Röviden

MTI
2010. 07. 30. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Leváltották a mentők vezetőjét
Felmentette beosztásából tegnap az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) főigazgatóját, Göndöcs Zsigmondot a Nemzeti Erőforrás Minisztérium vezetője, Réthelyi Miklós. A poszt betöltésére pályázatot írnak ki, melynek elbírálásáig Gorove László általános főigazgató-helyettes kapott megbízást a mentőszolgálat irányítására.
A tárca szerint Göndöcs munkájára számítanak az OMSZ felső vezetésében. (M. B.)

Beperlik a Pécsi Vízművet
Beperli a pécsi önkormányzat a városi vízművet. A testület arra hivatkozik, hogy a cég törvénysértő módon szavazta le a vízmű csődeljárására vonatkozó előterjesztésüket. Ha a cég elfogadta volna a város kezdeményezését, kilencven napja lett volna az adósság rendezésére, az önkormányzat szerint így vissza lehetne állítani a szolgáltató fizetőképességét. A város vízszolgáltatója tavaly október óta a Tettye Forrásház Zrt., a magyar–francia közös tulajdonú Pécsi Vízmű kiszorult a piacról. (Hír TV)

Bomlik az MSZP Hajdú-Biharban
Bolsevista módszerek uralkodtak el az MSZP Hajdú megyei és debreceni szervezeteiben, ezért sokan elhagyják a pártot: 72-en kiléptek, 36-an függesztették fel tagságukat – mondta Varga Zoltán. Az MSZP debreceni szervezetének Gyurcsány-körhöz sorolt volt alelnöke indulna az önkormányzati választásokon, s új baloldali tömörülést szervez. Korábban hiába indult a városi, megyei tisztújításokon az elnöki posztért, vereséget szenvedett Zsiros Zsolttól. Végül tisztségeiről lemondott, s felfüggesztette párttagságát. Varga szerint Zsiros és köre bolsevista módszerekkel szorította ki a pártvezetésből, Zsiros szerint Vargának több százezres tagdíjhátraléka van. (D. M.)

Mégsem lesz Pátyon golffalu
Mégsem épül meg a pátyi golffalu, mivel a Pest megyei település képviselő-testülete váratlanul visszavonta a nagyberuházással összefüggő szabályozási tervet – tudatta a Páty Nem Eladó Civil Összefogás. Közleményük szerint mindenkit meglepett a fordulat, hiszen eddig a képviselő-testület „a törvénytelenségeket hosszasan soroló szakvélemények”, illetve a zöldombudsman és a civilek tiltakozása ellenére is „teljes mellszélességgel” kiállt a beruházás mellett. Bognár András, a település független polgármestere szerint „elüldözték” a spanyol befektetőt. (MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.