Egyes szülő, kettes szülő

Voltak olyan intézkedései az előző kormánynak, amelyeket még akkor is nehezen lehetett komolyan venni, ha ismerjük vonzódásukat az agyalágyult ötletekhez. Először hihetetlennek tűnt, aztán igaznak bizonyult: a nemileg semleges nevelés, a „nemi sztereotípiák erősítésének kerülése” örvén képesek lettek volna Hiller Istvánék rászorítani az óvodákat ősztől, hogy kerüljék mesemondáskor többek közt az anya és apa kifejezéseket, s helyette részesítsék előnyben például az egyes szülő vagy kettes szülő terminus technicusokat. Csak semmi előítélet, ami megzavarhatja a gyermek lelki fejlődését. Még csak az kellene, hogy diszkriminatív módon az ódivatú mama-papa ördögi körbe zárva tévelyegjenek a csöppségek.
Hát ebből már semmi se lesz. A kisgyermekes szülők csak most ébredhetnek rá igazán, mitől szabadultak meg. Valóságos lidércnyomás lehetett volna a szépirodalom remekeivel való zsengekori foglalatoskodás. Képzeljük csak el, amint hallgatják a kicsik a Kettes szülőm tyúkja című elavult vers átiratát. Nem lett volna utolsó a repült felém kettes szülőm részlet sem. Bizonnyal feszülten figyelték volna az egyes és kettes számú nemű kiskorú emberi egyedek a költeményt Petőfi egyes szülőjéről, a vén zászlótartóról. A nebulók mentális előmenetelére az ez az a föld, melyen annyiszor egyes szülőink vére folyt kitétel gyakorolhatott volna kiváltképp mély benyomást. A legártóbb befolyásolások a huszadik századi költők nemileg túlfűtött gondolatai felől érhették volna a legalacsonyabb évjáratú tanítványokat. Biztosak vagyunk benne, hogy a már egy hete csak a kettes szülőre gondolok részidézet József Attilától kis fazonigazítással már Hilleréknek tetsző állapotba került volna. Hogy mindez őrület? Az. De fogadhatunk, hogy ha a kiskorúak sérelmére előre megfontolt szándékkal, aljas indokból elkövetett agypuhítási kísérlet sikeres lett volna, a Jóisten sem mentette volna meg az oktatási rendszert, hogy a ragályt továbbterjesszék az általános iskolákra. Mire gimnáziumba kerülnek a gyerekek, már szó szerint azt sem tudták volna, hogy fiúk-e vagy lányok. A vágyott szexuálisan versenysemleges helyzet előidézésére olyan mesékkel ismerkedhettek volna meg a kicsinyek, mint a Jancsi és Gyuluska. Aztán következtek volna a fajsúlyosabb átiratok, például a Rómeó és Júliusz.
Visszatérve az óvodairémálom-projektre, állítólag annak is örültek a szülők, hogy immár nem hánytorgathatják fel nekik, ha rózsaszín masnit kötnek kislányuk hajába. Kíváncsiak vagyunk, vajon a liberálinfantilis szocialista kártevők szerint hogyan kellett volna hívni a nagymamát? Kettő a négyzeten szülő? Vagy kettő per kettő? Ez esetben ki lett volna a három per három? Inkább ezek a szellemi kefeügynöki ötletek voltak három per hármas indíttatásúak. Azt a célt szolgálták, hogy megfosszák identitásától a népességet, lehetőleg már apró gyermekkorban. Akivel kiskorában meg lehet szoktatni, hogy kettes szülőnek szólítsa a saját édesanyját, azt nagy valószínűséggel felnőttkorában sem lesz nehéz rábírni, hogy azt a génkezelt, ehetetlen globálkaját és neolib pártot fogyassza, amit előírnak számára a tévéreklámok és politikai spotok. Csínján kell bánnunk a nevetéssel még utólag is. A renitens, az előírásokat be nem tartó óvodákat ugyanis keményen megbüntethették volna, ha nem követik a nemileg semleges nevelés direktíváit. Most azonban végérvényesen vége a nulladik típusú pedagógia falanszterszocializmusának. Se szexuálisan semleges nevelés, se felvételimentes munkanélküli-képző felsőoktatás, se osztályozás nélküli tanítás, se más retardált agyszülemény és emberkísérlet. Nagy szerencséje ez a magyarságnak.