Duna TV: nyomozás a szerződések miatt?

Bodacz Balázs
2010. 07. 31. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Rendőrséghez fordulnak a Duna Televíziót felügyelő közalapítvány fideszes és KDNP-s kurátorai a tévé nemrégiben napvilágra került filmbeszerzési szerződései miatt. Szabó László (Fidesz) a távirati irodával közölte, azért teszik meg ezt a lépést, mert felmerülhet annak gyanúja, hogy a tévé vezetése hanyag, esetleg hűtlen kezelést követett el. Ez alól pedig az sem ad felmentést, hogy Cselényi László tévéelnök a múlt héten bejelentette lemondását.
Az ügy előzménye, hogy a Duna TV több száz milliós filmbeszerzési szerződéseket kötött több vállalkozással, amelyek azonban más cégeknek továbbították a megbízásokat, vagyis – állítja Szabó – lényegében csak közvetítőként működtek. Ez még önmagában nem baj, az viszont már inkább, hogy a közvetítők a Duna TV-től felvett pénznek csak töredékét adták tovább a filmeket valójában gyártó cégeknek, a többit lenyelték; vagyis olcsóbban is beszerezhetők lettek volna a produkciók, mint amennyit a Duna TV fizetett értük. A vizsgált szerződések alapján nem is kevéssel: körülbelül negyedmilliárd forintra tehető a túlárazások értéke.
Tavaly novemberben a szocialista Jánosi György javaslatára úgy döntött a parlament, hogy 2,3 milliárdot elvesz az MTV-től, és a pénzt a Duna Televíziónak adja. A Cselényi László által vezetett csatorna ebből a többlettámogatásból fizette a filmes számlákat.
A Duna TV olyan cégeknek adott nagyjából 700 millió forintot különböző filmekért, amelyeknek vagy tulajdonosa vagy ügyvezetője egy bizonyos Turi Sándor János. A Turi-féle cégek – értesült az Origo című internetes portál – egy elhagyatott épületbe vannak bejelentve. Ezek közül három esetében a botrány kirobbanása után, július első heteiben hirtelen tulajdonosváltás történt. A több száz milliós megrendelésekkel kistafírozott vállalkozások a cégbírósági iratok szerint mindössze hárommillióért cseréltek gazdát.
Az új tulajdonosoknak semmi közük a médiához: az Origo szerint egyikük takarító, a másik pedig villanyszerelő. A Duna TV-vel való üzlet lebonyolítását azonban – állítja a internetes lap – továbbra is Turi tartja kézben.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.