Nagy plakátokról mosolyog ránk Horváth Csaba, az MSZP főpolgármester-jelöltje, a háttérben szintén sok, mosolygó fiatal… Hát ezt jól eltalálta a jelölt úr, akárcsak néhány hónappal ezelőtt az ingyenes BKV-utazást!
A szabadság városa ez a szerencsétlen, lepusztult főváros, egyes kerületeiben szinte majdnem a háborús pusztítás nyomait mutatja az esztelen metróberuházás és egyéb ínyencségek következtében… Ennek kapcsán szabadságunk bizony erősen korlátozva volt, különösen nekünk, dél-budaiaknak, mivel az építkezés miatt legalább másfél évig csak nagyon korlátozottan tudtunk közlekedni. Szinte nem is jó arra gondolni, hogy egész Európa röhög rajtunk, hogy Demszky Gábor főpolgármestersége alatt húsz éven keresztül nem tudtunk egy metrót felépíteni, holott ez volt élete álma. Mostanában tudtuk meg azt is, hogy ezen épületes nagyberuházás vezére a mai napig kb. havi nyolcmillió forintot keres, annyit, mint a sokat szidott jegybankelnök. A fővárosnak pedig marad a kár, a milliárdos költség, nekünk, fővárosi lakosoknak pedig a szemét, a piszok és a sok kényelmetlenség.
A szabadság egyéb formáit aztán végképp nem illendő emlegetni a jelölt úrnak. Hiszen mindnyájan tudjuk, tapasztalhattuk, hogy nemzeti ünnepeinket az elmúlt években milyen „szabadon” ünnepelhettük meg. Még tavaly is október 23-án, utána március 15-én még félelem, rendőrterror, vaskordon uralta a fővárost; akinek módja volt rá, ezeken a napokon vidékre menekült, elhagyta a várost. Hiszen a magas vezetőség, a Gyurcsány-kormány szigorú kordonok között, gumibotos, vízágyús rendőrök védelme alatt ünnepelt. Vajon mit is ünnepelhettek? Biztosan saját magukat, az ő zseniális kormányzásukat.
A négy évvel ezelőtti, október 23-i tömegoszlatás vérengzéseinek kivizsgálása is csak most kezdődött; a főszereplők a tévén keresztül a szemünkbe nevettek, felelősséget persze senki nem vállal az akkori történésekért. Mi, öreg ’56-osok, akik az 50. évfordulóra kívántunk emlékezni, még örülhetünk, hogy ép bőrrel megúsztuk. Viszont nem volt mindenki ilyen szerencsés. Ártatlan fiatal embereket vertek véresre – köztük volt egy parlamenti képviselő is –, többeknek a szemét lőtték ki, és egyéb maradandó testi sérülések nyomait viselhetik egész életükben. A tettes rendőrök persze máig is homályban vannak, hiszen levetették velük azonosítójukat.
Ilyen volt a Gyurcsány-kormány alatt a „szabadság városa”. Mindenesetre párttársuknak, a főpolgármesteri cím után áhítozó Horváth Csabának csak annyit üzenünk, a még élő ’56-osok és remélhetőleg a nemzet túlnyomó többsége nevében, hogy „szabadság” témában sürgősen fogja be a száját!
Simon Istvánné
Budapest

Nem tud aludni éjszaka? Így kapcsolja ki az agyát