BKV-panorámabusz

2010. 09. 10. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Demszky Gábor főpolgármester nosztalgikus búcsúbeszéde, majd az előzetesben ülő volt helyettese, Hagyó Miklós újabb gyanúsítása (ezúttal hivatalos személyként elkövetett zsarolás) mellé szervesen illeszkedik a legfrissebb BKV-hír. Négy vonalon huszonöt autóbuszt alvállalkozókkal üzemeltet a továbbiakban a fővárosi zrt. Elsősorban a megkezdődött tanév miatt határoztak így az Akácfa utcában. A külső cégek alkalmazása nem számít újdonságnak a társaságnál, már eddig is száznál több járművet béreltek. A BKV-buszok állapota köztudottan kétségbeejtő, volt olyan jármű, amelyiknek a kereke menet közben kiesett, mint egy burleszkfilmben. A buszromhalmaz létrejöttét elemezve nem véletlenül esik szó a közlekedési cég – részben már előzetesben ülő vagy vizsgálat alatt álló – vezetőiről, akik hervadhatatlan érdemeket szereztek a katasztrófa létrehozásában, s munkásságuk idején pazar életet éltek. Nem nehéz összefüggést találni a lepusztított járműpark és a főúri életmód között. Szó se róla, a BKV-hoz betelepített pártkatonák szép fegyelmezetten befizettek a megadott kasszákba is, de attól még a buszok füstöltek, kerekeik kotyogtak a legendásan kátyús fővárosi utakon.
Budapest közlekedési cége kicsiben a Demszky-főváros. Eresztékeiben recseg-ropog, alvállalkozók működtetik. Históriája füstös, ködös. Nagyjavításra szorul.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.