Dűlők mentén, két keréken. Több mint kétezer kilométer hosszú kerékpárút hálózatával Burgenland igazi biciklisparadicsom. A kerékpáros turizmusra az utóbbi években komoly infrastruktúra épült, és a kistérségi forgalom pezsdítése érdekében egy új kezdeményezést is indítottak. A Next Bike szolgáltatással akár naponta 5 euróért hozzá lehet jutni minőségi kerékpárokhoz, amelyeket a Fertő tó környékén kialakított 16 állomás bármelyikén fel lehet venni, és ott is lehet hagyni. A rendszer a www.nextbike.at honlapon keresztül előzetes regisztrációval működik, egyelőre csak Burgenlandban, de már tervezik a kerékpárkölcsönzés kiterjesztését Sopronra és környékére is.
Ha a sógorok valamihez nagyon értenek, az a wellness. Alighogy átzökken az ember a láthatatlan osztrák–magyar határon, magával ragadja a múltba az egykor volt Esterházy-tündérbirodalom, a végvári vidék, a húsz éve még csak a többi osztrák tartomány nyomában vánszorgó Burgenland helyén virágzó turisztikai paradicsom. Vérfrissített borkultúra, öszszefogások, helyi termékek; jólét a javából. A középkori szellemek lakta végvári vidék az utóbbi húsz évben kikecmergett a gazdasági elmaradottságából, a burgenlandi örökség javát kezelő Esterházy család is forgatókönyvet váltott: a fényűző barokk tündérbirodalom tovább él, csak máshogy.
Palackba zárt történelem
Tölgyfaillat, a falakon dizájnagyag, elképesztő méretek. Az Esterházy család Darázsfalván (Trausdor) felépített pincészetében úgy sorakoznak a márkás barique hordók, mintha űrbéli üvegburába rakosgatták volna őket. Az Esterházyak több mint kétszáz éve művel(tet)ik a Lajta-hegység déli lejtőit, ma 75 hektár szőlőből készítenek borokat a könnyűtől a testesig, négy éve már Európa egyik legmodernebb csúcsborászatában. Csak a darázsfalvi hipermodern pincészetre hatmillió eurót költött a család vagyonát kezelő Esterházy Alapítvány. Nem hiába.
Kóstolunk cabernet alapú cuvée-t, Haydn emlékének ajánlott vöröset, gyümölcsös, tiszta struktúrájú olaszrizlinget, zweigeltet, s bár az Esterházy borok versenyeken is jól szerepelnek (a 2006-os évjáratú Tresoro fantázianevű cuvée az ez évi pannon bormustra csúcsbora lett), a melléjük kínált csemegék hagynak igazán hosszú utóízt. Az Esterházy paprikalekvárt zweigelttel főzik, a chililekvárt kékfrankossal, a pinot blanc birslekvárhoz passzol. Még egy évente közel félmillió palack előállítására méretezett űrbéli borüzembe is becsempészik az otthonos, házias ízeket.
Küllemre hódít a minimál dizájn; ez már a szép új világ, ahol a penész is látványelem. A letisztult elegancia mögött komoly gépezet vezérel minden apró részletet. A borok több mint hatvan százalékát elnyeli az ázsiai piac. Japánban az Esterházy nem csak brand: egy korty évezredes Európa. A történelem furcsa fintora, hogy az Esterházy borokat jobban ismerik a Távol-Keleten, mint nálunk, a szomszédban.
Pannon ízek, helyi termékek
Libamájterine almakabátban, spárgahableves, májusi bak az Esterházy erdőből. Csúcsgasztronómia a kismartoni kastély tövében, a Henriciben. Burgenland nemcsak a borkultúrában látta meg a kapaszkodót a turizmus fellendítéséhez, a gasztronómiába is friss lendületet vittek. Az utóbbi években új pannon konyha néven terjedt el egy új irányzat, ahol a szakács kizárólag a régió első osztályú natúrtermékeiből – a töktől a szelídgesztenyén át a szürkemarháig és a fogasig – válogat. A burgenlandi termelők, vendéglátók felismerték; csak akkor van esélyük tartósan a régióba csábítani a turistákat, ha a gasztronómiában is egyedit, olyat kínálnak, amit hiába keresnének máshol.
Savanyúkúton (Bad Sauerbrunn), a történelmi fürdőváros egyik szatócsboltjában Herr Tschürtz büszkén kóstoltatja családi sonkamanufaktúrája termékeit. Olaszországba jár ihletért, ott, a torinói piacon tobzódva érzett rá a slow food mozgalom lényegére. A gyorséttermek, a jellegtelen tucatételek, az élvezet nélküli rohamevés elterjedése ellen fellépő gasztronómiai forradalmat Carlo Petrini indította el a 80-as évek közepén Olaszországban.
Bad Sauerbrunnban, a gyógyfürdő épületében működő boltban a slow food több mint hangzatos filozófia. A polcokon kizárólag a régió termékeit kínálják, s mert felismerték, fellendülést csak öszszefogással érhetnek el, a sonkák, a sajtok és a rosaliai eperből készült csemegék mellett helyet kapnak a burgenlandi borászok is.
Vakvágányon, szabadon
Oberpullendorf (Felsőpulya) és Horitschon (Haracsony) között, egy feleslegessé lett vasúti mellékvonalon évek óta vágánygépko-csin, azaz hajtányon tekerhet faluról falura, akinek a burgenlandi wellnessbe belefér egy kis kaland. A hajtánypálya ötlete egy helyi vállalkozó fejéből pattant ki, végigverekedte az osztrák bürokrácián, ma pedig imába foglalhatják a nevét a környező települések vezetői; a hajtánypálya évente több ezer turistát vonz a régióba. Nem kellett sok a sikerhez, csak egy konok ötletember, aki túllátott a vakvágányon.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!