Szakmai körökben zenerégészként ismerik. Mit jelent e tevékenység?
– Diákkoromtól fogva beszereztem és gondosan elrakosgattam az akkoriban divatos magyar hard rock, illetve blueslemezeket. A Hobo Blues Band, az Edda, a P. Mobil és a P. Box albumainak hatására egyre jobban megszerettem a rockzene világát. Gyűjtőként egyrészt a heavy metal lemezeket céloztam meg, de foglalkoztatott a hatvanas évek közepétől a hetvenes évek közepéig tartó, talán legtermékenyebb, legkreatívabb időszak anyaga is. Akkoriban több hangzás, illetve műfaj érintkezett egymással. A médiából való tájékozódás helyett inkább a szakirodalmat tanulmányoztam, így érdeklődésem fokozatosan a régi beatzene, ezen belül is az elfelejtett muzsikák irányába tolódott. Innen eredeztethető a zenerégész titulus.
– Megjelentetési formátumként miért éppen a vinil nagylemezt, a klasszikus „bakelitet” választotta?
– Arra gondoltam, hogy nemcsak gyűjteni, de továbbadni is érdemes ezeket a leleteket, méghozzá oly módon, hogy akár eredeti formájukhoz hasonlóan lássanak napvilágot. Kiderült, van elég érdeklődő arra, hogy ma is megjelenhessenek hagyományos lemezek alacsony, háromszáz darabos példányszámban.
– Milyen szempontok figyelembevételével választja ki az anyagokat?
– Elsősorban a kiadatlanul maradt felvételekre koncentrálok, ugyanis a gyűjtőknél erre fokozott igény mutatkozik. Nemrég a hatvanas évek elején működött Scampolo együttes, illetve a néhány évvel későbbi Kex zenekar „bemutatkozó” albumait jelentettük meg. Emellett fontos, hogy a zene művészi szempontból mai füllel is élvezhető legyen, valamint érjen el egy technikai minimumot. Lényeges, hogy a magyar kultúrához kapcsolódó értékeket szeretnénk bemutatni, így az Amerikában ismertté vált Szabó Gábor dzsesszgitáros kiadatlan felvételét is közkinccsé tettük. Újrakiadásra olyan felvételek is szóba jöhettek, amelyek méltatlan körülmények között jelentek meg, vagy a feledés homályába merültek. Ide sorolható a nagyváradi Metropol együttes 1978-as, Égig érhetne az ének című, Bukarestben készült hard rock lemeze, amely nemhogy az anyaországban, de még Romániában sem kapott kellő publicitást. Kiadásra váró anyagban nem szűkölködünk, viszont kiadónk keretei meglehetősen korlátozottak. Évi egy-két lemez megjelentetésére futja, így nagyon meg kell gondolni, hogy milyen fába vágjuk a fejszénket.
– A hagyományos hanghordozók fénykorában, a szocializmusban monopolhelyzetet élvező lemezkiadás többnyire kontraszelektív módon, a kultúrcézárok diktátumainak megfelelően működött. Kiadói, történészi tevékenysége során találkozott ennek nyomaival?
– Negyven év után megjelentettük a Liversing együttes kiadatlan felvételeit. Tar György, a zenekar technikusa által rögzített, mindvégig megőrzött és technikailag feljavított koncertfelvételből állt össze az anyag, de az összképhez hozzátartozott volna a polbeatfesztiválra írt daluk is, amelyet kényszerűségből írtak ugyan, de sikerrel adtak elő az 1967-es polbeatfesztiválon. E propagandadarab – stílusa miatt – kimaradt az összeállításból; még 2006-ban sem vállalta a zenekar. Ha a kultúrhatalom a zenében éppen nem talált kivetni- (cenzúrázni)valót, akkor a lemezborítóba kötött bele. Erre a sorsra jutott a Tolcsvayék és a Trió, később Szörényi Levente szólólemeze, valamint a Fonográf Jelenkor című albuma, amelyeknek külképét teljesen megváltoztatták. A Hungária második nagylemezét sem akarták kiadni 1971-ben, ez a munka egyszerű fehér borítóval került a boltokba.
– Ha az akkori illetékesek zöld utat adtak is valamely kiadványnak, technikai okok még mindig gátolhatták a megjelenést. Hogyan lehetett úrrá lenni az anomáliákon?
– A Presser Gábor és Laux József kiválásával megcsappant Omega nem nyerte el a hanglemezgyáriak bizalmát, mindenáron keresztbe akartak tenni a zenekar nagylemez-készítési törekvéseinek. Miután a zenébe nem tudtak belekötni, nyomdai kapacitás, valamint lemezborító-papír hiányára hivatkoztak. A zenészek maguk szereztek be alumíniumfóliát, amelyre szitanyomással került rá a szöveg és a kép. A feliratok, illetve a kép sorozatonként változó színnel készült piros, kék és zöld nyomással, attól függően, hogy éppen milyen színű festék volt kapható a kereskedelemben. Ez a kiadvány végül több százezer példányban kelt el. Szakmai körökben szóbeszéd tárgya volt, hogy valamikor a hetvenes években az országban kifogyott a lemezgyártáshoz szükséges alapanyag. Ennek megoldására a hivatalos szervek sok ezer elfekvő Alla Pugacsova-albumot vásároltak meg a szovjet Melodia cégtől azért, hogy annak zúzalékából új fekete korongokat készítsenek.
– Hogyan működik a gyártás ma, a digitális technika világában?
– Magyarországon az utolsó analóg lemezek 1993-ban készültek a Hungaroton dorogi gyárában. Akkoriban az erre szakosodott cégek nyugaton is nehéz helyzetbe kerültek, de az utóbbi tíz–tizenöt évben a mikrobarázdás formátum reneszánszát éli. Igaz, majdnem a semmiből teremtődött újjá, de mára magasabb szintet ért el. A The New York Times tavaly terjedelmes cikkben foglalkozott a hagyományos lemezek piacával, hiszen ez a kör, még ha maroknyi is, világszerte létezik. A dorogi gyárnak azóta sincs itthon utóda, így lemezeinket Németországban gyártatjuk, ahol jelenleg is több manufaktúra működik. A borítók itthoni nyomdákban készülnek.
– Egyre inkább megállíthatatlannak tűnő jelenség a professzionális lemezkiadó cégek lassú agóniája. Az ok: illegális internetes letöltések, másolások. Mindemellett a hagyományos lemezre mutatkozik igény?
– Volt olyan lemezünk, amely két év leforgása alatt – határainkon belül és kívül – az utolsó szálig elfogyott, de olyan is akad, amely iránt jóval lanyhább az érdeklődés. Bár az utóbbi pár esztendőben ez az érdeklődő réteg szűkül, háromszáz példányos kiadványokkal ma is érdemes foglalkozni. Rengeteg hasonló, alacsony példányszámú, rétegeknek szóló, obskúrus kiadvány létezik világszerte, amely az internet segítségével könnyen nyomon követhető. Nyilvánvaló, hogy a mi munkánknak semmi köze nincs ahhoz a kommerciális kiadói tevékenységhez, amely az említett okok miatt valóban leszálló ágba került. Az eladási mutatók is alátámasztják, hogy az analóg lemez vásárlói, gyűjtői exkluzív, szűk kört képeznek.
origo.hu
Véletlen vagy felelőtlenség? Mi történt Rábapordányban Gulyás Mártonék forgatása után?
