Ez a kiállítás és ez a kötet szép válasz mindazoknak, akik a régiók, városok, kultúrák közötti ellenéteket igyekeznek szítani. Vagy épp azok számára, akik igyekeznek kitörölni a múltat, a közös történelmet, csak annyit hagyva meg belőle, amennyi pillanatnyi, igencsak rosszul felfogott érdekeiknek megfelel. Például azok számára, akik csak úgy engedélyezték a nagybányai főtéren két évvel ezelőtt egyszer már felállított, majd néhány héten belül sietve lebontott köztéri szobor újbóli elhelyezését, ha azon arctalan, országalma és jogar nélküli Szent István-alak szerepel. Pedig hát a köztéri szobor annak a középkori pecsétnek az alapján, azt minden részletében követve készült, amelyen az országalapító a nagybányai hegyek felett mintegy trónuson foglal helyet, míg a hegyek lábánál egy bányász és egy szőlőművelő jelképezi a virágzó várost, annak német, magyar vagy ép román lakosaival.
A Szent István-alak egy kútszobor része, egy olyan díszkúthoz tartozik, amely a főtéren állt, s amely alighanem évszázadokon keresztül táplálta vízzel a város polgárait és a sok-sok környékbelit, akik egy-egy nagypiac idején a városba érkeztek. Kedvenc témája volt ez a sokadalom a nagybányai piktoroknak, akik 1896-ban megalapították a művésztelepet, új fejezetet kezdve a magyar festészet történetében.
Hogy milyen sok szálon fonódott tovább az első mesterek által elindított történet, nos erről átfogó tárlatok beszéltek. Arról már kevesebb szó esett, esik, hogy mi történik napjainkban Nagybányán, s arról is, hogy hogyan forr össze újra, ami összetartozik. Ahogyan a kötetben Balanyi Károly festő-, grafikusművész fogalmaz, „a kiállítás és az azt kísérő könyvkatalógus megpróbálja felmérni, hogy egy évszázad távlatában az alapítói gondolat miképpen termékenyítette meg a három város művészeti életét”.
Aligha kínálkozott volna erre a belátható időn belül jobb apropó, mint az, hogy 2009-ben volt épp száz éve annak, hogy a nagybányai művésztelep újat kereső fiatal alkotói, a „neósok” Iványi Grünwald Béla vezetésével a Forrásliget vizei helyett az alföldi homokot választották, no meg azokat a csábító lehetőségeket, amelyekkel a hírös város csalogatta őket. Eltelt egy újabb évtized, s akkor már kényszerűségből kerestek a Trianon után az országhatáron túl rekedt Nagybánya helyett festőállványuk számára más vidéket Réti István festőművész tanítványai, akik azután megalapították a Szentendrei Festők Társaságát és létrehozták a Régi Művésztelepet. Mindarról, ami azóta történt, a Zazar-parti művésztelep kiállítótermében kortárs alkotók műveit szemlélve gondolkodhatunk el, a magyar–román–angol nyelvű kötet tanulmányait (Tiberiu Alexa, ifj. Gyergyádesz László, Török Katalin) olvasva pedig még inkább érzékelhetjük, hogyan kötődik össze elválaszthatatlanul Nagybánya, Kecskemét és Szentendre művészete.
origo.hu
Teljes összeomlás a budapesti közlekedésben - most jön csak az igazi káosz
