Új korszak kezdődhet Szigetváron

Bóka Máté Ciprián
2010. 07. 30. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Átvilágítaná Szigetvár önkormányzatának működését Kolovics János, a Fidesz szigetvári polgármesterjelöltje, hogy kiderüljön, kit terhel a felelősség az elmúlt években elherdált városi vagyonért, a 3,9 milliárdos adósságállományért, miközben a város egyéves büdzséje kétmilliárd forint. Mint ismert, a város adósságrendezési eljárás alatt áll, miután hónapokkal ezelőtt – Paizs József szocialista polgármester halála után – az ügyvivő SZDSZ-es alpolgármester, Rodek Gyula ezt kezdeményezte Szigetvár ellen. A Fidesznek azonban határozott cselekvési terve van a város megmentésére, amely az itt élőkkel való együttműködésen alapul.
Mint azt a negyvenöt esztendős, több diplomával rendelkező Kolovics elmondta, új korszak kezdődhet ősszel, maguk mögött hagyhatják a múltat, azt a városvezetői mentalitást, amely csődbe vitte a várost. A jelölt – aki a pécsi vízszolgáltatónál, a Tettye Forrásház Zrt.-nél informatikai osztályvezető – szerint veszély fenyegeti a távhőszolgáltatást, a kórház működését, a hulladékszállítás zavartalanságát, s bizonytalanság övezi az oktatási intézményeket, így az iskolakezdést is. A távhőszolgáltató cégre, s a kórház üzemeltetésére ugyanis a Rodek vezette érdekkör akart befektetőt hozni, s miután ez nem sikerült, Kolovics szerint dacból csődöt jelentettek. A városban jelenleg két szolgáltató végzi a hulladékszállítást. – Miután a korábbi szolgáltatóval érvényben lévő szerződés ellenére az alpolgármester saját hatáskörben egy másik céggel is szerződött, így ezt a problémát is mihamarabb orvosolni kell – közölte a fideszes jelölt, hozzátéve, tegnap hivatali visszaélés gyanújával ismeretlen tettes ellen egy magánszemély feljelentést tett az ügyben.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.