Sok pénzbe kerül az államapparátus működtetése. A közbeszerzés az a terület, amely az anyagi javak (fogyó- és állóeszközök) beszerzésére vonatkozik, és évente hazánkban több száz milliárd forintba kerül. A közbeszerzésnek azt a célt kellene szolgálnia, hogy az adóforintok optimálisan hasznosuljanak, az állam a piacon elérhető legelőnyösebb módon jusson a kívánt javakhoz és szolgáltatásokhoz.
Hazánkban törvénybe foglalt közbeszerzési szabályokról 1995 óta beszélhetünk. Magát a törvényt már az EU-tagságra való felkészülés ihlette, de úgy sikerült, mint fűzfapoétának a versfaragás; se rím, se értelem. Elég annyit elmondani, hogy az Európai Unió az általa biztosított előcsatlakozási alapokban (PHARE, ISPA, SAPARD) előforduló beszerzésekre külön közbeszerzési szabályokat tett kötelezővé számunkra (lásd Prag közbeszerzési kézikönyv). A hazai közbeszerzési szabályok alapján tilos volt uniós forrás terhére közbeszerzést bonyolítani. Értelemszerű, hogy a csatlakozásig ezt a törvényt is alá kellett vetni a jogharmonizációnak. Amikor 2001-ben, egy a közbeszerzési ügyekben összehívott konferencia után uniós tisztségviselőkből és egyetemi kutatókból álló szakértőkkel fehér asztalnál beszélgettünk, a lényeget is kimondták. Szerintük a törvényünk ekkor sok mindenre jó volt, kivéve, hogy a legjobb ajánlat nyerjen. A konferencia tapasztalatait összegeztem és az igazságügyi tárcának átküldtem, amire a miniszter aszszony egy szemrehányásokkal megtűzdelt levéllel válaszolt. 2004 óta azonban tagjai vagyunk az Európai Uniónak. A közbeszerzések, beleértve az uniós forrásból meghirdetetteket is, már a hazai törvény alkalmazásával folynak. Az előcsatlakozási időszakban egyetlen uniós közbeszerzést sem kellett érvényteleníteni, manapság meg szinte nincs olyan nagy összegű közbeszerzési ügy, amiből botrány ne kerekedne. Gyanítható, hogy nem tiszta a verseny az állami megrendelésekért.
Vegyük szemügyre a problémákat. Az előcsatlakozás alatt alkalmazott közbeszerzési kézikönyv a nagy műszaki jellegű kiírásoknál az ajánlatokat két borítékban fogadta. Az első boríték műszaki ajánlatokat, a második pedig az ajánlati árat tartalmazta. Az első borítékot kibontva a műszaki bírálók döntöttek, hogy a beadott megoldások megfelelnek-e a kiírásnak. Amelyik ajánlat nem volt elfogadható, azt kizárták. Az árbírálatkor a reális ártól való elrugaszkodást a kalkulált mérnökárakhoz hasonlítva védték ki. Az állva maradt ajánlatok közül azt hirdették ki győztesnek, aki a legjobb árat adta. A nyertes két borítékban adott feltételeit szerződésbe foglalták. A szerződéstől való eltéréseket a megállapodás nem engedte, illetve azokhoz súlyos büntetések kapcsolódtak.
Ma nincs két boríték, hanem összevontan döntenek. Ez teret nyit az egyéni döntéseknek. A kiíróknak az állami posztokon az a feladatuk, hogy gondoskodjanak az érdekeknek megfelelő szubjektivitásról és ezt képviselni tudó, bennfentes bírálókról. A kiírók gyakran eleve az általuk szimpatikusnak tartott „versenytársra” méretezik a kiírást, eleve annak kedvező referenciákat kérnek. Nagy közműlétesítésekből a hazai tulajdonú cégek eleve kiszorulnak, mert a múltbeli referenciák teljesíthetetlenek. Külföldi nagy cégekkel azonos nevű hazai cégeknél a külföldi anyacégek referenciáit is elfogadják, noha ezek a hazai cégekért nem felelnek, mert korlátolt felelősséggel bíró jogállásúak, csak a patinás külföldi cég nevét viselik. Gyanítható, hogy ezek nagy része csak névhasználat, amiért komoly százalékok járnak, és a hazai cég mögött bújnak meg a bennfentesek.
A kiírók, a bírálók és a kivitelezők gyakran ugyanazon körből származnak. Ezt mutatják a közelmúltban feltárt szervezett bűnözési jogesetek. Közvetett bizonyítékként szolgál az a tény is, hogy gyakori a határidő-hosszabbítás, valamint tekintélyesek az elfogadott pótmunkák. A határidők és az összköltség ugyanis sokat nyom a latba bírálatkor. A bennfentesek bátran vállalnak kemény feltételeket, mert tudják, hogy elintézhető a lazítás a kivitelezéskor. A fővállalkozó általában semmilyen konkrét kivitelezői munkát nem végez, azt alvállalkozókra bízza, sokkal olcsóban. Az a bevett rend, hogy az alvállalkozói teljesítményekre nem adnak engedményezést, és gyakran nagyon későn, vagy soha nem fizetnek. Korábban az volt a divat, hogy árban nem a legjobbat fogadták el a döntnökök. Amióta ez a közvéleménynek is szemet szúrt, és sok botrány keletkezett, inkább aluláraznak, amit aztán pótmunkákkal kompenzálnak, illetve fizetetlenül hagyják az alvállalkozókat.
A bennfentes kör szinte mindenkit elér. Környezetvédelmi területen kitermelést elindítani nem akadály, tájsebet hagyni gyakori, dübörgő forgalmat településen anélkül átvezetni, hogy előzetes ingatlan-állapotfelmérés lett volna, mindennapos. Közútrongálás, túlsúly rendezhető a hatóságokkal. Amióta a versenyhivatal elkezdte milliárdokkal büntetni az árkartelleket, azóta divatba jött az alulárazás, és irreálisan rövid határidők lettek a bennfentesek kedvelt ajánlataiban. A kisebb számú, de nagy értékű közbeszerzések körüli bennfentesség eltakarására szolgál, hogy a kis összegű és nagyszámú közbeszerzéseket indokolatlanul bonyolulttá tették, ami miatt magának a közbeszerzésnek is komoly költségei vannak. Ez tükröződik az ajánlati árakban, és sok felesleges munkaerőt köt le. A közbeszerzési törvény jelen formájában nem felel meg annak, amit bevezetésekor attól elvárhattunk volna. Mindenekelőtt ma már világos, hogy a nagy létesítmények rendre sokkal drágábban készülnek, mint az összehasonlítható európai példák. Nem ritka, hogy az árat már a műszaki elgondolásba iktatott felesleges és drága elemekkel verik fel; völgyhíd völgy nélkül, alagutak sík terepen, metróállomás néhány száz méterenként stb. A nagy tételeket az elérhető árak néha két-háromszorosáért szerzik be. A korrupt módon kicsorgatott pénzek jó részét külföldre kell utalni, mert a jogi álca sokba kerül. A számos kis közbeszerzési tételt a rém bonyolult adminisztráció drágítja. Esetenként még maga a beszerzés is meghiúsulhat az eljárás időigényessége miatt.
A törvény jelenlegi működése nem más, mint jogi védelem az államot gátlástalanul fosztogató bennfentesek érdekében. Ideje lenne ezen változtatni! Évente százmilliárdokat lehetne megtakarítani csak ezen a területen.
A szerző közgazdász
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
