Több mint tízezer tiltakozó vett részt tegnap Kabulban egy Amerika-ellenes megmozduláson, amelyet az afgán rendőrség lövésekkel oszlatott szét. A rendőrség és szemtanúk szerint a golyók legalább két embert megsebesítettek. Egy afgán rendőrtiszt elmondása szerint a tüntetők a tálibok zászlóját lengették. A tiltakozók a Halál Amerikára!, Halál a keresztényekre!, Halál Karzaira! jelmondatokat skandálták, utóbbival az afgán elnökre utalva. A demonstrálók gumiabroncsokat égettek, és eltorlaszolták az egyik főútvonalat – jelentette az MTI. Három nappal ezelőtt is utcára vonultak az emberek: akkor egy amerikai lelkész ellen tüntettek, aki a 2001. szeptember 11-i egyesült államokbeli terrortámadások évfordulóján a Korán 200 példányát akarta elégetni, de végül elállt ettől. Megfigyelők arra figyelmeztettek, hogy a tálibok kihasználhatják a Korán-égetés elleni tiltakozásokat.
Az Afganisztánnal szomszédos Pakisztán lakosságát, illetve a törököket felkelésre szólította fel egy videoüzenetben Ajman az-Zavahri, az al-Kaida terrorszervezet állítólagos második számú vezetője. A szervezet által gyakran használt egyik internetes oldalon a terroristavezér azzal vádolta a pakisztáni kormányt, hogy lassan reagált az országot sújtó hatalmas áradásra. „Pakisztán uralkodó osztályának, kormányának és hadseregének az a legfőbb törekvése, hogy feltöltsék dollárral hazai és külföldi bankszámláikat, s ami őket illeti, Pakisztán és a népe elmehet a pokolba” – állította Zavahri. Felszólította a pakisztáni és törökországi mozlimokat, hogy keljenek fel kormányuk ellen annak afganisztáni szerepvállalása miatt. Zavahri közölte: „a dzsihád erői győzelmet arattak, míg a keresztes hadjáratot folytatókat legyengítették veszteségeik”.

Súlyos hibákat tártak fel a Flórián téri hídon, jól halad a felújítás