Tájkép ítélet után

Pedzegetik már, de – úgy sejtem – valójában még nem fogták fel a maga mélységében a szocialisták, hogy mi is történt velük április 11-én és 25-én. Két hete elveszítették a kormányzás folytatásának lehetőségét, és az is kiderült, hogy meg sem tudják közelíteni az egyharmados mandátumarányt az új parlamentben, ami praktikusan vezetőik, képviselőik mentelmi jogának az elvesztését jelenti. Múlt vasárnap a választók kinyilvánították: nem tartanak a Fidesz–KDNP kétharmados kormányzásától, nem látják veszélyeztetve ettől szabadságukat, azt pedig végképp nem akarják, hogy az MSZP legyen bárminek is a hatalmi ellensúlya, demokratikus kontrollja. Az ítélet ellen lehet ágálni, mondjuk azon háborogva, hogy a Fidesz „mindössze” 52 százalékos listás támogatással jutott alkotmányozó helyzetbe, és hány millióan nem szavaztak rá, csak éppen ennek nincs sok veleje. A demokratikus jobboldal a mindenki által ismert, régen lefektetett szabályok szerint jutott a parlamenti helyek 68 százalékához, miként az MSZP is így aratott 54 százalékos abszolút győzelmet 1994-ben a listás voksok 33 százalékával. Igen, ha Magyarországon arányos, tisztán listás választási rendszer lenne, akkor Orbán Viktornak be kellene érnie az egyszerű többséggel, ha viszont a csak egyéni mandátumot ismerő brit szisztéma alapján szavaznánk, az MSZP-nek legfeljebb két képviselője lenne, a Fidesz–KDNP-nek meg 173.
Jól látja a bukott kormányfő, Gyurcsány Ferenc, hogy nemcsak pártja, hanem az egész hazai balliberális közélet, társadalmi, politikai kultúra rendült meg a választásokon, ám ennek következményeit – úgy is, mint e katasztrofális vereség legfőbb felelőse – szerintem még ő sem mérte fel. Hatvan év óta először nem lesz érdemi befolyásuk a magyar viszonyokra az alakváltó, pártállami gyökerű, (poszt)kommunista baloldali eszmének, érdekköröknek és torzan liberális szövetségeseiknek. Bukásukban nem volt semmi nagyszerűség, elegancia. Jövőjüket megpecsételheti drámai elutasítottságuk a fiatalok körében (e korosztály szavazataiért a Fidesznek is meg kell majd küzdenie a feltörekvő Jobbikkal és LMP-vel) és az a tény, hogy méretre vágott frakciójuk a csupa-csupa régi, utált arccal a hiteles megújulás legfőbb gátja lesz. Az új korszak kezdetét jelzi, hogy a mostani választás nem elosztási, hanem hitelességi versenyt hozott, ami idegen terep a létező baloldalnak.
Arról alig tudni valamit, hogy mit ír majd arra a bizonyos üres, fehér lapra a parlamenti küszöböt könnyedén átugró LMP. Az egyciklusos epizodistáétól a gyökeret eresztő rétegpártén át a kormányzó jobboldal váltópártjának szerepéig (utóbbi lenne a kegyelemdöfés az MSZP-nek) ma még bármi elképzelhető. A Fidesz biztos kétharmada miatt most vasárnap kudarcot valló Jobbik kötöttebb pályán mozog: zsarolási potenciál híján a hangerő feltekerése maradt Vona Gáboréknak. Fájdalmas arccal landolt az irreális várakozásaiba magát beleélő radikális párt a valóság talaján, így csak az eddig a baloldalról ismert, gyűlöletbe hajló Fidesz-ellenességet tükrözték a reakciók: a 16 százalékos listás eredményüknek és az MSZP-kormány régóta várt elkergetésének valahogy elfelejtettek örülni a Jobbik vezetői.
Megosztott és közjogi értelemben mindenképpen felelőtlen ellenzéke lesz Orbán Viktor második kormányának. Történelmi pillanat. Vagy inkább kegyelmi: a hatalmasra tágult politikai mozgástérrel okosan élve a Fidesz repülőrajtot vehet.