A vidék nincs fenn a közös térképen

Egész nyáron, sőt gyöngyvirágtól lombhullásig jönnek a hírek, a meghívók az ország minden részéből: hagymafesztivál, hajdinafesztivál, vargányafesztivál, tarhonyafesztivál, tobozmirigy- és velőrózsa-fesztivál. Fellép a helyi citerazenekar, a helyi kutyakiképzőkör, megfőzik a helyi birkákat, helyi kondérban helyi birkagulyásnak. Délután fellépnek a helyi hastáncosnők a helyi hiphopos fiúk után, s az este már Bikicsunájé vagy Csocseszé vagy valamelyik megasztárosé, tehát mindenképp valami országos hóhányóé. A sor végén szerénykedik a helyi lakodalmas tánczenekar, amely ma már nem az úgynevezett mulatós zenei színvonalat képviseli, hanem tűrhetően játszik akár AC/DC-t vagy latin számokat is, Máté Péterben, Demjén Rózsiban verhetetlen, de az igazi profilja az ötvenes évek rock and rollja. És a falu főterén mindenki boldogan táncol a zenéjükre, lássuk be, ők a falunap igazi sztárjai, akárki akármit mond.
Jön hát egy ilyen meghívó, nyilvánvaló, hogy a rendezvény nem országos jelentőségű, egyáltalán nem biztos, hogy száz évre visszatekintő hagyománya van, és az is nyilvánvaló, hogy csak abban a reményben hívtak meg rá, és fizettek meg országos hírű illetőt, hogy akkor majd bent lesznek vele a tévében vagy legalább a kulturális ajánlókban. Mert különben ki hall róluk, ki hallja, olvassa a falu nevét bármikor, bárhol. Egyáltalán mit lehet ma tudni egy magyar faluról? Azt, hogy van-e a közelében jó nagy bevásárlóközpont, van-e ott wellness vagy spa, volt-e ott árvíz, késelték-e meg egymást „családok” a településen, raboltak-e ki szerencsétlen idős embereket szintén „családok” tagjai? Tudom mindezt. Tudom, hogy a magyar vidék, a magyar falu máig nincs rajta a közös térképen. Tudom, és elszorul a szívem, amikor arra gondolok, hogy a karalábé- és karfiolfesztivált már tényleg nem lehet betenni az ajánlóba közvetlenül a csirkeaprólék-fesztivál alá akkor, amikor a magát mértékadónak vélő „magyar értelmiségi” még arra sem neszelt fel, hogy olyan „hungaricumaink” vannak, mint a két verséneklő fesztivál, a Kaláka és (idén pénzhiány miatt elmaradt) a Misztrál, s utóbbiban ott a dalnokverseny, mely bizonyos tájakon annyira rangosnak számít, hogy holland együttes is érkezett már azzal a céllal Magyarországra, hogy márpedig neki azt a versenyt meg kell nyernie.
Azt szeretném, ha a magyar falu visszakerülne a térképre, és a kultúra is visszakerülne arra a helyre, ahonnan a legtöbbet teheti a közösségért és az egyénért.
Kultúraügyben már az is javítana a helyzeten, ha a közszolgálati híradóban újra hír lenne, ha egy elismert magyar színházi vagy filmrendező alkotását bemutatják, ha egy alkotó vagy előadó rangos külföldi díjat nyer el. A vidék ügye nehezebb. A munka, az ember, a közösség, a természet, a mezőgazdaság, a történelem megbecsülése, megismerése mind-mind kell hozzá.