Közpénzből vezették félre az időseket

Csaknem húszmillió forintnyi vissza nem térítendő állami támogatást kapott a Szociális és Munkaügyi Minisztériumtól idén márciusban három nyugdíjas és egy ifjúsági szervezet, hogy a kampány finisében előadásokat tartsanak a nyugdíjasoknak Idősek Akadémiája néven – tudta meg lapunk.

Mizsei Bernadett
2010. 07. 31. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az előadók közt maga Korózs Lajos volt szocialista államtitkár és Kósáné Kovács Magda egykori MSZP-s európai parlamenti képviselő is szerepelt. Ennek fényében úgy tűnik, a Bajnai-kormány tisztán látta a választások előtt, egyedül a nyugdíjasok tábora adhat reményt arra, hogy kevésbé csúfosan szerepeljenek az áprilisi országgyűlési választásokon. A szervezeteknek juttatott összesen 19,2 millió forintos állami támogatás hivatalosan az idősügyi nemzeti stratégiát hivatott népszerűsíteni. A feltehetően kampánycélt szolgáló előadások elviekben időskori betegségekről, banki, befektetési tudnivalókról és a gyakran előforduló bűncselekményekről is felvilágosítást nyújtottak.
*
A Szegedi Ifjúsági Ház Nonprofit Kft. – amely 6,4 forintnyi támogatáshoz jutott – százszázalékos önkormányzati tulajdonban van. A minisztérium így a saját kormánya képviselője által vezetett városnak, a Botka László polgármestersége alatt álló szegedi önkormányzatnak juttatta el a pénzt. A kft. ügyvezető igazgatója, Boros Gyula lapunk megkeresésére nem tudta megmondani, pontosan mire költötték az összeget. – A kolléganőm szervezte az előadásokat, de ő a héten szabadságát tölti – közölte.
Felmerült az a kérdés is, miért éppen egy ifjúsági szervezet kap megbízást nyugdíjas-előadások vezénylésére. – A kft.-hez tartozik az Idősek Kulturális Központja, ahol a szegedi előadásokat tartottuk – hangzott a válasz. Azonban mindez csak egy helyszín volt a sok közül, hiszen a szocialista porhintés bejárta hazánk dél-alföldi régióját, így az előadásokkal eljutottak többek között Makóra, Kiskunhalasra, illetve Szolnokra, és Boros Gyula közlése szerint Debrecenben is jártak.
Ugyanekkora összegben részesült a budapesti székhelyű Nyugdíjasklubok és Idősek „Életet az Éveknek” Országos Szövetsége is, amelynek vezetőjét, Mészáros Istvánnét sem a mobiltelefonján, sem a szervezet vezetékes számán nem értük el lapzártánkig. Rendelkezésünkre állt azonban a Nyugdíjasok Budapesti Szövetségének elnöke, aki úgy tájékoztatta a Magyar Nemzetet, hogy három fővárosi helyszínen, két-két napon okították a szépkorúakat, előadásonként százhúsz--százötven főt megszólítva. Mindezt 3,2 millió forinttal támogatta a szociális tárca az adófizetők pénzéből. Véghné Reményi Mária elmondta, az idősügyi nemzeti stratégiáról, időskori pénzügyekről, valamint az időseket érintő betegségekről és bűnügyekről tájékoztatták a hallgatóságot. Az elnök a „színvonalas előadók” között említette Kósáné Kovács Magda volt MSZP-s európai parlamenti képviselőt, akinek személye alapvetően megkérdőjelezi az előadói függetlenséget.
A szintén 3,2 millió forintos állami támogatásban részesülő Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége Nyugdíjas Tagokért Alapítványa három megyében szervezett három-három előadást. A szervezet elnöke, Czerván Mártonné elárulta, maga Korózs Lajos államtitkár is számos előadáson részt vett.
Iván László lapunk megkeresésére felháborító agymosásnak nevezte az előadásokat. A fideszes honatya szerint két célja volt a csaknem húszmillió forintot felemésztő intézkedésnek: a szocialista káderek továbbképzése és az idősek megtévesztése. Iván László nem tartja kizártnak, hogy az általa tizenhárom éve alapított, pályázati pénzekből működő Batthyány-Strattmann László Idősek Akadémiája nevét szándékosan felhasználták, hogy ezzel is félrevezessék az időseket.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.