A Biszku Béláról készített dokumentumfilm sok egyéb mellett ismét beszédtémává tette a még élő kommunista vezérmatuzsálemek és -matrónák elképesztően magas nyugdíjait, juttatásait. A szóban forgó hajdani belügyminiszter, az ötvenhatos megtorlások egyik vezéralakja közel tízszer annyit tehet zsebre, mint egy egyszerű, munkában megöregedett átlag nyugdíjas. Nem véletlen, hogy Béla bácsi változatlanul a Rózsadombon él, fütyül az ország bajaira, szabad óráit önfeledt teniszezéssel tölti. (Néha valószínűleg a május elsejei dísztribünön érzi magát.) Magyarországon így élnek a megdőlt diktatúra kegyeltjei. Ilyen volt a mi „rendszerváltásunk”.
Nem elég, hogy országlásuk során mekkora kivételt élveztek az élet minden területén a kiválasztott elvtársak és családtagjaik, a jelek szerint ma sincs másként. Emlékszem, ifjúkoromban – még az úgynevezett puha kádári diktatúrában is – mekkora előnyt jelentett, ha valaki igazolt kommunista felmenőkkel rendelkezett. Osztálytársam édesapja, ahogyan akkoriban mondták, „spanyolos” volt, Zalka Máté környezetében kavart a harmincas években – ennyi éppen elég volt ahhoz, hogy fiát felvételi nélkül fölvegyék a jogi egyetemre, rövidebb időt kelljen várnia a Trabantra, soron kívül lakáskiutalást kapjon… A vérgőzös ÁVH-sokat se hagyták magukra ötvenhat után: Komlós János főtiszt színházat alapíthatott, Bauer Miklós vallatótiszt ügyvédi irodát működtethetett… Most – húsz év után – fölfedeztük a köztünk felejtett Biszku Bélát, aki fütyülve mindenre, mesés nyugdíj mellett éli nagyvilági életét, semmit sem bán, semmit sem szán, politikai nézetei változatlanok, ötvenhatot ellenforradalomnak nevezi, Nagy Imre kivégzését jogosnak.
Sok Biszku Béla él még közöttünk.
origo.hu
Folyamatosan szivárog a klór Sajóbábonyban
