Leshatár
Az eddig elvégzett mind a 256 doppingteszt negatív eredményt hozott a labdarúgó-világbajnokságon. A 32 csapatból nyolc-nyolc játékos mintáját ellenőrizték a nemzetközi szövetség (FIFA) illetékesei a vb előtt.
Mindhárom csoportmérkőzésén háromszáz helyi gyereket lát vendégül a német válogatott. „Amikor megérkeztünk ide, azon gondolkodtunk, mit tehetnénk a helyi lakosságért, azokért, akik nem igazán juthatnak be a mérkőzésekre, és úgy döntöttünk, hogy gyerekeknek biztosítunk jegyet” – jelentette be a csapatkapitány Philipp Lahm.
Kétszer is elefánt lassította le a dél-afrikai világbajnokságra érkezett amerikai labdarúgó-válogatott tagjait Rustenburgban. A csapat pénteken edzésre indult a Royal Bafokeng Stadionba, ám percekig vesztegelt szálláshelye, a Bakubung Bush Lodge közelében egy elefánt miatt, amely az út menti fákról legelészett. A játékosok nem estek kétségbe, mindenki előkapta a mobiltelefonját, s átmenetileg felcsapott fotóriporternek. Korábban egy kisbusz került hasonló helyzetbe, amely tíz amerikai játékost szállított egy közeli piacra. Az eset Dél-Aftrikában nem egyedi.
A finnyásabbak már a Dél-Afrika–Mexikó mérkőzés után morogtak, pedig a nyitómecscsek a legritkábban hozzák lázba az embereket, s azóta láttunk már rosszabbat is. Rögtön aznap este, a négy évvel ezelőtt ezüstérmes franciák nem találtak fogást az uruguayiakon. Kész szerencse, hogy a csapatból hárman is sárga lapot kaptak, mert Raymond Domenech erre hivatkozva megváltoztathatja a kezdő tizenegy összetételét a második fordulóban Mexikó ellen.
Szombaton sem emelkedett látványosan a színvonal. Dél-Korea ugyan magabiztosan 2-0-lal elintézte a harmatos Görögországot, de a jó játékot a másik két meccsen vártuk. Argentínától részben meg is kaptuk. Diego Maradona gárdája könnyedén lefocizta a pályáról Nigériát, ám a góllövéssel hadilábon állt. Különösen Lionel Messi. Hatszor is kecsegtető helyzetből lőhetett, de egyikből sem lett gól, ami nemcsak az ő bírálataként, hanem a nigériai kapus, Enyeama dicséreteként is értékelhető. A szakemberek már a kék-fehérek első meccse után is hevesen vitatkoztak azon, hogy kissé hátravontan mennyire hatékony Messi játéka, szörnyülködtek azon, Gutierrez miként szerepelhet jobbhátvédként, ám továbbra is az a fő kérdés, túláradó személyiségével Diego Maradona segíti vagy hátráltatja a sztárokat.
Sokat elárul a világbajnokságról, hogy eddig két borzasztó kapushiba teszi a legemlékezetesebbé. Vasárnap az Anglia–Egyesült Államok meccsen Green, az angolok kapusa Dempsey hazaadás-erősségű lövését segítette a hálóba, tegnap pedig Sausi, az algériai portás pofozta a kapuba Koren kísérletét. „Előfordul, hogy egy csatár kihagy egy százszázalékos helyzetet, néha pedig a kapus hibázik, ilyen a futball. A második félidőben Green nagyon jól teljesített, bár ettől a hibája még hiba marad” – mentegette kapusát Fabio Capello, az angolok olasz kapitánya, de hozzátette, néhányat aludnia kell arra, hogy az eset után Greent állítsa a kapuba, noha az érintett azt nyilatkozta, nem viselte meg a potyagól. Az igazsághoz tartozik, hogy Capellónak nem csak Green cseréjén kell elgondolkozni, az együttes sokszor tanácstalan volt, hiányzott a kreativitás és az ötletesség belőle.
A Szlovénia–Algéria meccset nemcsak Sausi miatt kellene újrajátszani, hanem hogy a két csapat tagjai rádöbbenjenek: ez világbajnokság, ahol bűn ilyen gyengén futballozni. Hogy valami jóról is beszámoljunk: Ghána jó, Németország pedig kimondottan meggyőző játékkal győzte le Szerbiát, illetve Ausztráliát. Igaz, a ghánai sikerhez kellett Kuzmanovics hibája is – a 16-oson belül kézzel ütötte el a labdát. A németek viszont „önerőből” verték meg simán Ausztráliát.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!