A jellem és az eszme

Egyesít minket jellem és eszme, fel hát a tettre! – választotta annak idején mottójául, Andreas Rauch, XVII. századi, Sopronban működő zeneszerző sorait a nyíregyházi Cantemus kóruscsalád, amelynek tagjai énekelt „Éljen soká!”-val szokták köszönteni az arra érdemeseket, pl. támogatókat, segítőket. És valóban, Szabó Dénes Kossuth-díjas karnagy és énekkarosainak munkája nem kis tettekben mérhető, immáron 35 éve, amely szám már önmagában is magáért beszél, hiszen egy kórus életében, valljuk be, ez mégiscsak nagy idő. Az évfordulókat pedig illik megünnepelni. Így is tettek „Cantemusék”, s erről a különböző fórumokon igyekeztek értesíteni minden valaha volt lelkes tagot, öregdiákot is. Mivel jelen sorok írója is a bariton szólam lelkes erősítőjeként egy ideig a Cantemus Vegyeskar kötelékébe tartozott, ellátogatott az eseményre, amely június 26-án, szombaton zajlott le a szokásos évadzáró hangverseny keretén belül. Péntek este összpróba volt a koncert helyszínén, a Kodály Zoltán Általános Iskola Kodály-termében, amely után a régi és természetesen a jelenlegi barátoknak egy közös éjszakai fürdőzést rendeztek a szervezők a sóstói Aquarius élményfürdőben, ahol a szaunázás és a jakuzziban pihenés alatt és mellett jókat beszélgethettek egymással a rég nem látott ismerősök. A jó hangulat garantált volt.
Szombat este telt házzal kezdődött a koncert, amelynek elején Szabó Dénes – őt idézem – „szerénytelenül” beszámolt 35 év történésének néhány fontos adatáról, így 117 versenydíjról, talán mondanunk sem kell, nemzetközi mezőnyben. Aztán természetesen sorra megszólaltak a kórusok néhány műsorszámmal. Először a legkisebbekből álló legöregebb tag, a Cantemus Gyermekkórus vonult a dobogóra, s rövid műsorában egy Ibert-darabot is hallhattunk, amit a lányok legutóbbi, franciaországi versenyükön énekeltek kötelező műként nagy sikerrel. Megszólalt a fiúkórus is Szabó Soma vezetésével, amely szintén nemrégiben hozhatott haza díjat egy nemzetközi megmérettetésről, s ez produkciója színvonalán is érezhető volt. A konferálások közben Szabó Dénesből kitört a tanár is, hiszen alkalmanként vizsgáztatta a közönséget, emlékeznek-e az elhangzott információkra, a helyes válaszokért pedig még jutalom is járt!
A Pro Musica Leánykar műsorában is felcsendültek a kórus már ismert „slágerei”, s néhány ilyen darabnál a jubileumra készült kottával rendelkező régi diákok is csatlakoztak a közönség soraiban ülve, ezzel is hozzájárulva a nyíregyházi kóruscsalád sajátos „dolby surround” technikájának gazdagításához. Hely hiányában a teljes műsort lehetetlen lenne felsorolni, de azért kiragadnám még a Pro Musica előadásában Mohay Miklós Salve Reginájának megkapó pillanatait, továbbá a Szabó Soma vezette Cantemus Vegyeskar előadásában hallott egyik darabot, az amerikai komponista, Eric Whitacre Lux aurumque című művét, amelyet rendkívül ihletett módon tolmácsolt az együttes.
Nem maradtak el az évadzáró hangversenyek szokásos programjai sem, így a nyolcadik osztályosok búcsúműsora, jelen esetben egy Gershwin-feldolgozással, amelyben Szabó Dénes a koreográfus szerepét is vállalta, valamint átadták a vándordíjat is, amelyet minden évben a legjobb hangszerjátékos (rendszerint nyolcadikos) kórustagnak ítélnek oda. A hangverseny végén pedig mindenki a színpadra állt, aki tehette és néhány régi kedvenc eléneklése után egy új, erre az alkalomra megtanult darab, John Tavener 1993-ban komponált Song for Athene című, szerkezetében és harmonizálásában is meglehetősen egyszerű, ám mégis hatásos kórusműve hangzott el, amelynek sajnos egyik legnagyobb gyengéje a baritonszólamban mutatkozott meg, mivel egyetlen „f” hang folyamatos tartása nem nyújtott túl nagy művészi élvezetet.
A lelki táplálék után persze a testi is az ünnepség részét képezte, s az egyik legfontosabb információt hagytam a végére, hogy a hangverseny bevételének teljes összegét, 534 000 forintot a Nemzeti Segélyvonal Alapítványon keresztül az árvízkárosultak javára ajánlott fel a Cantemus, így e tettükben is megmutatkozhatott „jellem és eszme”.