Fonyódligetre indultak a gyerekek. Pelczné Gáll Ildikó és Gelencsér Attila fideszes parlamenti képviselők kezdeményezésére a Somogy megyei önkormányzat kétszáznegyven Borsod-Abaúj-Zemplén megyei árvízkárosult gyerek egyhetes nyaraltatását vállalta a Balaton partján. A fiatalok tegnap reggel el is indultak Fonyódligetre a miskolci Tiszai pályaudvarról. A programokat Somogy önkormányzatai, a Somogy Megyei Közgyűlés és a Fidesz nőtagozata finanszírozza. (T. L. L.)
Több mint 160 településen kell fertőtleníteni Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a levonuló árvíz után, a munkákat 27 helyen már befejezték a szakemberek, 110 faluban, városban jelenleg is dolgoznak, 24-ben pedig ezután kezdik el – közölte Bodnár Judit, az észak-magyarországi regionális tiszti főorvos a távirati irodával. A feladatok nagyságát érzékelteti, hogy az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) harminc emberből álló speciális csoportja erősítést kért. A szakemberek településről településre járva fertőtlenítenek, de csak ott tudnak dolgozni, ahol az árvíz után már stabilizálódott a helyzet. Bodnár Judit felhívta a figyelmet, hogy saját ingatlana megtisztításáról a tulajdonosnak kell gondoskodni, a munkához segítséget kérhet az önkormányzattól.
Ismert, hogy számos ingatlantulajdonos a fenyegető ár ellenére sem volt hajlandó elhagyni lakóhelyét, ők fokozott veszélynek tették ki magukat a fertőzések miatt. Az ÁNTSZ jelentése szerint már több mint kétezer ember kapta meg a gamma-globulin védőoltást, de a hatóság hangsúlyozza, hogy a vakcina csak a hepatitis A, a fertőző májgyulladás egyik változata ellen véd. A tisztiorvosi szolgálat kiemeli: a hasmenéssel, lázzal, hányással járó tünetek, illetve állatharapás esetén mindenki forduljon háziorvosához.
Csont Csaba, a Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Ékövízig) árvízvédelmi osztályvezetője felhívta a figyelmet, hogy a tegnapi front a Tisza és a Bodrog vízgyűjtő területein újabb nagy esőzéseket okozhat. Az Ékövízig ezért azt javasolja, hogy a régióban még ne gyűjtsék be a homokzsákokat. A Duna folyamatosan apad, de a Tiszán továbbra is középfokú az árvízi készültség. A Szeged környéki üdülőterületek már vízben állnak.
Az ÁNTSZ soron kívül adja ki az engedélyeket a szúnyogirtásra, az árvíz sújtotta területeken a munkák költségeit a kormány fedezi.
Számos egyházi és civil szervezet kezdett adománygyűjtésbe a napokban, a segítségül felajánlott élelmiszert, pénzt, egyéb tárgyakat polgármesterek, egyházak, szociális munkások osztják szét a rászorulók között. A multinacionális kereskedőcégek támogatására is számít Molnár Oszkár, a katasztrófa sújtotta Edelény polgármestere. Az elöljáró szerint a vállalkozások éves hasznuk egy százalékának átengedésével sokat segíthetnének a helyieken. Molnár ugyanakkor visszaküldte az egyik áruházlánc segélyszállítmányát, mert az szavatossági időn túli, illetve hamarosan lejáró élelmiszerekből állt.
Zsilipkapu a fémtelepen. Feldarabolt zsilipkaput is találtak azon az illegális sajóbábonyi telepen, ahol húsz tonna fémhulladékot foglaltak le a vám- és pénzügyőrök a napokban. Vízügyi szakemberek jelezték: a folyók, tavak mentén ismeretlenek minden mozdítható fémberendezést ellopnak. (MTI)















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!