Saját lábon

Még a reggeli is a torkán akadhatott a New York Times liberális olvasóinak, amikor közvetlenül egy gömböcreklám (gomboc for sale!) melletti vezető hírből megtudták: Magyarország jegybankelnökének fizetését brutálisan, közel 75 százalékkal csökkentette a valutaalappal dacoló, „vidéki fickókból” álló, „nacionalista-populista” Orbán-kormány. A drasztikus lépésről beszámoló újság nem fedte fel, hogy évi félmillió dolláros elnöki bérről van szó, így Brooklyn lakossága most a teljes bizonytalanságban latolgathatja, jut-e még kenyérre ennek a szimpatikus úrnak (fénykép közölve), akiről a lap megbízható bennfentes informátorai állítják: az új kormány még a bűnvádi eljárástól sem retten viszsza, csak hogy elmozdítsa őt. Az aggodalmakat csak fokozhatta, hogy az objektív cikket jegyző Thomas Landon Jr. szerint a válság miatt amúgy is nehéz helyzetben lévő jegybankárunkat még az ág is húzza, nem elég, hogy itt, a magyar ugaron „démonizálják”, még az általa képviselt „budapesti kifinomult intellektuális érzékenységét” sem díjazza a kormány, és holmi ciprusi offshore-ügyekkel zaklatja.
A médiagépezet azonnal beindult. Bár a lap Simor Andrásra szánt előkelő helyét másnap már a homoszexuálisok házassága melletti szimpátiatüntetés vette át, itthon a vezető portálok lecsaptak a „hírre”. Lám-lám: már nemzetközi szinteken is az MNB vezetőjének bérét védik, miközben a szemünk láttára sorvad el a jegybanki függetlenség. Nem vezethet ez semmi jóra sem, hiszen a Wall Street véleményformáló lapja mondja: így elbizonytalanodnak a befektetők, „még nincs pánik”, de majd lesz, egyébként is, jövőre 30 milliárd dollár hitelt kell majd viszszafizetnie Magyarországnak (ez nem igaz), de hát nem lesz miből, főleg, ha majd a forintot is jól bedöntik a spekulánsok. Aknamezőn lépked a kormány, oda a bizalom, mármint az egész nemzetközi, és ezt nem más, mint a nyolcmilliós elnöki fizetésért szintén aktívan aggódó, ismert befektető, bizonyos Lázár György (ismeri valaki?) szintén megerősíti a lap hasábjain.
A hír bejárta a hazai sajtót – de csak az egyik fele. A vállalhatatlan részeket a hitelesség kedvéért diszkréten lehagyták a fordítók: így kerülhetett ki, hogy a NYT szerint a húsz évre stratégiát alkotó új Széchenyi-terv csak egy „ministimulus”, hogy az előző kormány „lenyűgöző teljesítménye” volt a költségvetési hiány lefaragása, és hogy az „Orbán-tábornak” csak azért hisz a megszorításokba belefásult lakosság, mert populista módszerekkel elszédítették. És akkor mindez felháborítja Paul Krugmant is, aki ugyan nem annyira ismert, mint a cikket alátámasztó Lázár György üzletember, de Nobel-díjas közgazdászprofeszszor, és azt mondja, hogy „Magyarország durva, végtelennek tűnő megszorítások áldozata”, s nem meglepő, ha ebből a helyzetből szeretne valahogy kikeveredni. A NYT jósolta bizalmi katasztrófa ellenére a magyar államkötvényeket tegnap is vitték, mint a cukrot, kétszer annyit adtak el idén, mint tervezték, a forint 280 alatt jár az euróval szemben, és nyilvánosságra hozták azt tervet, amely szerint a magyar kormány saját erőből szeretné finanszírozni az országot.
A 2008-ban húszmilliárd euróra megkötött IMF–EU keretszerződésből eddig 14,2 milliárd eurót hívott le Magyarország, az összeg részben a nemzeti bankban parkol, ahol a devizatartalékok történelmi szinten állnak, és félretettek az idén lejáró adósságtörlesztésre is. A kormány ősszel tárgyal egy elővigyázatossági készenléti hitelkeretről, mert bizony jöhetnek még rosszabb idők. Vélhetőleg lesz megállapodás az IMF-fel, de nem megalázó feltételekkel. Addig pedig nyugtassanak minket Simor András szavai: fizetése nem negyven-, hanem csak 39-szerese a magyar átlagpolgárénak.