Alsó határ

A felső határ, ugye, a csillagos ég, ahogyan azt Rákosi elvtárs mint asztrofizikus annak idején megállapította. De hol van az alsó határ? Az alsó határ határtalan, mert a későn megszülető honi bulvársajtó évtizedes hátrányát behozandó mondjuk a Bildhez, a The Sunhoz, vagy a Vanity Fairhez viszonyítva teljesen félrement, mint a rosszul lenyelt saláta. Kétség nem fér hozzá, hogy a nagyközönség imád kukkolni, mindent tudni akar celebjeiről, sztárjairól, népszerűségük alanyáról, tárgyáról. Csakhogy ez egy kis ország, soványka celebválogatottal. Bármilyen betűméretben vannak tele a lapok olyan zöldségekkel, hogy most leleplezik a menő énekesnő, táncosnő, színész vagy divatbábu leforróbb titkait, azok igen hamar kifújtak. Minden napra, hétre szállítani kell a szenzációt, ami attól, hogy P. M. leejtette a mobiltelefonját, addig terjedt, hogy E. M. kanapét vett magának. Istenkém. Ártalmatlan hülyeségek, mondja az olvasó, majd idő múltán rájön, túl vagyunk már azon, hogy Ádám pedikűrözteti a lábát, Éva meg borotválja azt. Ekkor kezdődött a bulvár középkora, amikor kedvenc celebjeink betegségeit és rejtett kórjait taglalták meglehetős részletes és életszerű gusztustalansággal. Megtudtuk, hogy a fiatal énekesnők miféle hólyaggyulladásban, vesebajban, kioperálandó ciszta fenyegetésében élnek. De van szívbajos, allergiás, többszörös vetélő, alkoholista, kábítószeres, mellnagyobbító, mellkisebbítő, fenékátszabató, vastagbél-daganatos, hol rákos, hol nem rákos celeb. Mindezeket drámaian tálalva, mintha a korosodó rocksztár nyavalyája különlegesebb lenne a Pista bácsiénál. Van ennél rondább is, a női betegségek ecsetelése, ami a legszemélyesebb tragédiákat is viszolyogtatóvá teszi, mert lapjaink érzéketlenek. BB Évit szabályosan belekergették az elmebajba, most pedig álszentül havonta „látogatják”, hogy elpletykálják a szerencsétlen nő legújabb botrányait. Természetesen ez sem elég, már külön tévéadó foglalkozik csak a hollywoodi sztárok magánéletével, ezt viszont nehéz az itthoni bulvárnak túlszárnyalnia. Próbálkoznak elképesztő dolgokkal.
A magyar bulvár rátért a sztárok, vagy sztároknak kikiáltott személyek legszemélyesebb magánügyeire. Az utóbbi időben K. I. színművész, K. L. úgynevezett sztárszakács „balkezi” gyerekeiről zeng a média. Még jó, hogy nem a zabi jelzőt használták a házasságon kívül született kisfiúkra. A lényeg, hogy már a felütés jó durva legyen. Ezért a képbe általában belépnek az érdekeltek, habozás nélkül vállalva a nyilvánosságot, gátlástalan érzelmi intimitásokat közölve a nézővel vagy olvasóval. A bulvársajtó, amelyik egyébként igen lojális a házasságtörésekkel, titkos szeretők tartásával, családok szétrombolásával, a szerelem mindenhatóságára hivatkozva ezekben az estekben aljasul képmutató. Vétlen gyerekek meghurcolása igazi aranybánya: hetekig vádaskodni, kölcsönösen mocskolva egymást, eljátszva azt a valahai érzelmi pluszt, aminek „bizonyítéka” a gyerek.
A bulvár kegyetlen és kéretlenül bíráskodik az ügyben, hogy ki a hibás. A nőket általában a bosszú vezérli, a férfiakat a gyávaság. A nők igenis tudják, hogy családos férfiakkal kezdenek ki, de ez akkor nem számít. Csak a balga hit, hogy a többgyerekes családapa elválik, és elveszi titkolt szerelmét. A nők eleinte nagyvonalúak, nem kérnek semmit, „csak” egy gyereket. Nem kell nekik a név, sem gyerektartás, sem semmi, amíg ki nem derül, hogy a válásból semmi nem lesz. Ekkor kezd dolgozni a bosszú, egymás nyilvános pocskondiázása, követelések, persze a gyermek nevében. Annak a gyermeknek a nevében, aki nem tud, és nem tehet semmiről, de már születése után megbélyegzettként kezdi az életét. Hol van ilyenkor a gyámhatóság, hogy leállítsa ezt a nyilvános autodafét? És hol a határ?