Királyi gárda, csúcsedző

Összeér, ami összetartozik – tartja a mondás, amelynek mentén kijelenthetjük, José Mourinhónak valamikor el kellett jutnia a Real Madrid kispadjáig. Munkája most kezdődött, egyelőre a maga képére próbálja formálni a királyi gárdát klublegendák kiebrudalásával és ifjú titánok megszerzésével.

Elődök a kispadon. A Real Madrid kispadján alapítása óta negyvenegy edző ült, elsőként az angol Arthur Johnson, akivel tíz év alatt öt Király-kupát nyert a gárda. Akadt egy magyar is Hertzka Lipót személyében a harmincas évek elején, aki az első bajnoki címben vállalt tevékeny részt. A legtovább Miguel Munoz irányította a gárdát, 1960 és 1974 között 604 mérkőzésen. A királyi gárda edzői időrendi sorrendben (a nem jelölt nemzetiségűek spanyolok):
Arthur Johnson (angol) – 1910–1920
Juan de Carcer – 1920–1926
Pedro Llorente – 1926
José Berraondo – 1927–1929
José Quirante – 1929–1930
Hertzka Lipót (magyar) – 1930–1932
Pedro Llorente, Santiago Bernabéu – 1932
Robert Firth (angol) – 1932–1934
Paco Bru – 1934–1941
Juanito Armet – 1941–1943
Ramón Encinas – 1943–1945
Pablo Hernández Coronado – 1945
Jacinto Quincoces – 1945–1946
Baltasar Albéniz – 1946–1947
Jacinto Quincoces – 1947–1948
Michael Keeping (angol) – 1948–1950
Baltasar Albéniz – 1950–1951
Héctor Scarone (uruguayi) – 1951–1952
Juan Antonio Ipina – 1952–1953
Enrique Fernández (uruguayi) – 1953–1955
José Villalonga Llorente – 1955–1957
Luis Carniglia (argentin) – 1957–1959
Manuel Solich (paraguayi) – 1959–1960
Miguel Munoz – 1960–1974
Luis Molowny – 1974
Miljan Miljanics (jugoszláv) – 1974–1977
Luis Molowny – 1977–1979
Vujadin Boskov (jugoszláv) – 1979–1982
Luis Molowny – 1982
Alfredo di Stéfano (argentin) – 1982–1983
Amancio Amaro Varela – 1983–1984
Luis Molowny – 1984–1986
Leo Beenhakker (holland) – 1986–1989
John Toshack (walesi) – 1989–1990
Di Stéfano, J. A. Camacho – 1990–1991
Radomir Antics (szerb) – 1991–1992
Leo Beenhakker – 1992
Benito Floro – 1992–1994
Vicente del Bosque – 1994
Jorge Valdano (argentin) – 1994–1996
Arsenio Iglesias – 1996
Fabio Capello (olasz) – 1996–1997
Jupp Heynckes (német) – 1997–1998
J. A. Camacho – 1998. június–július
Guus Hiddink (holland) – 1998–1999
John Toshack – 1999. február–november
Vicente del Bosque – 1999–2003
Carlos Queiroz (portugál) – 2003–2004
J. A. Camacho – 2004. július–szeptember
Mariano García Remón – 2004. szeptember–december
Vanderlei Luxemburgo (brazil) – 2004–2005
Juan Ramón López Caro – 2005–2006
Fabio Capello (olasz) – 2006–2007
Bernd Schuster (német) – 2007–2008
Juande Ramos – 2008–2009
Manuel Pellegrini (chilei) – 2009–2010
José Mourinho (portugál) – 2010–

Olyan volt, mint egy tökéletesen megírt és -rendezett színdarab: José Mourinho május 22-én Bajnokok Ligáját nyert az olasz Internazionaléval a madridi Santiago Bernabéu Stadionban, ahol május 31-én már be is mutatták, mint a helyi Real új szakvezetőjét. Stílszerű antréval kijelentette, nem érez magán nyomást, amiért a világ legpatinásabb futballcsapatánál dolgozhat, az egyebekről viszont könnyedén (négy nyelven, hiszen mégiscsak tolmácsként indult a karrierje) és diplomatikusan fogalmazott: „Nincs szükségünk drámai változtatásokra, csak három vagy négy labdarúgó kell a csapatjáték ideálissá tételéhez. Sok illúzióval, bizakodva és büszkén érkeztem ide, a célom, hogy egy nagy Realt hozzak létre. Hiszem, hogy a szerződésem szerinti négy év elegendő lesz a sikerek elérésére. Azt nem ígérhetem meg, hogy azonnal megnyerjük a Bajnokok Ligáját, hiszen a futball az futball, de a legfontosabb számunkra a BL, ahol az utóbbi években hihetetlenül negatív a Real mérlege.”
Bizony, a kilenc BL/BEK diadallal rendelkező, s ezzel a fő európai klubsorozat örökranglistájának élén álló királyi gárda az utóbbi hat idényben nem jutott túl még a nyolcaddöntőn sem, legutóbbi végső sikere éve 2002. Ám a blancók szurkolói vélhetőleg jobban örülnének annak, ha a spanyol pontvadászat aranyérme kerülne újra Madridba (s nem az Atléticóhoz vagy a Getaféhez…). Erre a múltban 31-szer akadt példa, az eddigi utolsóra 2008-ban. A hazai Király Kupát 17 alkalommal ragadhatták meg a fővárosiak, de szintén tizenhét éve egyszer sem, van még a vitrinben egyebek mellett három Világkupa (1960, 1998, 2002), két UEFA-kupa (1985, 1986), valamint egy európai Szuperkupa (2002). Nem véletlen, hogy a nemzetközi futballszövetség, a FIFA 2000 végén a huszadik század legjobb labdarúgócsapatának választotta a Real Madridot.
Csakhogy ez már lassan egy évtizede a huszonegyedik század, amelyben elapadt a győzelmi áradat. Éppen ezért kellett megszerezni a kispadra napjaink legjobb edzőjét, José Mário dos Santos Félix Mourinhót. A 47 éves portugál szakembernek sem rövid az eredménysora, kétszeres BL-győztes – 2004-ben a Portóval, idén az Interrel –, UEFA-kupa-nyertes (2003, Porto), kétszeres portugál, angol (Chelsea) és olasz bajnok, portugál, angol és olasz kupagyőztes. Egyéb elismerésként az európai szövetség (UEFA), a World Soccer magazin, az angol szövetség (FA) és az IFFHS nevű, futballstatisztikákkal foglalkozó nemzetközi szervezet is kétszer választotta az év edzőjének. Nyilvánvaló, hogy az Internél levezényelt aratása (BL-, olasz bajnoki és kupasiker) miatt az év végén növekszik majd ilyen jellegű egyéni elismerései száma.
Ám nem ez motiválja elsősorban. Mint azt székfoglalójában elmondta, a szerződése négy éve alatt van ideje eredményeket elérni, ám ha átböngészte a Real edzőinek névsorát (önök is megtehetik keretes írásunkban), akkor láthatta, a türelem ismeretlen fogalom errefelé. Legutóbb a jelenlegi világbajnok spanyol válogatott szövetségi kapitánya, Vicente de Bosque tölthetett el közel ennyi időt (de csak naptári év szerint 1999 és 2003 között) a kispadon, előtte pedig a csúcstartó Miguel Munoz 1960-tól 1974-ig. Nem árt a fejébe vésnie azt sem, kötelező ugyan újra trófeákat szállítani a Bernabéu-stadionba, de nem mindegy, hogyan. Úgy nem, ahogy idén az Interrel tette főképpen a BL hajrája folyamán, vagyis sündisznóállásból kontrázgatva. Azért ne féltsük a mestert, a Chelsea-vel már tudott látványos támadójátékot bemutatni.
Amelyhez nem árt a megfelelő játékosanyag. Mourinho chilei elődje, Manuel Pellegrini például képtelen volt a világ első és harmadik legdrágább játékosával, Cristiano Ronaldóval és Kakával a csúcsra jutni, tegyük hozzá, a brazil kiválóság permanens sérüléssel bajlódott a szezon során. Portugál honfitársáról szólva egyszerre mutatkozott nyugodtnak és határozottnak a tréner: „Cristiano Ronaldo nagyon fontos játékos, de ő is része a nagy egésznek, mert nem az egyének, hanem a csapat a fontos. Ezzel együtt ő győztes típus, és én szeretem a győzteseket.” Mourinho, rátapintott a lényegre, Ronaldo többek között azért „égett meg” mostanság, mert klubjában és válogatottjában is szabadon eresztették, miközben a másik tíz játékos nem vele, hanem mellette játszott. Ám Alex Ferguson Manchesterben bizonyította, hogy be lehet építeni a csapatba, erre Mourinho is képes lehet. Aki egyébként ígéretéhez híven – egyelőre – nem hajszolja a sztárigazolásokat, hiszen eddig „csak” 55 millió euróért igazolt posztra négy embert, Sergio Canalest a Santandertől, az argentin Angel di Mariát a Benficától, Pedro Leónt a Getafétől, valamint a német Sami Khedirát a Stuttgarttól. Utóbbi lehet az a szintű védekező középpályás, amilyen Claude Makalele távozása óta nem viselt hófehér mezt. A szerzettek átlagéletkora 21,8 év, a távozott Metzelder, Raúl, Guti trióé egy évtizeddel több, egyértelmű tehát a frissítés szándéka. Ráadásul utóbbi két futballista a királyi gárda ikonjának számított, s bár az elmúlt idényben már nem játszottak kulcsszerepet, azért 33 évesen még elfocizgatnak majd a Schalke és a Besiktas nem alacsony szintjén. Tehát éppen maradhattak volna fontos részfeladatok elvégzésére, Mourinho azonban nem akart „riválisokat” az öltözőben, akiknek a szava érhet annyit, mint az övé.
Fontos még a fő rivális Barcelona szerepét megemlíteni, amellyel Mourinho az edzői „inaséveit” töltötte. A katalánok jelenleg motiválják és formálják a világ futballját klub- és nemzeti szinten egyaránt, a vb-győztes spanyol gárda kezdőtizenegyébe hét játékost adtak. A Real csak hármat. Persze nem kötelező spanyolokkal diadalokat aratni, Mourinho „olaszmentes” Interrel nyert meg idén mindent. Mindent megnyerni – ez a cél most is.