Miként a múlt héten, ezúttal is az osztrák, a svájci és a norvég élvonal mérkőzéseiből áll össze a szelvény. Ausztriában és Svájcban a 2. forduló mérkőzéseire kerül sor, és nyugati szomszédainknál az első kör után Szabics Imre nevétől volt hangos a sajtó. A 29 éves csatár hét év után tért vissza a Sturm Graz együtteséhez – 2007 és 2010 között a német másodosztályban, az Augsburgban játszott –, és oroszlánrészt vállalt a Ried idegenbeli, 3-0-s legyőzéséből: kétszer is bevette a vendéglátók kapuját. A graziak az előző bajnokságot a negyedik helyen zárták a Salzburg, az Austria Wien és a Rapid Wien mögött, hazai mérlegük azonban hagyott kívánnivalót maga után (8 győzelem, 5 döntetlen, 4 vereség). A hét végén a Kapfenberget fogadják, amely otthon
0-0-val nyitott a Salzburg ellen, most viszont szerintünk pont nélkül marad. A bajnoknak a papírforma szerint nem okozhatna gondot a Wacker Innsbruck, ám az újonc az első fodulóban 4-0-ra kiütötte a Rapid Wient! A Salzburg amúgy kedden BL-selejtező-visszavágón 1-0-ra kikapott a feröer-szigeti HB Tórshavn pályáján, ezzel együtt 5-1-es összesítéssel vette az akadályt. S úgy gondoljuk, saját közönsége előtt most sem botlik.
A Mattersburgon az első fordulóban az 55. percben csereként beállt Waltner Róbert sem tudott segíteni az Austria Wien ellen, a bécsiek otthon 2-0-ra nyertek. A nagymartoniak szombaton hazai pályán a Rieddel játszanak, és tavaly 14 gólig jutott honfitársunk minden bizonnyal nagyobb szerepet kap. A Rapidnak a Wiener Neustaddal szemben kellene javítania, amely a múlt hét végén 5-0-ra verte a LASK Linzet.
A svájci bajnokságban is akad magyar érdekeltség, és a Sion – soraiban a negyedik itteni idényét megkezdett Vanczák Vilmossal – indításként idegenben 2-0-ra legyőzte a Bellinzonát. A magyar légiós végigjátszotta a találkozót. A Sionra szombaton jóval nehezebb ellenfél vár hazai pályán, a Basel. A címvédő kedden kezdte a bajnokságot, 3-2-re verve az FC Zürichet. Tavaly Sionban 2-1-es baseli győzelem, majd 2-2-es döntetlen született, de tipposzlopunkban mégis Vanczákéknak adunk nagyobb esélyt.
A norvég bajnokság 18. fordulójából az Odd Grenland, Kovács Péter csapatának meccse nincs a szelvényen, a tabellán elfoglalt helyezések alapján a Kongsvinger (15.)–Tromsö (3.), a Haugesund (11.)–Viking (4.) és a Stabaek (9.)–Rosenborg (1.) mérkőzések vendégsikert sejtetnek.
29. heti tippjeink
1. Mattersburg–Ried 1
2. Salzburg–Wacker Innsbruck 1
3. Sturm Graz–Kapfenberg 1
4. LASK Linz–Austria Wien 2
5. Rapid Wien–Wiener Neustadt X, 1
6. Aalesund–Valerenga X, 1
7. Haugesund–Viking 2
8. Kongsvinger–Tromsö 2
9. Molde–Start 1, 2
10. Sandefjord–Brann Bergen 1, X
11. Sion–Basel X, 1
12. Young Boys–Luzern 1, 2
13. Zürich–Grasshoppers 1, X
+1 Stabaek–Rosenborg 2

Tseber Roland – Magyar Péter szoros szövetségese – újabb interjúban fenyegette meg a magyarokat