Augusztus 6-án, e hét péntekén iktatják be hivatalába Schmitt Pál köztársasági elnököt. Amióta június 29-én a magyar Országgyűlés többsége megválasztotta a posztjára, kapott hideget, meleget, főképpen előbbit. A zaftosabb részletekbe nem érdemes belemenni, mert csak azok szerzőit reklámozza, s egyáltalán, van egy olyan érzésem, hogy az emberek többségét az éveken át hallott sok üres duma, rosszabb esetben hazudozás után csupán a tettek érdeklik, legyen szó a legfőbb közjogi méltóságról vagy éppen a vízvezeték-szerelőről. Ám előbbiből egyszerre csak egy van, Göncz Árpád, Mádl Ferenc és Sólyom László után a negyedik a rendszerváltozás óta.
Egy politikai indíttatású írásban most következne az a rész, hogy az elődök ilyenek meg olyanok voltak, Schmitt pedig amolyan lesz, ezúttal azonban elmarad az összehasonlító elemzés. Pontosabban egy eddig elhanyagolt aspektusból közelítünk az új államfő felé: a sport irányából. Elismert író-műfordító, valamint két kiváló jogtudós után ugyanis először, s talán utoljára került ízig-vérig sportember e pozícióba. Ez az, ami igazán új színekkel gazdagíthatja a tevékenységét, s ezzel közvetve az ország sorsát is. Nem véletlen, hogy ebben a Sport7főben kétszer jelenik meg a nagy amerikai író, Ernest Hemingway gondolata, hiszen a Ferencváros futballcsapatának edzője, Prukner László is idézi, de aktualitása, igazságtartalma miatt nem árt újra meg újra elővenni: „A sport megtanít becsületesen győzni, emelt fővel veszíteni, tehát a sport megtanít mindenre.” Ha Schmitt Pál az e mondatban foglaltakat képviseli majd, akkor már megérte megválasztani, minden mástól függetlenül.
Bizonyos tényekkel nehéz vitába szállni, bár sokan megpróbálják. Schmittet kétszeres olimpiai bajnokként közepes, de szerencsés sportolónak beállítani elég nagy blődség, még ha aranyait nem egyéniben, hanem a párbajtőrcsapattal szerezte is. Amelynek egyes híresztelésekkel szemben messze nem a tartalékja volt, ehhez elég az 1968-as mexikóvárosi és az 1972-es müncheni ötkarikás játékok eseményeinek utánanézni. 1968-ban a három selejtezőn és a szovjetek elleni döntőben kapott szerepet, összesített mérlege 9 győzelem, 3 vereség, 1 kettős vereség; 1972-ben mind a hat csatában fegyvert ragadott, s 12-6-2-es alakítására sem lehetett panasz. Nem is volt.
Olimpiai sikerei mellett kétszeres csapatvilágbajnok, valamint ezüst- és bronzérmes, egyéniben Világkupa-győztes és kétszeres magyar bajnok, 130-szoros válogatott. Összességében tehát elmondhatjuk, megtanult mind becsületesen győzni – lásd eredménysorát –, mind emelt fővel veszíteni – lásd a nála többet elért pályatársakat, Kulcsárt, Fenyvesit és a többieket –, s civil pályafutásában is folytatta ezt az utat. 1989-ben például minimális különbséggel verte Aján Tamást a Magyar Olimpiai Bizottság elnöki posztjáért vívott csatában, de riválisa főtitkárkodása mellett továbbra is tudtak együtt dolgozni a szervezetben. Vereséget is mért rá a sors, hiszen 2001-ben elindult a Nemzetközi Olimpiai Bizottság vezetéséért folytatott csatában, de csak a negyedik helyen végzett. Ehhez képest a NOB-ban nem csak a voksolás előtt, utána is fontos szervezeti pozíciókat töltött be alelnökként, protokollfőnökként, a környezetvédelmi bizottság első embereként. Ha már vereség, a 2002-es főpolgármester-választáson Demszky Gábor mögött maradt, de győzelmek is jöttek, 2004-ben és 2008-ban Fidesz-listavezetőként jutott az Európai Parlamentbe. Hogy aztán a 2010-es hazai választások után már EP-alelnökként mondjon búcsút Brüsszelnek, miután előbb az Országgyűlés elnökének, majd államfőnek választották.
Tanulságos, ahogy a „hazai pályán”, a MOB-on belül őt ért támadásokat kezelte. 2006 nyarán éleződött odáig a helyzet (egészen pontosan Gyurcsány Ferenc egykori sportminiszter, akkori kormányfő ekkor látta elérkezettnek az időt az athéni olimpián tett fenyegetését beváltatni), hogy belső ellenzéke el akarta távolítani. A MOB-tagok őszi bizalmi szavazása azonban megerősítette tisztségében, nem beszélve a sportolókról, akiknek a döntő többsége kiállt mellette; emlékezetes gesztusként Kammerer Zoltán kajakos olimpiai bajnok felhúzta magukhoz a szegedi vb-dobogó tetejére. Schmitt helyében lettek, lettünk volna sokan, akik elegánsan vagy durvábban, de bosszút állnak az őt fúrókon, a gondolat talán benne is megfordult. Ám ekkor előjött a sportember, aki ugyan nem kerüli a konfliktusokat, de igazi csapattagként a konszenzusra törekszik: békejobbot nyújtott, s azóta is együtt tevékenykedik támadóival.
Amikor az Országgyűlés elnökének választották, Schmitt Pál még nagyon nem akarta otthagyni a MOB-elnökséget, pedig korábban többször emlegette az őrségváltás lehetőségét és szükségszerűségét. Aztán az államfői kinevezése eldöntötte a kérdést, de nyilvánvaló, hogy ettől még a befolyása megmarad. Nem véletlen például, hogy – mint azt mostani interjúnkban Czene Attila elárulja – a jelenlegi sportszakállamtitkárt ő kérte fel a posztra.
A sportban betöltött további szerepénél mégis fontosabb, hogy a szféra komoly potentátot nyert vele – érdemeik elismerése mellett nehéz lenne államfő elődeit sportbarátsággal vádolni –, de ami talán még ennél is előrébb való, viselkedésével, gesztusaival „sport-szerű” mintát adhat azoknak, akiknek a fair play eddig egy sokszor hallott, de üres angol kifejezésnek hatott csupán.
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
