Ukrajna és Oroszország atomenergetikai ágazatának összevonását, illetve egy közös holding létrehozását javasolta hétfő esti ukrajnai villámlátogatásán Vlagyimir Putyin orosz kormányfő ukrán kollégájának, Mikola Azarovnak és Viktor Janukovics államfőnek. Meglehet, az ötlet túl merésznek és forradalminak tűnik, fogalmazott Putyin az ukrán államfővel lezajlott megbeszélését követően újságírók előtt, de Moszkva hajlandó arra is, hogy az elképzelést fokozatosan valósítsák meg. Elmondta: az orosz atomenergetikai ágazat sürgős korszerűsítésre szorul, de az ezzel kapcsolatos feladatok elvégzése sokkal hatékonyabb lenne, ha azt az ukrán rokonvállalatokkal kooperálva végeznék el. Putyin szerint az együttműködés részeként Oroszország részt vehetne például az ukrán atomerőművek energiablokkjainak a korszerűsítésében, az ukránok viszont aktív részvevőivé válhatnának az orosz energiapiacnak, s mindemellett orosz pénzügy támogatással a két ország közösen tevékenykedhetne a nemzetközi energiapiacon is. Janukovics nagyon érdekesnek ítélte meg az orosz kormányfő felvetését.
Az államfők Harkivban aláírt megállapodásával kapcsolatban Putyin elmondta, hogy a flotta tartózkodásának meghosszabbításáért Oroszország kemény pénzeket fog fizetni, hiszen a gázár csökkentése révén ez évben hárommilliárd, jövőre pedig már négymilliárd dollár veszteség fogja érni a költségvetésüket, de ő bízik abban, hogy mindezt sikerül majd kigazdálkodniuk. Az orosz miniszterelnök csodálkozását fejezte ki bizonyos ukrán politikai erőknek a flottamegállapodással kapcsolatos tiltakozása miatt, megállapítva, hogy a legutóbbi tárgyalásukon, igaz, akkor még miniszterelnöki tisztségében, Julija Timosenkónak sem volt ellenvetése a megállapodás megkötését illetően.
Ennél őrültebb mérkőzéssel aligha folytatódhatott volna a darts-vb














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!