Leépítések a román közigazgatásban

2010. 07. 19. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Virtuális vasfüggöny. Az EU-ban továbbra is létező, az új tagokat a régiektől elválasztó virtuális vasfüggöny lebontásán dolgozik Tőkés László – erről az Európai Parlament (EP) nemrég megválasztott alelnöke maga beszélt tegnap Budapesten. A politikus úgy vélte, megkönnyíti e cél elérését, hogy az EP elnöke, a lengyel Jerzy Buzek szintén az EU egyik kelet-európai tagállamából érkezett. Tőkés felel többek között az oktatás- és sportügyekért, a vallás- és egyházügyi kapcsolatokért, illetve a Nyugat-Balkánért, emellett kiemelten kezeli a kisebbségek és a magyar–román megbékélés ügyét. (K. Z.)


A közszférát célzó jelentős lefaragásokról döntött átfogó költségcsökkentő intézkedéseiben a román kormány. Az Emil Boc vezette kabinet takarékossági megfontolásokból minisztériumonként kettőre csökkenti az államtitkárok számát, ez alól csak a belügy-, a külügy- és a pénzügyminisztérium lesz kivétel, ahol három államtitkár marad. Ezáltal az államtitkárok száma a jelenlegi 57-ről 32-re csökken. Románia összesen 41 megyéjében az eddigi kettő helyett egyre csökken az alprefektusok, vagyis a kormányt képviselő kormánybiztos-helyettesek száma. Emellett több minisztériumban is csökkentették az alkalmazottak létszámát. Országos szinten összesen kétezer állást számolnak fel a területi munkafelügyeleteknél, amelyhez hozzáadódik a munkaügyi tárcánál megszüntetendő további háromszáz tisztség. Leépítéseket foganatosítanak a kormányzó Romániai Magyar Demokrata Szövetség politikusa, Cseke Attila vezette egészségügyi minisztériumban, valamint a tárca hatáskörébe tartozó intézményeknél is, ahol 1600-zal kevesebb lesz a posztok száma.
A központi államapparátust érintő takarékossági intézkedéseket azt követően hozta meg a román kormány, hogy július elsejei hatállyal 25 százalékkal csökkentette a közalkalmazotti béreket. A Boc-kormány eredetileg 15 százalékkal tervezte lefaragni a nyugdíjakat is, az alkotmánybíróság vétója nyomán azonban az áfa 19-ről 24 százalékosra történő emelése mellett döntött. Ezzel a lépéssel kapcsolatban egyébként elégedetlenségének adott hangot Traian Basescu államfő, aki hasznosabbnak tartaná, ha a kormány valamennyi jövedelmet adókötelessé tenné, beleértve a kisnyugdíjakat is. Basescu ugyanakkor leszögezte: tönkretenné Románia jövőjét, ha a meglévő 20 milliárd eurón kívül újabb nemzetközi hitelhez folyamodna.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.