Kiűzetés a paradicsomból

Az utóbbi időben több botrányos hír kapcsán értesülhettünk arról, hogy az esztergomi Suzukinál milyen nehézségek árán próbáltak szakszervezetet létrehozni, még az is előfordult, hogy törvénysértő módon elbocsátották állásából a gyárban alakult szakszervezet vezetőjét

Ami Magyarországon szakszervezet címszó alatt évtizedek óta folyik, az a dolgozói érdekvédelem karikatúrája. A probléma gyökere a pártállami időkbe nyúlik vissza. Jól emlékszünk, miként forrt szerves egységbe az üzemi négyszögekben a párttitkári, a KISZ-titkári, a szakszervezeti titkári és a vállalatvezetési vélemény. A pártállami rendszerben az MSZMP-vel gyümölcsöző együttműködésre képes szakszervezetek a rendszerváltozás után is megőrizték erős köteléküket az utódpárttal. A néhány újonnan alakult, független szakszervezeti csoportosulás emezeknél sokkal gyengébb szervezettséget, anyagi hátteret tudott kialakítani magának.
Figyelemre méltó, hogy a szakszervezetek jellemzően ma is azoknál a volt állami vállalatoknál működnek, amelyek megúszták a privatizációt. Pedig a magyar szakszervezetek még igen komoly szervezettséggel és anyagi háttérrel rendelkeztek, amikor megtörtént a fordulat a szocializmusból a kapitalizmusba. Ma a pedagógusok politikai ízlésük alapján mindjárt két szakszervezeti tömörülés között választhatnak, ha konfliktusuk támad az állammal. Az önkormányzati tulajdonú BKV-nál több szakszervezet is működik, amelyek sokszor egymással sem értenek egyet, ám mégis erős érdekérvényesítésre, akár hetekig tartó sztrájkra is képesek. Az állami tulajdonú MÁV-nál is erős az érdekképviselet, gyakran tudnak élni a sztrájk jogával, mint ahogy a viszonylag későn privatizált, majd visszavett Malévról is közismert, hogy ott is működik a dolgozói érdekképviselet.
Az utóbbi időben több botrányos hír kapcsán értesülhettünk arról, hogy az esztergomi Suzukinál milyen nehézségek árán próbáltak szakszervezetet létrehozni, még az is előfordult, hogy törvénysértő módon elbocsátották állásából a gyárban alakult szakszervezet vezetőjét. Az elmúlt hetekben egyre gyakrabban hallunk a kereskedelmi ágazati szakszervezetek benyomulási kísérleteiről a szupermarketekbe. A Tescóban már arra is volt példa, hogy négy szolgálatban lévő és fél tucat szolgálaton kívüli alkalmazott sztrájkba lépett. Sőt ennél a kereskedelmi láncnál vetették fel a vidéki pénztárosok hátrányos megkülönböztetését a munkabérek tekintetében. A szakszervezetek az állami tulajdonú vállalatokkal szemben kemény érdekérvényesítők, a köztisztviselők és közalkalmazottak mellett alig-alig hallunk a banki dolgozók érdekképviseletéről, vagy a külföldi szállodák alkalmazottainak szakszervezeti mozgalmairól, mint ahogy a zöldmezős beruházás eredményeként hazánkban letelepedett multinacionális cégekben szervezett dolgozói érdekképviseletekről sem értesülünk.
Tegnap hozták nyilvánosságra az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség döntését a Hankook ellen, amellyel egymillió forintos bírságot szabott ki a koreai tulajdonú gumiabroncsgyártó céggel szemben annak sorozatos szakszervezet-ellenes magatartása miatt. Az OMMF határozatának indoklása szerint a cég többek között „nem biztosította a választott szakszervezeti tisztséget betöltő munkavállaló munkahelyre történő belépési jogosultságát”. A cégnél tapasztalt törvénysértésekről korábban az ágazat érdekvédője, a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VDSZ) tett bejelentést, azt panaszolván, hogy a Hankooknál nem veszik komolyan, sőt törvénysértő módon sorozatosan akadályozzák a szakszervezet munkáját.
A magyar dolgozók nagy többségével azt tesznek a munkáltatók, amit akarnak. Hiába védené a munka törvénykönyve, csupán írott malaszt a kiszolgáltatott alkalmazottak számára, hiszen pár százezer forintos végkielégítésért ki az, aki szakszervezeti háttér nélkül képes perre vinni az ügyét?
Ilyen körülmények között a dolgozó tényleg csak néz, mint a moziban, amikor százmilliárdos nagyságrendű „szakszervezeti tulajdonú” üdülővagyonról hall, amit baloldali sajtóhírek szerint épp a minap „kebelezett be” a kormány. Azok, akiknek az elmúlt tizennyolc esztendőn át egyszer sem sikerült a kedvezményes üdülés lehetőségében részesülni, csak azt láthatták az ATV propagandaműsoraiban, micsoda szép helyeken nyaralhatnak mások.
A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítványba még az Antall-kormány által bevitt üdülőingatlan-vagyonért több szakszervezeti vezető is megkongatta a vészharangot az elmúlt hetekben. Ez az a vagyon, amelyből jutott volna cirka négymilliárd forint a rossz nyelvek szerint egy baloldali hírcsatornára, míg az illetékes – az alapítvány berkein belül lévő – szakszervezeti nyelvek szerint egy patrióta szellemiségű tévécsatornát akartak létrehozni a hazai turizmus propagálására. Ez az a vagyon, pontosabban az eredeti töredéke az, amelynek úgymond visszaállamosítása miatt – amiről a múlt héten szavazott a parlament – most akár az Európai Bíróságig is elmennek a szakszervezetek, miként azt a pártállami időkből ránk maradt Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének elnöke, Pataky Péter megígérte a Népszavának. Az Országgyűlés, mint ismert, úgy döntött, hogy nonprofit céggé alakítja az alapítványt, mégpedig úgy, hogy a többségi tulajdonos az állam lesz. Az MSZOSZ-en kívül a döntés ellen tiltakozott a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) és az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége is. Ez utóbbi még azt is javasolta korábban, hogy a kormány vonuljon ki az alapítványi kuratóriumból.
Pedig a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítványt 1992 tavaszán hozta létre az Antall-kormány hat szakszervezettel közösen. Az alapító okirat tanúsága szerint az alapítványt tevők célja eredetileg az volt, hogy az alapítvány tulajdonába adott vagyonból biztosítsa a munkavállalók, a szövetkezeti tagok és családtagjaik, valamint a nyugdíjasok kedvezményes üdültetését és gyógyszanatóriumi ellátását. A kormány összesen 324 ingatlant vitt az alapítványba ötmilliárd forintos könyv szerinti értéken, vagyonbecslés nélkül. A Szakszervezetek Országos Tanácsa, illetve a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége mindössze harminckét ingatlant adott az alapítvány tulajdonába.
Az ingatlanvagyon legértékesebb szállodáit később a Hunguest Vagyonkezelő Rt.-be apportálta az alapítvány, amelyet aztán szó szerint elkótyavetyéltek egy kétes körülmények között nyélbe ütött szindikátusi szerződéssel.
A hűtlen kezelés gyanúja miatt 2001 végén indult is egy büntetőeljárás, amely 2002 őszén a bűncselekmény hiányának megállapításával le is zárult. Az alapítványi befolyás alól zseniális, ámde felettébb gyanús vagyonkimentő szindikátusi szerződésben megkomponált tranzakciót semmilyen büntető tényállásba nem tudták beilleszteni a szervezett bűnözést üldöző hatósági emberek.
Pedig az ÁSZ is megállapította a 2001-es jelentésében, hogy a kuratórium nem bizonyult jó gazdának. A számvevők megállapították azt is, hogy bonyolult tőkeemelések és egyéb tranzakciók révén nyolc magánszemély mindössze 12,5 millió forintért szerezte meg a többmilliárdos vagyon fölötti rendelkezési jogot.
Amely azután potom áron a tulajdonukba is került.
És most, láss csodát, a vagyont elkótyavetyélő szakszervezetisek a jobboldali kormánytól féltik a maradékot. Nem tudni, vajon mi fáj nekik jobban, az, hogy a még megmaradt üdülővagyon a valóban rászorulók pihenését fogja szolgálni, vagy inkább az, hogy nem költhetik azt el a nekik tetsző hangvételű propagandatelevízióra.
A szakszervezeteknek inkább örülniük kellene, hogy a vagyonkezelés helyett több idejük és energiájuk marad a munkavállalók érdekképviseletére. Végül is ez lenne a dolguk.