Ágh Attila Politológus : Különösebb meglepetés nem történt az országgyűlési választások tegnapi, második fordulójában, hacsak a korábbi fideszes, most magát függetlenként megmérető Molnár Oszkár szereplését nem tekintjük annak. A Fidesz bőven megszerezte a kétharmados parlamenti többséget, így most már inkább az a kérdés, hogy milyen összetételű lesz a hamarosan megalakuló kormány, és melyek lesznek annak első intézkedései. Egyértelművé vált tegnap az is, hogy a Magyar Szocialista Pártnak nem sikerült oly mértékben mozgósítania a szavazótáborát, hogy érzékelhető fordulatot érjenek el a két héttel ezelőtti első fordulóhoz képest. Bebizonyosodott továbbá az is: nem volt érdemi változás abban a négy választókerületben sem, ahol az MSZP visszaléptette jelöltjét az LMP javára. Ez azt mutatja, hogy ezeken a helyeken eleve esélytelen volt a győzelem a Fidesz képviselőjelöltjével szemben. Az viszont, hogy az LMP nem tett hasonló lépést a szocialisták javára, nem jelenti azt, hogy a két párt között nem lesz szorosabb együttműködés a jövőben.
Szomszéd Orsolya politológus: Az első forduló megismétlését és megerősítését láthattuk tegnap. A legfeltűnőbb, hogy nem jártak sikerrel a Fidesz kétharmados győzelmének megakadályozását célzó kampányhadjáratok. Az alacsony részvétel elsődleges oka, hogy a lakosság úgy érzékelte, lényegében minden eldőlt első nekifutásra, szinte majdnem bizonyosan a kétharmad is. Magas részvétellel, nagyobb választási kedvvel értelemszerűen ott találkozhattunk, ahol szoros volt a korábbi eredmény. Ezek közül Edelény volt a legsajátosabb választókerület. Jószerivel itt működött egyedül a visszaléptetés stratégiája; a jobbikos választók engedelmeskedtek pártjuknak. Az MSZP visszaléptetései nem jártak ilyen eredménnyel, mert nem volt egyértelmű a két párt közötti szavazói „átjárás”. Feltűnő még, hogy ahol az első fordulóban Budapesten a Jobbik tíz százalék felett teljesített, most az alatt maradt. Egyetlen párt kétharmados győzelme egyedülálló fejlemény a magyar demokráciában, s ez egyszerre nagy lehetőség és felelősség a Fidesz számára.
Boros Bánk Levente politológus: Az MSZP – két egyéni választókerületi győzelme ellenére – totális kudarcot vallott mind az első, mind a második fordulóban. Az eddigi kormánypártnak nemcsak az elmúlt évekbeli politikája, de a kommunikációja is alapvetően sikertelennek bizonyult, hiszen a Fidesz olyan helyeken is nyerni tudott, ahol eddig még soha. Látható, hogy a szocialisták az elmúlt két hétben minden erejüket a XIII. kerületre koncentrálták, megmaradt szűk bázisukat itt sikerült leginkább összpontosítani, így maradhat meg Újlipótváros és Angyalföld a következő két évben „zárványként”. Ugyanakkor a Fidesz–KDNP elsöprő, soha nem látott sikere azt is jelzi, hogy az emberek április 11-én és tegnap is komolyan gondolták, hogy változást akarnak. Az új kormányerőkre leadott szavazatok nagy száma arra utal, hogy az MSZP-t leváltó hangulat, nem csupán protestszavazatokat hozott a volt ellenzéknek, hanem kifejezetten bíznak a Fideszben. A kétharmados felhatalmazás óriási sikert, egyben nagyon nagy felelősséget is jelent.














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!