Három alkoholos ital a védjegye Írországnak: a Guiness sör, a Baileys krémlikőr és a Jameson whiskey. Van egy negyedik is, az ír kávé, amelyet whiskyből, feketekávéból és tejszínhabból rakott össze először a Limerick megyei Foynes reptéri bárjának csaposa. Joe Sheridan egy visszafordított amerikai gép elcsigázott, átfázott utasait próbálta felrázni a forró itallal, amely akkora tetszést aratott, hogy azóta a világ valamennyi jobb kávézója felvette az itallapjára.
Három órát sem kell repülnie annak, aki a Malév nemrég újraindított járatával átszállás nélkül utazik a Budapesttől közel kétezer kilométerre lévő ír fővárosba. Bár Moszkvával egy földrajzi szélességen van, itt nem kell félni a hidegtől: az Észak-atlanti-áramlás meleg óceáni levegőt visz a sziget fölé. A csapadéktól annál inkább, de az ernyővel való szoros barátságot gyorsan meg lehet szokni. A főváros különben nem túl nagy, alig félmilliós lakossággal – ha az agglomerációt is beleszámítjuk, akkor sem élnek itt másfél milliónál sokkal többen.
Érdemes a kultúrával kezdeni, és ehhez a városközpontban lévő Trinity College a legjobb kiindulópont. Ez Írország legrégebbi egyeteme (még 1592-ben kezdte meg a működését egy korábbi kolostor épületében, hogy itt képezzék a katolikus tanokkal szembeszálló ír értelmiséget). Az egyetem része a régi könyvtár, ahol a világ legszebb könyvei közé sorolható középkori ír kódexek legértékesebb példányait őrzik. Közülük is a leghíresebb a Kellsi Könyv (Book of Kells), az a gyönyörűen illusztrált zsoltároskönyv, amelyet Krisztus után nyolcszáz körül rajzoltak a Szent Columba ionai kolostorához tartozó szerzetesek. Ha megéhezünk, térjünk be egy hangulatos helyre – bőven van belőlük a Temple Barnak nevezett kulturális szórakozónegyedben. Vagy menjünk át a félpennys gyaloghídon (ma már nem kell fizetni) a folyó másik oldalára, és keressük meg az ország egyik leghíresebb exporttermékének, a Jameson whiskeynek turistalátványossággá átalakított üzemét. Itt ebédelhetünk is egy jót, majd csapódjunk hozzá egy csoporthoz, akiket a lepárlás rejtelmeibe avatnak be a jó kedélyű idegenvezetők, hogy aztán egy vakkóstoló keretében magunk is felfedezzük a különbségeket a füstös skót, az édes amerikai és a lágy, selymes ír whisky között. Ez utóbbit legalább három évig érlelik fahordóban a három lepárlás után.
Aki Írországba megy, nem hagyhatja ki a korcsmákat sem. A The Brazen Head például 1198 óta működik, de a nála jóval fiatalabbak berendezése is azt mutatja, hogy itt évszázados hagyománya van annak, hogy kell egy ilyen intézményt hangulatossá varázsolni. Ha már a korcsmánál tartunk, abszurd és különös élményben lehet része annak, aki betér a The Church nevű intézménybe. A főváros egyik csúcsattrakciójának tartott korcsma ugyanis egy korábbi templom átalakításával jött létre úgy, hogy megmaradt a karzat és a hatalmas orgona is ott virít az egyik oldalfalon. Megértem, hogy a szekularizálódott világban hívek és funkció nélkül maradhatnak templomok, de az efféle újrahasznosítást kicsit meredeknek érzem.
A válság jót tett a turizmusnak, már abban az értelemben, hogy tavalyhoz képest jelentősen csökkentek az árak – akad szálloda, ahol most feleannyi euróért adják ki a szobát, mint tavaly. Dublin mégsem az olcsóságáról híres, de ha mindenképpen vásárolni akarunk, látogassunk el a Grafton Streetre. Ez a Trinity College déli sarkától indul (az utca elején találjuk a kis kagylóárus, Molly Malone szobrát), és egészen a város tüdejéig, a St. Stephen’s Green parkig tart. Nyüzsgő, lüktető bevásárlóutca, hasonlóan a budapesti Váci utcához.
Ha van rá módunk és időnk, látogassunk ki vidékre is, ahol fantasztikus parkok, kastélyok, hangulatos kisvárosok várnak. A Dublintól húsz kilométernyire délre fekvő Powerscourtban például egy hatalmas parkot csodálhatunk meg milliméterre pontosan nyírt füvével és lélegzetelállító japánkertjével. A Richard Castle terve alapján az 1740-es években kiépített díszkerttől alig öt kilométerre található az ország legnagyobb vízesése – a vízoszlop 135 méteres magasságból zuhan a Dargle-völgybe.
Ha már délre indultunk, térjünk be a tengerparti Dalkey nevű településre is. Híres tornya hallhatatlanságot szerzett James Joyce-nak köszönhetően, hiszen az Ulysses főhőse, Leopold Bloom innen indul, hogy aztán végigsétáljon a közel ezeroldalas regényen. A település Írország nagyjait mindvégig magához csábította: élt itt többek között George Bernard Shaw is, és jelenleg is háza van a popzene egyik óriásának, a U2-t vezető Bonónak. A településen bőven akad másfajta érdekesség is: épségben megmaradt ugyanis két erődítményház a hétből. Annak idején Dalkey volt Dublin kikötője, innen szárazföldi úton vitték fel a fővárosba az árukat. A hajókból kipakolt drága portékát ezekben a várszerűen megerősített kőházakban tárolták, mert így tudták megvédeni a tolvajoktól. Az egyik ilyen ház ma turistaközpontként üzemel, ahol korhű ruhába öltözött, régies nyelven beszélő idegenvezetők ismertetik meg a látogatót a több száz évvel ezelőtti hétköznapokkal. Különösen érdekes megfigyelni a ház építészeti megoldásait: az ajtóban toporgó, nem kívánt vendéget egy kürtő segítségével nyakon önthették forró vízzel, a szűk csigalépcsőt meg úgy alakították ki, hogy a karddal védekező házigazdának kedvezzen.
Ha eljutunk Írországba, fel fog tűnni a lóhere kultusza – szinte minden ajándéktárgyon ott találjuk a három zöld levélkét. Errefelé shamrocknak nevezik, népszerűsége egy legendának köszönhető: Szent Patrik a kis növény három levelén magyarázta el a szentháromság tanát a pogány keltáknak.
A Guiness-élmény. Mióta Vaskó György, a Kisüzemi Sörfőzdék Egyesületének elnöke, a miskolci Kortyolda és az azt házi sörrel ellátó felsőzsolcai Serforrás tulajdonosa bevezetett a serfőzés rejtelmeibe, nem rajongok a nagy sörgyárakért. Ennek megfelelően vegyes érzelmekkel léptem be Dublinban a Guiness Storehouse kapuján – milyen meghitt hangulatot képes ajándékozni az embernek az a gyár, amely az egész világot ellátja legendás, fekete sörrel?
Kellemesen csalódtam. Az impozáns, hatemeletes, Guiness-korsó alakú látogatócentrum olyan élmény, ami minden férfinak és sörkedvelő nőnek kötelező. Emeletről emeletre haladunk a sörfőzés fázisaiban, kóstolhatunk pörkölt árpaszemeket, frissen csapolt Giunesst, és a gyár tetején kialakított panorámateremből a legjobb fotókat készíthetjük az alkonyi Dublinról. És – aki volt már sörgyárban – tudja, máshogy ízlik a sör, ha az árpaszemtől az erjesztőkön át a palackozásig végigkísérhettük. Aki Dublinban jár, ne hagyja ki a Guiness-élményt. (M. G.)
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
