Visszatérő eleme a kormányt érő bírálatözönnek, hogy az új, kétharmados többség a már-már követhetetlen tempójú jogalkotás terepévé tette a parlamentet az elmúlt két hónapban. Gyakran módosítja az alkotmányt is, s kormánypárti képviselők a legkülönfélébb tárgyú javaslatok tucatjait terjesztik elő. Mégis mi ebben a meglepő, amikor a választások győztese már a kampányban is a válságoktól sújtott magyar élet szinte minden területén mélyreható változást ígért, s ehhez aztán meg is kapta az általa forradalomnak, rendszerdöntésnek minősített választáson a társadalmi felhatalmazást? (Apropó: Gyurcsány Ferenc is forradalmi változásokat akart 2006-ban, csak éppen nem tudott kormányozni, szűk parlamenti többség állt mögötte, és rekordgyorsasággal elveszítette hitelességét.)
Orbán Viktor kormánya nem kért és nem is kapott egyetlen perc türelmet sem. Belakja a kétharmados erőteret, közjogi értelemben felelőtlen ellenzéke ebben nem tudja korlátozni, hatalmi törekvéseit jó ízlésén, mértéktartásán és aktuálpolitikai megfontolásain túl semmi sem fékezi. Arról, hogy ezzel a példátlan lehetőséggel miként él vagy élt akár a tegnapi szavazások során a Fidesz, lehet vitázni, de a demokráciaellenesség ez esetben fogalmilag is értelmezhetetlen vád. A társadalmi bizalom mindenesetre nem látszik elillanni a kormányerők mögül.
Különösen a kabinet megalakulása előtt uralta a szimbolikus jellegű törvényhozás a parlamenti munkát – tanúságtétel a nemzeti összetartozásról, kettős állampolgárság stb. –, ami csak nagy rosszindulattal nevezhető pótcselekvésnek, célja szerint inkább szolgálja a közösségépítést a közös célok és értékek megfogalmazásának kísérletével, ahogy arra Orbán Viktor is utalt tegnapi szezonzáró parlamenti beszédében. Az alkotmányozási folyamat is akkor lesz eredményes, ha azon túl, hogy a jelenleginél élhetőbb, működőképesebb intézményrendszernek szab keretet, a magyar politikai nemzet újjászületését segíti majd az új alaptörvény.
Van azonban ennél prózaibb és sürgetőbb teendője is a győztesnek. Meglepetés nem érhette a kormányt, amikor hamar és elég nyersen szembesülhetett pénzügyi-gazdasági mozgásterének kínzó szűkösségével, lényegében az ország korlátozott szuverenitásával. Az előzmények Fekete Jánosig nyúlnak vissza, de az önálló cselekvést bénító adósság kelepcéje a legutolsó szocialista kormányzás következményeként 2008 őszén csattant Magyarországon. Ezután a kormányprogramokat a hitelezőinknek írt szándéknyilatkozatok helyettesítették, a kormányzás pedig lényegében az ezekben vállalt kötelezettségek teljesítésére korlátozódott. Ehhez képest volt forradalmi változás, egyben világbotrány, hogy egy kormány a nemzeti érdekek képviselete jegyében ült le tárgyalni a valutaalap és az unió képviselőivel. Akiknek egyébként nincs veszélyben a pénzük, hiszen marad a fegyelmezett költségvetési politika, csak a terhek elosztásában és a gazdaság felpörgetésében próbálja a kormányzó erő a saját értékeit, a választói akaratot érvényre juttatni, s a revánsra vágyó MSZP nagy bánatára elutasítja az elmúlt évtizedek mindig zsákutcába vezető, ciklikusan visszatérő, egyoldalú megszorítópolitikáját. Elgondolkodtató, hogy e jámbor törekvések micsoda dühödt ellenállást váltottak ki befolyásos hatalmi körökből, amint az a világsajtó barátságtalan reakcióiból is kiolvasható. És ebből érthető meg az is, miért nevezte élete legnehezebb feladatának Orbán Viktor a rá váró kormányzást.
A Fidesz–KDNP az első gazdasági akciótervhez kapcsolódó intézkedések elfogadásával a parlament nyári rendkívüli ülésszakának végén bármilyen fontos döntéseket is hozott, csak egy nagyon hosszú és buktatókkal teli küzdelem első szakaszán jutott túl. Még az elődök által telepített aknamezőn kénytelen araszolgatni, de hazug vagy ostoba az, aki nem látja, hová szeretne eljutni.
origo.hu
Csúcsra járatott tolerancia Brüsszelben: nem engedték be Dömötör Csabát a gyermekeivel egy helyi étkezdébe
