Elfújták a vuvuzelák

Elviselhetetlenné teszi a futball-világbajnokságot ez a vuvuzela nevű fúvós nyavalya, amit minden áldott meccsen ezrek, tízezrek fújnak a lelátón kidagadt erekkel, hülyén vigyorogva. Hangszernek véletlenül sem nevezném a méteres hosszúságú műanyag csövet (az eredetieket állítólag ónból készítették), végtelenül primitív a hangja, a költővel szólva: benne hallgat a sötétség. Illetve dehogyis hallgat: artikulátlanul ordít, vonyít, bőg. A vb első percétől kezdve hatalmas tiltakozás övezi használatát. Egy világ tiltakozik ellene, aki a labdarúgás híve, tévénéző, labdarúgó, játékvezető, mindenki. Már az első mérkőzés után követelték a degenerált duda használatának betiltását, hiába. A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség – nyilván anyagi okokból – elutasította a kérést, a szervezőbizottság pedig nemes egyszerűséggel kijelentette, hogy Dél-Afrikában ez nemzeti hangszer, ők ezzel ünnepelnek, tetszik, nem tetszik, vegyük tudomásul…
A szakemberektől tudjuk, hogy a vuvuzela 127 decibellel szól, megelőzve például a dobot vagy a láncfűrészt, amelyek hangereje „csak” 122 decibel (a mérkőzést irányító játékvezető sípja 121,8-et produkál). Orvosi vélemény szerint már akkor halláskárosult lesz az ember, ha negyedórán keresztül 85 decibeles hangerőt kénytelen elviselni… De hát ez nemzeti hangszer, ők így ünnepelnek, hagyomány stb. (Ezen az alapon magyar eseményeken végig karikás ostorokat kellene pattogtatni…)
A magam részéről mindenesetre már az első mérkőzés után befejeződött a futball-világbajnokság, engem ne tereljenek be őrültek darázszsongásába. A döntőt majd megnézem a televízióban, de akkor is kíméletlenül leveszem a hangot, a kommentárokat meg majd másnap elolvasom az újságban. Ezt a világbajnokságot jól elfújták a vuvuzelák.