Két vonat is elindul május 21-én reggel hat óra után a Keleti pályaudvarról Csíksomlyó irányába. A vasútnál első a pontosság, ezért mi sem ködösítünk: a Székely gyors hat óra negyvennyolckor gördül ki az állomásról, a Csíksomlyó expressz pedig tíz perccel később. Ez utóbbi eredetileg Sopronból indul, ezért összesen ezernegyven kilométert tesz meg a végállomásig – még a Monarchia idején sem volt ilyen hoszszú viszonylata a Magyar Királyi Államvasutaknak. A Székely gyorsnak már kétéves múltja van. Az előző két pünkösd alkalmával piros-fehér-zöld trikolórt lobogtató emberek integettek az utasoknak, az állomásokban pedig rezesbandával és kürtőskalácsot, valamint szilvapálinkát kínáló székelyruhás lányokkal-asszonyokkal várták a magyar koronás mozdonyt. Többször megírtam, hogy a félórás késés miatt szabadkozó kalauznak egy idős székely azt felelte: nem egy fél órát, több emberöltőt késett ez, fiam.
Idén több új elemmel bővült a kezdeményezés, és ennek része a Sopronból induló szerelvény, melyet saját járműveiből a Győr– Sopron–Ebenfurti Vasút Zrt. állított ki. A különvonat gépét, egy nagy teljesítményű villamosmozdonyt a Széchenyi-emlékév alkalmából a legnagyobb magyar portréjával, a Lánchíd távlati felvételével és a nagycenki Széchenyi-kastélyt ábrázoló, nagyméretű, az egész járművet díszítő matricával látták el. A Széchenyi-mozdonyon olvasható lesz a híres idézet részlete is: „Merjünk nagyok lenni!”
A két szerelvény egy „átkaroló hadművelet” révén, két külön úton érkezik Csíkszeredába. Az első a hagyományos módon, a Corona nemzetközi gyors vonalán megy Püspökladány és Kolozsvár érintésével, míg a Sopronból induló szerelvény délről, Békéscsabán és Aradon át megy a végállomásra. Az elsőre már csak útlemondás esetén lehet jegyet találni, de a legnagyobb magyar portréjával díszített szerelvényre még van néhány szabad hely. Az élmény elmondhatatlan – aki tavaly vagy tavalyelőtt ott volt a Kis- és Nagy-Somlyó közötti nyeregben, több százezer zarándok társaságában, megtapasztalta a székelyek vendégfogadását és a gyimesi ünnepélyt, az mindenképpen viszszavágyik. Fontos, hogy mindkét vonatnak a Keletiből felkerekedő utasai reggel hatra legyenek a pályaudvaron, hogy a peronvégen található utasfogadó pultoknál felvegyék a beszállókártyáikat. Ha valaki vidékről jönne, és reggel nem tudna időben a pályaudvarrra érkezni, azoknak a Székely gyors utazási iroda gondoskodik ingyenes fővárosi szálláshelyről.
Az idei búcsúban, a május 22-én fél egytől kezdődő szentmisén Böjte Csaba ferences szerzetes hirdeti a pünkösdi örömhírt. Másnap a különvonatok Csíkmadéfalva érintésével eljutnak a Gyimesekbe, ahol az ezeréves határon a zarándokok közös misén, majd a háborús hősök emlékművének avatásán vesznek részt, és kiveszik részüket a Rákóczi-vár lábánál található vasúti őrháznál tartott megemlékezésekből.
Magyar Péter botrányos kijelentéseiről tett közzé egy összefoglaló videót Kocsis Máté
