Egyházbarát fordulat kezdődik

Az előző kormány fel akarta számolni az egyházak autonómiáját, akadályozni próbálta tevékenységüket – állapította meg Tomka Miklós vallásszociológus, akit a választások eredményeként létrejött egyházbarát fordulat jelentőségéről kérdeztünk. Az egyetemi tanár szerint utóbbi nyomán kitágulhatnak a vallási kultúra lehetőségei. Rámutatott: a hazai társadalom a jelenleginél nagyobb arányban igényelne felekezeti közintézményeket.

A korábbi kormánynak igen feszült volt a viszonya a történelmi egyházakkal, gyanakvóan viszonyult hozzájuk. Most azonban olyan törvényhozás, olyan kormány alakult, amelyhez világnézetileg eleve közel állnak az egyházak. A második Orbán-kormány kinyilvánította és máris sok jelét adta, hogy partneri viszonyt szán a tradicionális felekezeteknek az ország újjáépítésében, a leszakadt térségek újraszervezésében, felzárkóztatásában, a cigány misszióban és azokban a közszolgálatokban, amelyek terén az egyházi intézményeket eddig hátrányos helyzetben tartották. Kérdés, hogy ez az „egyházbarát fordulat” okozhat-e tényleges változásokat a társadalom életében.
Tomka Miklós egyetemi tanár (Semmelweis Orvostudományi Egyetem Mentálhigiéné Intézet) ezzel kapcsolatos érdeklődésünkre előrebocsátotta: az előző kormány vallásellenességéhez hasonló magatartást a kommunista és a náci gyakorlaton túlmenően a 20–21. századi Európában csak Franciaországból ismerünk. Ennek lényege az az államközpontú gondolkodás, amely nem fogadja el a polgárok önálló szerveződését és – a négyévenkénti választásokon túlmenő – akaratnyilvánítását. Ennek megfelelően az egyházak autonómiáját is felszámolni, korlátozni, tevékenységüket akadályozni igyekszik. Ez az államdiktatúra megjelenése – szögezte le Tomka. A professzor rávilágított: Európa egyéb országaiban az állam és az egyház egyaránt autonóm – azaz egymás dolgait nem korlátozhatja –, ugyanakkor együttműködő, hiszen ugyanannak a társadalomnak szolgálnak. „A partneri viszony egyfelől a pluralizmus és a demokrácia, másfelől az európai gyakorlat megvalósulása” – szögezte le az egyetemi tanár. Szerinte azonban nálunk a pártállami időkben az egyház leszokott arról, hogy a világi társadalmi problémák megoldásában való részvételről gondolkozzon. Ebből Tomka azt a következetést vonta le, hogy az egyházakon belül is ösztönözni kell a társadalmi felelősségvállalást.
Vajon az egyházak iránti kormánybizalom eredményezheti-e a társadalom vallásos hányadának a növekedését?
Ezt a fölvetést Tomka Miklós elhárította, mondván, a vallásosság elterjedtsége és erőssége független az egyházpolitikától, egy-egy kormányváltással nem változik. Megváltozhatnak viszont a vallási kultúra – oktatás, média – lehetőségei, és talán csökkenhetnek a vallással kapcsolatos előítéletek.
Ismeretes, hogy az új jobbközép–kereszténydemokrata hatalom elismerte, hogy az egyházi közintézményeket a balliberális időkben anyagilag diszkriminálták. Sőt, megszüntette azt a balliberális méltánytalanságot, amely közvetve anyagilag büntette azokat az önkormányzatokat, amelyek egyházi fenntartásba adják át iskoláikat. Ezzel ismét lehetővé vált az „egyházi intézmények térnyerése”, amely ellen Göncz Kinga egykori szociális miniszter sok éve kikelt, levélben riadóztatva miniszterelnökét, Gyurcsány Ferencet.
Erről Tomka Miklós azt idézte fel, hogy Magyarország közepesen vallásos. Ugyanakkor Európa nagy országaiban sokkal több a felekezeti intézmény, mint nálunk. Németországban főleg a szociális és egészségügyi szektorban, Franciaországban az iskolaügyben, Belgiumban, Hollandiában mindkettőben. Mindemellett tény – szögezte le Tomka Miklós –, hogy a magyar társadalom a jelenleginél nagyobb arányban igényelne felekezeti intézményeket, éspedig nemcsak közvélemény-kutatási adatok szerint, hanem az intézményekbe való jelentkezések adatai szerint is. A vallásszociológus végkövetkeztetése: meg kell szüntetni a diszkriminációt, és akkor magától kialakul a helyes – vagyis az egyházak által működtetni tudott és a társadalom által megkívánt – arány állami és egyházi fenntartású intézményhálózat között.