A hivatalos megfogalmazás szerint három-négy éremért utazott vívóink a legjobb esetben is már csak alulról teljesíthetik a célt a lipcsei Európa-bajnokságon, és ehhez a mai zárónapon férfi párbajtőr- és női kardcsapatunknak is a dobogón kellene végeznie. Mert Boczkó Gábor párbajtőr egyéniben megszerzett ezüstjéhez tegnap nem sikerült semmit hozzátenni. A világranglista 21. helyén álló férfi tőrcsapatunktól persze az erőviszonyok alapján nem is remélhettük a bravúrt. A Szabados Gábor, Gátai Róbert, Bíró Péter, Szabados Kristóf alkotta együttes ennek megfelelően a nyitócsatáját a nyolc közé jutásáért 45-31-re el is veszítette az előrébb rangsorolt britek ellen. A folytatásban 45-42-re nyert a dánok,
45-29-re a törökök ellen, majd
45-26-ra kikapott a nagy meglepetésre az alsó ágra zuhant franciáktól, így a 10. helyen zárt.
Női párbajtőrcsapatunk az Eb előtt kilencedik volt a világranglistán, Lipcsében a hetedik helyen emelték ki, és a nyolc közé könynyedén be is jutott. A Szász Emese, Takács Emese, Antal Edina trió 34-25-re nyert az ukránok ellen. A negyeddöntőben azonban a tavalyi, antalyai vb-t megnyert olasz együttessel találta magát szemben. Az itáliaiak 4-4 után 8-5-re elhúztak, amikor pedig az utolsó pár lépett pástra, már hat tus volt az előnyük. Szász Emese egészen pontosan 23-17-es olasz vezetésnél következett Del Carretto ellen, ám nem sok hiányzott neki a nagy bravúrhoz. Egy perccel a vége előtt feljött 26-25-re, majd 30-29-nél is hajszálnyira volt ellenfelétől, de ekkor Del Carretto szúrása ült meg, s még két együttes találat jött; így csak ráijeszteni sikerült a világbajnokra (31-33). Az 5–8. helyért zajló csatározások során a románok ellen Szász mellett a két újonc, Antal és Budai Dorina vívott, ami most nem volt szerencsés húzás. A fiatal Budai beleszaladt egy 9-0-s vereségbe, a három asszójában öt tust adott, viszont tizennyolcat kapott, csapatunk 45-36-ra vesztett. Utolsó meccsén, a hetedik helyért a briteket azért 45-21-re legyőzte, így a kiemelésének megfelelően éppen a „helyére” került.
Ma ezt várnánk férfi párbajtőrcsapatunktól is, amely címvédőként, a világranglista első helyezettjeként érkezett Lipcsébe.

Tseber Roland – Magyar Péter szoros szövetségese – újabb interjúban fenyegette meg a magyarokat