Deresre húzva

Most, hogy az Országgyűlés olyan lelkesen dolgozik a médiatörvény módosításán, igazán megtehetné azt a szívességet az újságírói szakma rögös útját választóknak, hogy úgy módosítja a vonatkozó jogszabályokat, hogy ne lehessen többé büntetőperes eljárásokkal zaklatni a szakma szabályai és etikai követelményei szerint munkájukat végző újságírókat. Most éppen Spirk Józsefet, az Index újságíróját üldözik a büntetőjog eszközeivel. Ráadásul még csak nem is magánvádas eljárásban hurcolják meg a kollégát, hanem rendőrségi nyomozást követően közvádas büntetőperes eljárás indulhat ellene rágalmazás vádja miatt, pusztán azért, mert írt egy cikket.
Spirk kolléga nem követett el mást, mint hogy a munkáját végezte, ennek során nyilvánosságra hozta egy gázzal kereskedő cég eladásának felettébb különös történetét, amelyben a Magyar Energia Hivatal is komoly és igen figyelemreméltó szerepet játszott. A téma, amit az újságíró feldolgozott, közérdekű volt, ha másért nem, hát az országunk jogbiztonságának megőrzése végett. A Spirk József által megírt történetből tisztán és egyértelműen kiderült, hogy mint kés a vajon, úgy ment át a Magyar Energia Hivatalon egy olyan adásvételi ügylet, ahol egy cég ügyvezetője a cégtulajdonos háta mögött, annak tudta és beleegyezése nélkül – névleges potomáron – eladta a rá bízott társaságot. Lehetséges, hogy Spirk kolléga a hivatal szerepét vizsgálva az ügyletsorban, annak vezetőjének ténykedését és felelősségét nem teljes pontossággal tárta fel, még az is lehet, téves következtetést vont le, de mély meggyőződésem, olyan hibát nem követett el, amely miatt őt büntetőeljárás alá kellene vonni. Ráadásul a tényfeltáró írás lényegének megalapozottságát később jogerős bírósági ítélet igazolta, ugyanis a Spirk József írásában rögzített következtetésekkel összhangban a bíróság érvénytelenítette az energiahivatal eljárását.
Akkor most mindezek után vajon miért akarják megbüntetni a köz számára hasznos munkát végző tényfeltáró újságírót? A cikkből kiderül, hogy a szerző szándéka és célja a különösen gyanús ügylet hátterének minél teljesebb feltárása volt. És nyilvánvalóan nem az, hogy a hivatal vezetőjét szándékosan lejárassa, hazugságokkal szándékosan megrágalmazza. De azért azt mégsem hagyhatta szó nélkül az újságíró, hogy a hivatal vezetője feltűnően fergeteges tempóban szentesített aláírásával egy felettébb furcsa, sebtében meghozott döntést. Vajon a nyomozó hatóságnak hány munkaórájába telt, hogy összeeszkábálja a bizonyítékokkal, tanúvallomásokkal, szakértői véleményekkel felszerelt vádemelési javaslatot az újságíró ellen. Hány valódi bűnöző dolgozhatott háborítatlanul, amíg a bűnüldöző szervek Spirk kollégánk nyomában loholtak?
Vajon Spirk kolléga hasonló eszköztárral tud majd küzdeni igazárt, mint az őt megvádolni kész ügyészség? Nem valószínű. Hiszen például informátorait sem citálhatja be tanúként, a szakma szabályai szerint titokban kell tartania kilétüket. Egyenlőtlen lesz Spirk József küzdelme a bíróságon, ha vádat emelnek ellen. Felháborító, hogy Magyarországon még ma is előfordulhat, a köz érdekére hivatkozva a munkájukat a köz érdekében végző tényfeltáró újságírókat büntetőperes eljárásokkal hurcolnak meg egy-egy nem szándékosan elkövetett hibába kapaszkodva, akkor, amikor rendelkezésre állnak a polgári jog eszközei is a sérelmet szenvedettek számára helyreigazítási avagy kártérítési per formájában.
Törvényhozóink vethetnének egy pillantást a sajtószabadság hazájának egyik jogszabályára, a The New York Times-szabályra is. Eszerint a közszereplőknek nem elegendő egy kártérítési per megnyeréséhez, ha bebizonyítják, az újság valótlanságot állított, azt is bizonyítaniuk kell, hogy az újságíró szándékosan hazudott. És még ekkor is „csupán” kártérítés jár a sérelmet szenvedettnek, és nem küldheti börtönbe a számára kellemetlen újságírót.