Az önkormányzatok mintegy nyolctizede nem volt képes a költségvetési egyensúly elérésére a 2006 és 2009 közötti években. Mivel tervezett bevételeik nem nyújtottak fedezetet a kiadásokra, ekképpen a különbségek áthidalására hitelfelvételt terveztek – állapította meg tegnapi jelentésében az Állami Számvevőszék (ÁSZ). A költségvetés teljesítése során ennél kisebb arányban, 2006-ban az önkormányzatok mintegy felénél, a 2007–2009-es időszakban mintegy harmadánál tapasztalható, hogy a bevételeket meghaladóan költöttek, így éves szinten pénzügyi hiány keletkezett.
A 2006–2009. évi költségvetések végrehajtása során a helyhatóságoknak a tervezettnél kisebb hányada vett fel hitelt, s a kötvényt kibocsátók aránya a tervezettnél 2006–2008 között magasabb, 2009-ben alacsonyabb volt. Az ellenőrzött önkormányzatok több mint kétharmada a 2006–2009-es években devizaalapú, változó kamatozású kötvényt bocsátott ki. A tőketörlesztés megkezdéséhez megszabott türelmi idő fél és öt év között mozgott. A kötvénykibocsátás a deviza árfolyamváltozása, illetve a változó kamatfeltétel miatt az önkormányzatok számára kockázatot jelent. A pénzügyi mutatók – a likviditási helyzet átmeneti javulása mellett – egyszersmind azt is jelzik, hogy a helyhatóságok fokozódó eladósodása miatt kedvezőtlenül alakul a pénzügyi helyzet.

TEK-akció a belvárosban – videón mutatjuk a kitoloncolt ukrán kém elfogását