Hideglelős élményben lehetett része annak, aki a minap belenézett az MTV reggeli műsorába. Az MSZP pártelnöknője volt a vendége Betlen Jánosnak. A beszélgetés előrehaladtával azonban szinte felcserélődtek a szerepek, és egyre inkább Lendvai Ildikó kérdezte a riportert. Mit kérdezte! Szinte szóhoz sem hagyta jutni, s nekiesett, amiért nem ért vele mindenben egyet. Hogy miről folyt a szó? Úgy is mondhatnánk, Lendvai átvette a polgári szövetség szlogenjét. Hiszen nem volt más témája, csak a Fidesz. Saját pártja háttérbe szorult. Szívósan kötötte az ebet a karóhoz: szerinte a jövendő kormánypárt igenis elállt az adócsökkentés tervétől. Mindezt arra a felhabosított álhírre alapította, miszerint Kövér László lemondott volna az idei adómérséklésről. A műsorvezető hiába mondta el többször, hogy Orbán Viktor leszögezte, lesz adócsökkentés, bízzanak benne. Lendvainak ez a felelőtlen magatartás láthatóan nem tetszett. – Mondja, maga lesz az ország miniszterelnöke? – pirított rá a vendéglátóra, amiért az a tényekhez tartotta magát, és idézte az egyértelmű nyilatkozatokat.
A pártelnöknő az edelényi szavazás kapcsán szintén ellentmondást nem tűrően feddte meg a riportert. Az volt az üzenet: a Fidesz úgyis sáros, és bűnt követ el, mert kacsintgat a Jobbik és eszméi felé. De bűnös az is, aki nem határolódik el. Arra nem tért ki, hogy a párt letartóztatottjaitól ők miért nem határolódtak el. Igaz, a felsorolásra úgysem lett volna idő. Hogyan is férne bele félórába a bukott kormányzat burjánzó korrupciós ügyeinek részletes taglalása! Mint ahogy a pártot szégyenteljesen letagadó jelöltek etikátlan, törvényellenes kampányai sem kerülhettek szóba, sem a választási visszaélések, a versenytársakról terjesztett rágalmak, a hazugságokat terjesztő telefonos lebeszélő akciók.
Lendvai eddig sem ment a szomszédba a kioktató ledorongolásért. Megszoktuk, hogy állandó visszakérdezésekkel érezteti az „elpofátlanodott” műsorvezetőkkel, hogy valójában ő van otthon minden médiumban. De ezúttal saját erőszakosságát is négyzetre emelte. Sokan nyerhettek valós képet arról, milyen kérlelhetetlen lehetett Lendvai Ildikó MSZMP-agitpropvezetőként, főcenzorként. A stúdióban szinte kiesett a szerepéből, villámló tekintettel szórta az igét, ültében előredőlve, testtartásával is fenyegetést fejezett ki. Az ötvenes évek atmoszférájának tanításához különösebb vágás nélkül fel lehetne használni demonstrációs anyagként a felvételt. A diákok rögtön értenék, milyen volt a Rákosi-rendszer félelemtől fojtogató légköre, amikor az ÁVH-n a „meggyőzésből” éppen kezdtek ráfordulni a „beszélhetünk mi más hangon is” pártállami formulára. Ken Kesey Száll a kakukk fészkére című világhírű művében ilyen Ratched nővér, akit csak Főnéninek hívnak a pszichiátriai intézet foglyai.
Abból kaptak ízelítőt a nézők, mitől menekült meg az ország. Milyen tónus uralkodott volna, ha marad a lehetetlen viszonyokat gerjesztő kormányzás. Az MSZP-ben pedig nem kell hosszan kutakodniuk, miért veszítettek. Hát ezért. Az ilyen gőgös, támadó, erőszakos fellépések miatt.
Akaratlanul is önleleplező volt az utódpártiak Kossuth téri próbababás sajtótájékoztatója. Sokan hitték azt pár másodpercig, amikor a parlament előtti életnagyságú bábukról lassan átsiklott a kamera az MSZP-s politikusokra, hogy azok is csupán élethű kirakati babák. Azt szimbolizálta, hogy mindannyian panoptikumba való figurák Lendvai Ildikóval, Mesterházy Attilával és a többi retropolitikai kövülettel egyetemben.

Éveken át zaklatta szexuálisan élettársa kislányát egy pedofil Veszprémben – az anya is tudott róla, de nem tett semmit