Falnak rohant tegnap reggel az Alsózsolcáról Miskolcra tartó autóbusz Felsőzsolcán – közölte Ujj Zsuzsanna, a Borsod Volán Zrt. kommunikációs vezetője az MTI-vel. A menetrend szerinti járat vezetője Felsőzsolcán, a Szent István úton haladva rosszul lett, vélhetőleg infarktust kapott. A jármű folyamatosan lassulva áthajtott a szemközti sávon, és a Szent István út 77. szám alatti ház kerítését áttörve a ház falánál állt meg – közölte a szóvivő. Az autóbuszon utazott egy ápolónő is, aki újraélesztette a társaságnál két éve dolgozó sofőrt. Így a mentő kiérkezésekor már eszméleténél volt a férfi, akit sürgősségi rohammentővel szállítottak a megyei kórházba. Az autóbusz ötven-hatvan utasa és a ház lakói nem sérültek meg a balesetben – tette hozzá Ujj Zsuzsanna.
Százhalombatta külterületén egy beteghez tartó mentőautó került tegnap bajba, amikor a folyamatos esőzés miatt elakadt a sárban. Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője a távirati irodának elmondta: munkatársai csak a helyszínen tudták meg, hogy a hatvanéves, ellátásra szoruló nő háza egy kilométerre van a szilárd burkolatú úttól, és azt csak a szántóföldön át lehet megközelíteni. A kocsi elsüllyedt a felázott talajban, a mentők a térdig érő sárban gázolva mentek az épületig, hogy megnézzék, milyen állapotban van az asszony. A központból közben kiküldtek egy másik, négykerék- meghajtású terepjáró mentőt, de az is elsüllyedt. A személyzet időközben megvizsgálta a beteget, és megállapították, hogy állapota nem súlyos, de kórházba kell szállítani, ezért riasztották a légi mentőket. Szerencsére a helikopter le tudott szállni, és az egyik budapesti klinikára szállította a nőt.
Töttös Györgyi, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője hozzátette: az eset nem mindennapi, mert a két mentőautó kiszabadításával az érdi tűzoltók is hiába próbálkoztak, mivel ők is beragadtak a felázott talajba. Végül a szakemberek egy speciális munkagépet hoztak, s azzal mentették ki az elakadt járműveket.

Rendhagyó árverés – melltartók és bugyik milliós tételben a NAV kínálatában