Tárgyalóasztalhoz ült a Tesco vezetése tegnap a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetével (KDFSZ), hogy a ki nem fizetett munkabérek ügyéről egyeztessenek. A találkozó azonban nem hozott különösebb eredményt, a multinacionális vállalat továbbra is azt várja az érdekképviselettől, hogy az ne sajtóinformációkra támaszkodjon, hanem maga bizonyítsa, hogy dolgozók tömege nem kapta meg jogos jussát. A Tesco – egyes korábbi nyilatkozataival ellentétben – továbbra is fenntartja, hogy legfeljebb egyedi esetektől lehet szó, amit készek orvosolni.
A KDFSZ szerint azonban kiszolgáltatottságuk miatt a dolgozók nem merik felvállalni sérelmeiket, ezért arra kérték a cégvezetést, hogy adja át a rendkívüli munkavégzésről szóló vállalati utasításokat. A nyári szabdságolásokra hivatkozva a Tesco egy hónapnyi haladékot kért ennek teljesítésére, az egyeztetések várhatólag ezt követően folytatódnak.
Ismert, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói és az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség munkatársai kedden megszállták a Tesco budaörsi központját a multinacionális vállalatnál állítólag ki nem fizetett, mintegy hétszázmillió forintnyi munkabér miatt. A gyanú szerinti csalás értéke miatt a Pest Megyei Főügyészség kiemelt ügyként kezeli a nyomozást, amelynek során számítógépeket, a bérszámfejtést végző programot, valamint egyéb számítástechnikai eszközöket, illetve a korábbi, kézzel átvezetett bérszámfejtések dokumentumait is lefoglalták.

A leomlott budapesti házban gáz nélkül maradhatnak a lakók