Visszajönnek a romák, de nincs hová

Jó pénzért szervezték a romák tavalyi kanadai kivándorlását. Lapunk úgy értesült, az Alkotmányvédelmi Hivatalnak már van is információja arról, kik lehettek a szervezők, s erről tájékoztatták a kanadai hatóságokat. Az állítólag a romagyilkosságoktól megrettent cigányokat azzal kecsegtették, hogy a tengeren túl menekültstátust kaphatnak, és jobb megélhetéshez juthatnak. Kanada azonban nem ad ilyen státust a Magyarországról érkező cigányoknak, így a kivándoroltak most tömegesen szeretnének hazatérni.  Csakhogy nincs hová, önkormányzati lakásaik bérlői jogosultságát ugyanis elvesztették.

Esélyük sem volt a menekültstátus elnyerésére a tavaly tömegesen Kanadába áramló roma családoknak, rejtélyes okból mégis nekivágtak az ismeretlennek. Az utazást megkönnyítette, hogy Magyarország és Kanada között 2008-ban megszűnt a vízumkényszer. Mintegy 1500 ember indult útnak, hogy utolsó vagyonkáját is pénzzé téve és a romagyilkosságok miatti rettegésre hivatkozva az észak-amerikai országban új hazára találjon. Bár a Külügyminisztérium tájékoztatását, hogy menekültstátusra nem jogosultak, több, romákkal foglakozó médium is közölte, nem lehetett visszatartani őket. Internetes portálokon arról is volt híradás, hogy utazási irodák szakosodtak hiszékenységük és félelmeik meglovaglására, ők mégis pénzzé tették mindenüket, felégettek maguk mögött mindent, és mentek. Sok más romával együtt így tett néhány nyíregyházi család is. Odakint kiderült, a menekültstátushoz fűződő remény csak illúzió, a kerítés pedig ott sincs kolbászból. Most jönnek vissza, ahogy tudnak, s szokás szerint az önkormányzatoktól várnak megoldást a problémáikra. Meglehet, hiába.
A romák követelései és reményei kapcsán Pazonyi Péter, a nyíregyházi Városüzemeltető és Vagyonkezelő Kft. jogtanácsosa nem túl derűlátó. A törvényi lehetőségek ugyanis meglehetősen korlátozottak. – A jogszabályok hatvan napot adnak arra, hogy az ismeretlen helyre távozott bérlő jelentkezésére várjunk – mondja. – Ez bőven letelt, az emberekről semmit nem tudtunk, legfeljebb a szomszédok elejtett szavaiból értesültünk róla, hogy végleges kivándorlási szándékkal valószínűleg Kanadába mentek. Azóta kiderült, több lakást is úgy hagytak el, hogy rendezetlen tartozások maradtak utánuk. Az egyik visszatérő roma, a távozása előtt az önkormányzati cég alkalmazásában álló Horváth György kapcsán megjegyzi, neki kellett volna legjobban tudni, hogy a lakás elhagyását jelenteni kell, hiszen gondnokként épp elég ilyen problémával volt dolga. – A hatályos rendelkezések szerint azonnal lakást adni nem tudunk, mert aki szociális bérlőként elveszíti jogosultságát, újabb szociális bérleményre csak öt év elteltével lesz jogosult. Így, ha beadják kérelmüket, kénytelenek leszünk azt elutasítani. Másként csak a nyíregyházi közgyűlés dönthet. Ha születik ilyen döntés, azt mi természetesen végrehajtjuk – közli a jogász.

Guszevtől Huszárig

A szovjet katonatiszt után valamikor Guszev-lakótelepnek hívott, majd a cigányok hetvenes évek eleji beköltözését követően Huszár-telepként emlegetett gettó Nyíregyháza szélén, avatatlan szemek elől rejtve, a síneken túl bújik meg. Innen kerekedett fel tavaly júliusban nagy hirtelen Horváth György mintegy húsz főt számláló családja. A méretes telep udvarán lábszárig érő tócsák, a házak között magasra nőtt gaz. Itt-ott gyerekek szaladgálnak a szemerkélő esőben, a központi épülettel szemközt pedig jórészt kisgyerekes anyákból álló sor kígyózik. A mutatós központi épület 1891-ben épült, eredendően huszárlaktanyának. A II. világháború után iskola működött benne, most pedig roma közösségi házként funkcionál. Folyosói tiszták, rendezettek. Körülötte az egykori kaszárnya legénységi szállásai: ezekben élnek a cigány családok. A lakások színvonala nagyon változó: takarosan rendben tartott portákkal és elhanyagoltságukkal szemet bántó odúkkal egyaránt találkozik az ember.
A közösségi ház egyik irodájában Balogh Artúrral, a Nyíregyházi Cigány Kisebbségi Önkormányzat vezetőjével beszélgetünk. – Tavaly a többségi társadalom tagjai közül nagyon sokan elhitték, hogy a gazdasági válságért, a bűnözésért, a romló életszínvonalért kizárólag a cigányság a felelős. Ebből a hangulatból a Jobbik politikai tőkét kovácsolt, a romákat pedig megfélemlítette. Ezért mentek el, nem biztatta őket erre senki – állítja a kisebbségi képviselő. Mint mondja, most sem szervezte a visszautat senki, a honvágy hozta őket haza. Lakásgondjuk megoldásának képviseletét a szervezet vállalja, összegyűjtik a hazatérők kérelmeit, és tárgyalnak az érdekükben az önkormányzattal.

A vállalkozó honvágya

Szerény lakás a Huszár-lakótelep szélén. Ma is lakott, ám tavaly még nem a jelenlegi bérlő élt benne, hanem Horváth György és családja, akik tavaly júliusban innen indultak neki Kanadának. Ide szeretnének visszatérni ők is, illetve a velük szoros rokonságban lévő Pongó család tagjainak egy része is. Horváth György, az 57 éves családfő félelemmel magyarázza kivándorlási tavalyi döntését. Veje, Pongó Ernő, a Huszár-telep cigányházainak komor kopottságával éles kontrasztot mutatóan vadonatúj Audiból kiszálló építési vállalkozó meg azt állítja, ő személyre vonatkozó, konkrét fenyegetés elől menekült. – Én megmondom kereken, a Magyar Gárda tagjai fenyegettek meg azt követően, hogy én és a feleségem videofelvételt készítettünk az első világháborús nyíregyházi megemlékezésükről, ahol kiverték a kezemből a több százezer forintos kamerát. Én persze feljelentettem őket, mire ők azzal fenyegettek meg telefonon, miközben Balatonmáriafürdőre utaztattam pályázati pénzből negyven gyermeket, hogy ha nem vonom vissza feljelentést, felgyújtják a lakásomat. Én erre besokalltam, és úgy döntöttem, megyek – mondja.
Pongó Ernő azt állítja, döntését nem befolyásolták anyagi megfontolások, ugyanis Mohácsi Viktória közvetlen munkatársaként, építési vállalkozóként és egy tanodát működtető alapítvány vezetőjeként itthon is kitűnően megélt. Azt is mondja, visszajövetele mögött sincs semmiféle számítás, Kanadában sem voltak anyagi gondjai. Kezdetben ugyan kétkezi munkával kereste kenyerét – egy család házát újította fel harmadmagával –, utána viszont vállalkozóként is megélhetéshez jutott. A honvágy hozta vissza – állítja – meg az a remény, hogy visszakapja a saját maga által 2,6 milliós költséggel felújított önkormányzati lakását, ami nem a Guszevben, hanem Nyíregyháza központjában, a Hősök terén van. – Nincs 14-15 millióm lakást venni. Ha nem adják vissza a lakásomat, újra elmegyek, és feljelentem ezt az országot, mert akkor már megérdemli – mondja. Hogy hol és kinél kíván feljelentéssel élni, az nem derült ki szavaiból.

Félelem a szélső házban

Kicsit más élethelyzet bontakozik ki apósa, Horváth György szavaiból. Az 57 éves ember tavaly nyárig gondnokként élt a Huszár-telepen. Munkáltatója ugyanaz volt, mint a lakások bérbeadója, a Nyíregyházi Városüzemeltető és Vagyonkezelő Kft. A munkát 11 évig végezte, mindenki megelégedésére. Állítását alátámasztandó egy petícióra hivatkozik, amiben a guszevi romák kilencven százaléka kéri, kaphassa vissza állását. Azt mondja, nehéz szívvel ment el, de féltette a családját, nem tehetett mást. A romagyilkosságok minden áldozatának a temetésén ott volt, és nagyon megrázta a vérengzésnek áldozatul esett cigányok halála. Nem tudott szabadulni a gondolattól, hogy minden áldozat szélső házban lakott. Mivel neki és az egyik gyerekének is szélső házban van a lakása, így ő lehet a következő. Kérdésemre, szította-e valaki a félelmét, biztatta-e a kivándorlásra, szervezte-e valaki az utazást, kértek-e irreálisan sok pénzt a kivándorlás megszervezéséért, egyértelmű nem a válasza. Azt is tagadja, hogy a visszatérésre biztatta volna bárki. Ő is, akárcsak a veje, a honvágyra hivatkozik. Horváth György nem követel, csak kér. Azt mondja, tudja, hogy hibázott, amikor csapot-papot itt hagyva szó nélkül távozott, nem is gondolja, hogy régi lakását visszakaphatja. Jó neki a legromosabb lakhely is, majd ő felújítja, hiszen ért hozzá.