Mindent elmond a tegnapi Brazília–Portugália derbiről, hogy a meccs emberének kénytelenek voltunk magunk között Carlos Dungát, a dél-amerikaiak mesterét megválasztani. Ő legalább a legjobb ütemben nyúlt bele a meccsbe azzal, hogy pillanatokkal a szünet előtt lehozta a pályáról a Pepével folyamatosan kakaskodó, s már figyelmeztetett Felipe Melót. Nem akarta megvárni, hogy kiderüljön, melyik játékosban megy fel megint a pumpa, immár kiállítást érően.
Ez is jelzi, hogy nem szalonreminek lehetett tanúja a durbani stadion több mint hatvanezer nézője, legalábbis az első félidőben, amikor összesen hétszer vette elő a sárga lapot a mexikói bíró, Benito Archundia. A másodikban viszont egyszer sem, addigra már belenyugodtak a felek a továbbjutásba… A legnagyobb brazil helyzet is a szünet előttre jutott, Nilmar közeli lövését kellett a kapufára tolnia Eduardónak. A portugálok részéről Raul Meireles került legközelebb a gólszerzéshez, de a bal oldalról jobb külsővel próbálkozott, ahelyett, hogy bal belsővel gurított volna. A passzt egyébként az ellenfél feltűnően lassú védőjétől, Lúciótól kapta, akit többször is megforgatott Cristiano Ronaldo. A Real Madrid klasszisa talán most játszott eddig a legjobban Dél-Afrikában, bár szabadrúgásain még akad mit csiszolni.
Mint ahogy a favoritnak tartott, csoportelső brazilok teljesítményén is, bár a szövetségi kapitány nem egészen így látta: „Mi megpróbáltunk győzelemre játszani, míg ellenfelünk nem. Mindig szerettünk volna támadni, ám a portugálok csak azt lesték, mikor hibázunk.” Kollégája, Carlos Queiroz elégedettebben értékelt: „Megfelelően zártuk a csoportkört, és már most a következő meccsünkre kell gondolnunk. A mai mérkőzésről csak annyit, hogy mind nekünk, mind a braziloknak nagyon nehéz volt.”
A másik találkozón Elefántcsontpart ugyan eljátszadozott a Koreai NDK-val, de hiába nyert
3-0-ra, az ötödik afrikai csapatként kiesett a csoportból. A fekete földrészt már csak Ghána képviseli „hazai pályán”. Sven-Göran Eriksson, az elefántcsontparti válogatott svéd szakvezetője így értékelt: „A játékosaim nagyon jók, ezért is kár, hogy haza kell mennünk, mert a csapat meccsről meccsre egyre jobban és jobban játszott. De ilyen az élet. El kell fogadnunk, hogy kiestünk.” Ha esetleg Drogba nem sérült volna le közvetlenül a vb előtt… Kim Jong Hun, az észak-koreai mester már előre tekintett: „A következő vb-re a játékosainknak fejlődniük kell az egyéni képességek terén. Mentálisan és fizikailag is erősödnünk kell. Amíg bírtuk erővel, jól tartottuk magunkat, aztán már sokszor átjátszottak minket.” De ki mondta a mesternek, hogy négy év múlva is eljut a csapat a világbajnokságra? Most mindenesetre eséllyel versenyzett a leggyengébb vb-résztvevő címéért, a portugáloktól kapott hét „gombóc” pedig nem csak a két félnek marad örök élmény.
Helyreálló erőviszonyok. Spanyolország vereséggel kezdte vb-szereplését, de aztán a H jelű kvartettben helyreállt a világ rendje. Az Európa-bajnok tegnap Chilét is legyőzte, s megnyerte a csoportot. David Villa szerzett vezetést távoli emelésből, majd Iniesta is betalált okosan. Estrada kiállítása ellenére a chileiek a szünet után Millar révén szépítettek, s mivel Svájc nem tudta felülmúlni Hondurast, továbbléptek a 2. helyen. A 16 között létrejött a spanyol–portugál ibériai és a brazil–chilei dél-amerikai randevú.
*














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!