Új űrkikötő építésébe fog Oroszország – jelentette be Vlagyimir Putyin miniszterelnök kedden. A létesítmény a BBC információi szerint azért valósul meg, hogy csökkentse az oroszok függőségét a Bajkonur űrrepülőtértől. Utóbbi bázist 1955-ben alapították Kazahsztánban és a Szovjetunió felbomlása óta Oroszország bérli Kazahsztántól, évi 115 millió dollárért. A két ország 1995-ben 15 évről állapodott meg, amit öt éve meghosszabbítottak 2050-ig. A bázist és az azt körülvevő hatezer négyzetkilométeres területet az Orosz Szövetségi Űrkutatási Ügynökség (Roszkozmosz) kezeli.
Az új létesítményt a kínai határnál, a távol-keleti Amur régió Uglegorszk városa közelében építik fel. Ha minden a tervek szerint halad, akkor a munkálatok 2015-ben fejeződnek be. Az első, embert is szállító misszió indítását 2018-ra tervezik. A főleg civil kilövésekre szánt űrközpont létrehozásának első három évére az orosz kormány 180,8 milliárd forintnak megfelelő rubelt különített el. Anatolij Perminov, a Roszkozmosz első embere közölte, az ingatlan fejlesztésén harmincezer specialista dolgozik majd. Az új űrkikötő kisebb és olcsóbb lesz a bajkonurinál, amely a világ legnagyobb és legidősebb űrközpontja. A létesítmény 700 négyzetkilométeres telken valósul meg, ami közel másfélszer nagyobb, mint amekkora Budapest területe (525 négyzetkilométer). A Vosztocsnij nevű bázison kilövőállásokat, high-tech lakónegyedet és kutatólaboratóriumokat is létesítenek. Ám Oroszország nem csak a Vosztocsnij felépítését, hanem egy új generációs űrhajó fejlesztését is célul tűzte ki. A bolygóközi küldetésekre, így akár egy marsutazásra is alkalmas jármű kilövőállásainak, szerelő- és tesztelőüzemeinek tervezését már jövőre elkezdik a szakemberek.

Ez a titokzatos balatoni csárda úgy néz ki, mintha egy meséből lépett volna elő – képek