Közép-Európa esélye

A lengyel kormány is támogatja azt a magyar felvetést, mely szerint három évvel hosszabbítsák meg a külföldiekre vonatkozó földvásárlási tilalmat. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter és lengyel kollégájának minapi tárgyalásain az is egyértelmű volt, hogy Varsó és Budapest nézetei egybeesnek az Európai Unió közös agrárpolitikájának (kap) a jövőjét illetően is. Mindkét kormány úgy gondolja, a kap-nak arra kell irányulnia, hogy az unió valamennyi tagországa egyenlő mezőgazdasági támogatásban részesüljön, s e változtatások elfogadásáról próbálja meggyőzni a régi tagokat is. A közös érdekek egyik komoly szelete valóban a mezőgazdaságot érinti, a lista azonban hosszú, s az unión belüli egyéb lobbiterületeken, az infrastruktúra fejlesztésén át egészen az energiabiztonságig terjed. Nem véletlen tehát, hogy a kormányfő után a kabinet újabb tagjának vezetett az első útja a régió mozdonyának tartott Lengyelország fővárosába, mint ahogy az sem, hogy az új magyar kormány Közép-Európát, a térség együttműködésének erősítését, megjelenítésének markánsabbá tételét helyezte külpolitikájának középpontjába.
Egyre erősebb másutt is annak felismerése, hogy egy szint után az egyes országok erőfeszítései nem lehetnek kellően hatékonyak. Össze kell tehát fogni azokkal, akikkel közösek az érdekeik. Kézenfekvő, hogy ezek az érdekek leginkább a közös múltat, hasonló kulturális identitást is feltételező szomszédságban keresendők. Ezért volt, van és lesz létjogosultsága Visegrádnak, amely együttműködés konkrét célkitűzései ugyan az elmúlt húsz évben változtak, de magának az összefogásnak az aktualitása semmivel sem lett kisebb. Ez azonban csupán a magja egy jól körülírható érdekek mentén összekapcsolódó, a Baltikumtól a Balkánig terjedő szélesebb térségnek. Ennek az észak–déli tengelynek az értelmét különösképpen megalapozzák azok az új kihívások, amelyek hosszú időre meghatározzák e Tallinntól Bukarestig és Zágrábig terjedő régió jövőjét. S itt nem csupán autópályákról, modern vasutakról vagy megépülő gázvezetékekről, de még csak nem is csupán egy regionális fejlesztési bank felállításáról van szó. Sokkal többről! Arról, hogy e múltja, fejlettségi szintje miatt az átlagosnál sebezhetőbb régió miképpen tudja visszaverni a globális válság újabb és újabb hullámait, felzárkózásának dinamikája megmarad-e, vagy – miként Orbán Viktor fogalmazott – a korábbi vasfüggöny helyett pénzfüggöny választja el a kontinens fejlettebb, nyugati részétől. De hasonló nagyságrendű tét az is, hogy az eurázsiai geopolitikai térség két pólusának, másképp fogalmazva, a keresztény gyökerű Európa keleti és nyugati hatalmainak megkerülhetetlen és egyre inkább napirenden lévő közeledésekor e köztes Európa, mint annyiszor, ne szoruljon az elefántok közé.
A tét túl nagy ahhoz, hogy e térség most ne a fenti kihívásokra koncentráljon. Ráadásul akkor, amikor esélyt ad számára, hogy az együttműködésének magját jelentő Közép-Európa országaiban egy pártcsaládhoz tartozó kormányok kerültek hatalomra, jövőre pedig soros elnökként előbb Budapestre, majd Varsóra kiemelten figyel majd az egész unió. Ebben a helyzetben a nacionalista érzelmek felesleges előtüremkedései, a régión belüli feszültség növekedése az egységes fellépésben ellenérdekeltek malmára hajtva a vizet a nemzeti érdekek ellen hatnak. Összefogva ugyanakkor elérhetjük, hogy az a bizonyos pénzfüggöny ne ereszkedjen le, s a régió ne váljon az unió hátsó udvarává. S aki nem hisz e régió erejében, annak hadd idézzem az emlékezetébe, miként borította ki egy uniós csúcs előtt Nicolas Sarkozyt a visegrádi lobbi aktuális egyeztetése.