek ki. A Ház alakuló ülésén a legidősebb képviselő, a fideszes Horváth János látja el a korelnöki teendőket. (V. A.)















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!