Ön az első siket, aki képviselőként bejutott a magyar Országgyűlésbe. Mit gondol, ezzel magasabb szintre került a fogyatékosok érdekképviselete hazánkban?
– Igen, hiszen eddig törvényalkotási szinten nem volt hallássérült képviselő, pedig ez olyan tudatformálással járhat, aminek pozitív hatását esetleg ma még nem is sejtjük. Korábban ráadásul a civil oldalon tevékenykedtem érdekvédőként, és rengeteget lobbiztunk a társaimmal a hallássérültek képviseletéért. Most azzal, hogy bejutottam a parlamentbe, sikeresebb lehet az együttműködés a civil szervezetek, a kormányoldal és a törvényhozói oldal között.
– Megváltoztatta az életét a parlamenti munka?
– Négy és fél évig voltam a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének (Sinosz) az ügyvezető igazgatója, és ott teljesen más közegben dolgoztam, együtt próbáltuk a siketek és nagyothallók érdekeit képviselni. Az Országgyűlésben egy képviselő vagyok a sok közül. Talán egy picit légüres térben mozgok, mert nincsenek körülöttem a megszokott napi impulzusok. A céljaim azonban nem változtak, csak a módszer és az út más.
– Hogyan tud kommunikálni a képviselőkkel? Írásban?
– Általában jelnyelvi tolmács segítségével, de van, aki már megszokta a beszédemet, és akkor hangos beszéddel, szájról olvasással tudunk beszélgetni. Csak ritkán kommunikálunk írásban.
– Ön az ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási bizottságon belül a fogyatékossággal élők ügyei albizottságának elnöke. Milyen javaslatokon dolgoznak?
– Az albizottság első ülésén felvetődött a választójog, a gondnokság kérdése és ehhez kapcsolódóan az alkotmány vagy a polgári törvénykönyv módosítása is. De a foglalkoztatás témájával, a gyógyászati segédeszközök finanszírozásának kérdésével is foglalkozni fogunk a következő ciklusban. Az utóbbi napokban pedig ezzel kapcsolatban meglátogattam az országos szervezeteket és összegyűjtöttem a javaslataikat, amiket később egy munkatervben fogunk összefoglalni, majd továbbítjuk az albizottsághoz, illetve a bizottsághoz.
– A fogyatékosok jogosítványhoz jutását szabályozó rendelet hatálybalépését Réthelyi Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium vezetője a napokban elhalasztotta. Hogyan érintette ez a jogi szabályozás a fogyatékosokat?
– A közúti járművezetők egészségi alkalmasságának megállapításáról szóló 1992-es népjóléti miniszteri rendeletet úgy módosították 2010-ben, hogy nem vették figyelembe a Sinosz véleményét, és a rendelet mellékletébe bekerült, hogy egészségi alkalmatlanságot kell megállapítani „süketség” esetén. Még azt sem vették figyelembe, hogy nem süketekről van szó, hanem siketekről.
– Egyetért a rendelet felfüggesztésével?
– Teljes mértékben, és a jövőben az új tervezett módosításokat is figyelemmel fogom kísérni. Bízom abban, hogy 2011 januárjára az uniós jogszabályoknak is megfelelő rendelet fog születni.
– Sokszor hallani azt, hogy a siketek vagy a nagyothallók nem tudnak eljutni az egyetemi szintig. Hiányos a képzés?
– Hazánkban évtizedeken át szegregált forma működött a „siketoktatásban”, még én is úgy tanultam. De a gyógypedagógia a 90-es évektől egyre erőteljesebben az integrált oktatás elveit követi, ezért egyre több siket és nagyothalló gyerek tanul hallók között, csak utazó tanárok is foglalkoznak velük. Mindkét irányzatnak megvannak az előnyei és a hátrányai, de az igazi probléma szerintünk az, hogy nem volt az iskolákban jelnyelven való oktatás, a jelnyelvet sem tanították. Pedig a magyar nyelv olyan a siketek számára, mint a hallók számára egy idegen nyelv. Sokkal könynyebb tehát jelnyelven befogadni a tudást és mellette megtanulni a magyar nyelvet. A parlament tavaly elfogadta a magyar jelnyelvről és a magyar jelnyelv használatáról szóló törvényt, amiben rögzítették a bilingvális (jelnyelven és magyar nyelven való, azaz kétnyelvű oktatás – a szerk.) oktatást azoknak, akik ezt kérik. Ez 2017-től lesz elérhető, de a diplomások száma ettől függetlenül is emelkedő tendenciát mutat, ami várhatóan folytatódni fog.
– Nehéz a jelnyelv?
– Óvodáskoromban a társaimtól tanultam, mert születésem óta siket vagyok, így nekem könnyű volt, anyanyelvként szívtam magamba. De a jelnyelv iránt érdeklődők, jelnyelvet tanulók között is vannak fakezűek, ugyanúgy, ahogy van olyan, akinek van nyelvérzéke, míg másoknak nincs. Most az interjú alatt inkább a jellel kísért magyar nyelvet használom, de ha két siket beszélget, az sokkal gyorsabban történik, és az az igazi jelnyelv.
– Ön jogot végzett, de akkoriban még nem alkalmaztak jelnyelvi tolmácsokat sem. Sokat szenvedett?
– Az évek mindent megszépítenek, de tényleg nem volt könnyű dolgom. A tanárok azt se tudták, hogy mi fán terem a siket. Nekem kellett bekopognom mindenhová, és megbeszélni velük a problémákat, kérni, hogy hadd vizsgázzak írásban. Ha most iratkoznék be, akkor egyszerűbb lenne a dolog, hiszen adott lenne a tolmácsszolgálat, az intézmények is rugalmasabbak, nyitottabbak.
– A hallássérülteknek csak a tíz százaléka tud munkát vállalni. Hogyan lehetne ezen az arányon változtatni?
– Ez az arány nemcsak a hallássérültekre, hanem általában a fogyatékosokra is igaz. Ha a növelést vesszük célba, akkor a munkáltatók tájékoztatása a legfontosabb, mert sokakban félelem él a fogyatékosok foglalkoztatásával kapcsolatban. A szakképzés fejlesztésére és bővítésére is szükség lenne, ugyanis az utóbbi években elavult szakmákat oktattak. Úgy véljük, hogy lehetne úgy is oktatni a fogyatékosokat, hogy teljes szakmákon belül részszakmákat adnak nekik. Például egy értelmi fogyatékos személy megtanulhatna vakolni, noha nem szerez kőműves végzettséget. Az elmúlt ciklusban pozitív hatása volt annak, hogy megemelkedett a rehabilitációs járulék mértéke és így inkább több megváltozott képességű személyt foglalkoztattak a járulék megfizetése helyett. Sajnos ezzel párhuzamosan a munkabér-támogatást befagyasztották, amit azok a munkáltatók kaptak, akik fogyatékos személyeket foglalkoztattak.
– Feltételezem, hogy az Európai Unió más országaiban magasabb a foglalkoztatási arány. Miért?
– Ott más szemlélet uralkodik, illetve a társadalom és a döntéshozók hozzáállása is eltérő. Nem azt nézik, hogyan lehetne fenntartani a szociális hálót, hanem miként lehetne a megváltozott képességűeket foglalkoztatni és hasznossá, teljesebb értékű adófizető állampolgárrá tenni a társadalom számára.
– Korábban azt mondta, hogy kiszámítható fogyatékosügyi politikára lenne szükség. Mire gondolt ezalatt?
– Elsősorban a költségvetési támogatásokra az érdekvédelmi szervezetek esetében. Három évig ugyanannyi volt a támogatás összege, nem követte az infláció mértékét sem, tavaly pedig átlagosan 30 százalékkal csökkentették a támogatást a válságra hivatkozva. Szeretnénk, ha a ciklus végéig pontosan meg lenne határozva, mekkora összegre számíthatnak a fogyatékosok országos érdekvédelmi szervezetei, mert így távlati terveket is kidolgozhatnának.
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
