És a víz? Az nem jön többet?

Karácsony másnapja a látogatóké errefelé, Palócföldön. A szentestét együtt tölti a legszűkebb család, 25-én rendszerint nagyszülőknél, testvéreknél van az ünnepi ebéd, és 26-án megnyílnak a barátok kapui is. Asztalra kerül a disznó java, s minden, ami még szentestéről maradt. Ilyesfajta ünnepet tervezett Szabó Sándor családja is Ipolytarnócon 2009. december 26-án. Készültek, hogy ha amolyan egyszerűen is, de tisztességgel adjanak örömet egymásnak és önmaguknak. Ám barátok helyett az Ipoly jött be az ajtón, és köszönés nélkül vitt ünnepet, békességet, nyugalmat. Azóta eltelt fél esztendő, és Szabóéknál visszatérő, ámde kéretlen vendég lett az Ipoly. Még négyszer ömlött át a küszöbön hol éjszaka, hol nappal.
– Ha két nap egyfolytában esik, mi már készen vagyunk – mondja Sándor, a családfő. – Nem is itt, hanem a szlovákoknál. Ha ott sok a víz, miránk nagyon gyorsan itt van. Volt úgy, hogy éppen csak annyi időnk maradt, hogy néhány holmit összekapkodjunk, és már menni kellett.
– Az ott a szükségszállás – mutat egy iskolaépületre már Szabó Tibor polgármester. Egy fehér kőporos, minden tekintetben átlagos falusi kis iskola – volt. 2007-ben ugyanis a Gyurcsány-kormány iskolaracionalizálási rohamában bezárták. A falu nem kapott több pénzt arra, hogy helyben tartsa iskolásait. Helyette Karancskeszinek jutott állami támogatás. Kilenc ipolytarnóci gyereknek kellett átmenni az ottani iskolába. A falu csaknem egymillió forintot megkapott Ipolytarnóc költségvetéséből is „tagiskolai hozzájárulás” gyanánt. A polgármester már csak legyint. „Kilenc gyermekért megtartani egy iskolát? Az a vezetés másként gondolta.” Így az üres iskola most szükségszállás. Itt húzza meg magát, ha kell, január óta az a néhány család, akiknek erre szükségük van. A tantermekből kikerültek a padok, helyükre ágyakat, matracokat, ágyneműt hoztak. Az épület fűthető, áram is van, víz is, így nem szenvednek hiányt a gyermekek sem.
– Azok az éjszakák nagyon nehezek – meséli Kulcsár Ernőné. – Menni kell, mert ha maradunk, a víz nem kímél semmit. Egyszer még kibírja az ember, másodszorra már nehezebb, de ötször egymás után?! És ami utána következik! Kárfelmérő, biztosító, várni, hogy fizet-e, aztán anyagot beszerezni, vakolni, fúrni-faragni, mindezt azért, hogy két hónap múlva ismét elvigye a víz?
– Mindent megpróbáltunk már – mondja a polgármester láthatólag kicsit indulatosan –, írtunk levelet, a megyei közgyűlés elnökével közösen felterjesztéssel éltünk az előző kormány illetékes minisztériumához. Jött is az illedelmes válasz: „Nagyon sajnáljuk, az árvízi védekezés jelen pillanatban önkormányzati hatáskör.” – Nyolc évük volt rá, hogy megoldást találjanak, hiszen az Ipoly évek óta feljön ebbe a kilenc házba, igaz, most sokkal gyakrabban, de nyolc év alatt semmi sem történt – panaszolja Szabó Tibor.
Az ipolytarnóci Rákóczi utca utolsó kilenc háza látszólagos nyugalomban éli életét a rekkenő hőségben. Valahonnan kutya ugat, máshol egy anya fegyelmezi kisfiát, amott pedig kerékpárral érkezik ételhordóval egy férfi. Teheti, hiszen most mindössze 1 méteren áll a vízmérce Ipolytarnóc alatt. De elég két nap folyamatos eső a vízgyűjtő területen, és a víz átlépi a 375 centimétert; akkor pedig elindul…
– Ez tovább nem maradhat így – mondja a telefonvonal másik végén Illés Zoltán környezetvédelmi és vízügyi államtitkár. – Jelenleg több megoldási terv is előttünk van. Az egyik szerint, és ennek van a legkevesebb esélye, gáttal védenénk meg a területet. Csakhogy ez 600 millió forintba kerülne, tízszer annyiba, mintha megvásárolnánk a szóban forgó házakat, és helyettük újakat építenénk a falu más részén. Most annak van a legnagyobb realitása, hogy – hasonlóan Felsőzsolcához – több típustervből álló gyűjteményből választhatnának a lakók, és a minisztérium saját költségvetéséből ezekre adna pénzt az önkormányzatnak. Fontos, hogy nem a károsultak, hanem az önkormányzat kapná meg az összeget, és rajta keresztül jutna el oda, ahová szükséges – ismerteti a terveket a politikus.
Ez lenne a legjobb megoldás – Szabóék arca felderül a hírek hallatán. – Már ötödször foltozom be azt a repedés ott a fürdőszoba sarkában, és minden alkalommal több anyagot kell beletegyek. Mi lesz legközelebb? Leszakad? Ki tudja? – sorolja kérdéseit Szabó Sándor.
Ipolytarnóc most falunapra készül. A polgármesteri hivatallal szemben vurstli, céllövölde, a hivatal melletti kertben sátrak. A hétvégén ünnepel az 500 lelkes falu. A polgármester vendégeket fogad, szervez, a lakók meg lélekben megmérik egy kicsit az elmúlt évet. Ilyenkor még a hívatlan vendéget sem szokás kitessékelni. Mert az ünnep méltóságot, tartást ad itt, Palócföldön. Az Ipoly, ez a szeretett-félt folyó csendestársnak tűnik a maga egyméteres szintjével. De a váratlan vendég bejelentés nélkül érkezik, és akkor mindent visz. Méltóságot, békességet, nyugalmat. Talán ez nem marad mindig így. Ipolytarnóc kilenc családjának legalább a reménye megvan a változásra. Arra, hogy az országéval együtt az ő sorsuk is jobbra forduljon egy kicsit. Nagy szó ez mostanában.