Váratlan vereség a pólótorna rajtján

Munkatársunktól
2010. 07. 31. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Férfi vízilabda-válogatottunk tegnap az Európa-bajnoki felkészülés újabb szakaszába lépett, méghozzá váratlan vereséggel. A csapat július 12-én itthon, Tatabányán hivatalos mérkőzésen 13-8-ra gyűrte le Kanadát, majd már ezen a héten, hétfőn kétkapuzott egyet Leányfalun Ausztráliával, kedden pedig útra kelt Szicíliába, Siracusába, ahol nyolccsapatos nemzetközi tornán vesz részt.
Ennek tegnapi nyitányán kapott ki együttesünk 11-8-ra a görögöktől. A vereség ténye mellett annak aránya is meglepő, az pedig nemkülönben, hogy a mieink egyetlen negyedet sem nyertek, az ellenfél fokozatosan húzott el, 2-1-re, 3-2-re és ismét 3-2-re hozva az első három játékrészt. Ma az oroszok, aztán holnap a házigazda olaszok ellen nyílik lehetőség a javításra. A másik kvartett tagja az Egyesült Államok, Kanada, Németország és Kazahsztán, azaz közepes erősségű a mezőny, az elitből a délszláv nagyágyúk és a spanyolok hiányoznak.
Ettől még kiváló felmérési alkalom a viadal Kemény Dénes szövetségi kapitány számára az augusztus 29-én, Zágrábban kezdődő Eb előtt, bár a keretszűkítésen ezúttal kevesebbet kell tépelődni; az augusztus 19-i nevezési határidőig ugyanis húsz pólós írható fel a listára, ennyi kihagyhatatlan klasszisa pedig, lássuk be, még Magyarországnak sincs. A tegnap történtek ezt megerősítették, de a cáfolatokat akár már mától elő lehet vezetni.
A jövő héten, július 29-én és 30-án, Szolnokon, illetve Békéscsabán a németek lesznek az ellenfelek, augusztus 13–15. között a spanyolországi Portugalete a következő torna helyszíne, végül augusztus 20–22. között következhet a Margitszigeten a Vodafone-kupa, amelyre az olaszok, a németek és a spanyolok kaptak meghívást. A spanyolokkal tartandó, budapesti közös edzések zárják az Eb-felkészülést.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.